Megideologizált lopás! “Nemmzetthy Ügy”!

Tegnap Náray-Szabó Gábor, a Döbrögista Professzőrök Ökör Körének elnöke nyilatkozott úgy, hogy az olimpia még azon az áron is megrendezendő, ha szétlopják, mert a nemzeti érzésre áldozni kell.

“A nemzeti összetartozás érzése kétségtelenül fantasztikus élmény, például egy sporteseményen.”
Az nem zavarja, hogy miközben milliárdokból erősíti a kormány a nemzeti érzését, az ön zsebéből is kilopják a pénzt?
“Nem. Mert a nemzeti érzésre áldozni kell. Az olimpiára én a saját zsebemből is áldoznék. Az állampolgárnak, ha, úgy tetszik, az én szemszögemből nézve, az a fontos, hogy időre elkészüljön egy állami beruházás, és biztonságosan működjön.
Ha ennek az az ára, hogy olyanok viszik el a pénzt, akiket nem szeretünk, akkor azt én elfogadom.”- tudhattuk meg az mfor.hu írásából.
Hát itt tartunk! Meg van ideologizálva a lopás! A NEMMZETTHY ÖSSZETARTOZÁS ÉRZÉSE!
Aki pedig a lopás ellen meri fölemelni a szavát, az nem nemmzetthy!
“Felborzolná a kedélyeket” – A budapesti olimpiáról kérdezte az utca emberét az ATV. (Tudjuk-tudjuk! Zsidó is, meg döbrögistává is lett, meg hitgyülis is…-úgyhogy galád valami lett (volt) ez is mint a többi! De kb. ha őszinte felmérést csinálna az N1!-ott is kb. ugyanilyen eredmény jönne ki. Az más kérdés, hogy MIÉRT NEM…-és miért csak az ATV csinál ilyesmit!)
Nem akar olimpiát. Aláírná a Nolimpia ívet. Budapestet mégis szereti. Tarlós István kijelentése ellenére ez mind előfordulhat. Az utca emberét kérdezték, mit gondolnak a fővárosba tervezett ötkarikás játékokról.
Még ennyi hazaárulót belezsúfolni öt percbe! Ez már kimondottan a rosszindulat és a gyúlölködés vetérelte rosszindulat! Mert ezek zöme mind hazaáruló! Ezek nem tartoznak-NEM TARTOZHATNAK!-a NER-be!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Megideologizált lopás! “Nemmzetthy Ügy”! bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Smith szerint:

    Olimpiát akarnak? Vannak a Fideszben és a politikai pártok környékén multimilliárdosok. Ha tényleg ennyire nyereséges beruházás, akkor jó helyre fektetik be a pénzüket. 2010-ig mintegy 4000 milliárd forint közpénz vándorolt magánzsebekbe, azóta újabb 3000 (magánnyugdíj-vagyon) + sok milliárd vált magánjellegűvé.

  2. Szaszi szerint:

    Erre még Heller Ágnes is megnyalná a szája szélét.
    Nyugodtan alhat ő is.

  3. János szerint:

    Aki olimpiát akar, annak az agyával nagyon komoj baj van! Ezért nem szabad drogozni, mert attól helyrehozhatatlanul lebomlik az agy! SZERINTEM!!!
    Mert az olimpia azonosan egyenlő az államcsőddel. Annyi adósságot halmoznának föl, hogy az 500 évre visszavetné Magyarországot még a jelenlegi sereghajtó állapotához képest is! A legjobb esetben is! De az Olimpia=államcsőd! Hogy itt mi szokott történni államcsőd esetén, arra példa 1918! Abban a percben amikor az olimpia miatt beáll az államcsőd, ránk zúdulnának a csehszlovák területrabló kutyák, a román cigányok és felszabdalnák országunkat úgy mint 1918-ban. A nigger “franciák”, nigger és pakisztáni majomemberek lakta Anglia, és az elmuszlimosodott vandálok (itt az egykori Németországra gondolok) pedig néhány száz cigány prostituált szolgáltatása fejében ujjongva szentesítené Magyarország ismételt felosztását Versaillesban! Ahogy szokták! Ahogy tették 1920-ban! Tehát NEM KELL OLIMPA! Aki az olimpia pártján van az nem egyenes ember, az lelketlen gaz, szinte biztos, hogy szerepel a szlovák vagy a román titkos szolgálatok fizetési listáin!! A félhülye vegyszereken hizlalt, papíron asztmás „élsportolók” miatt pusztuljon el az ország? NEM! Inkább az élsportolók menjenek mosogatni Afrikába, a szép afrikai városokba, Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, Stockholmba!

  4. János szerint:

    Gondoljunk bele, ha olimpiát rendeznénk az nem csak arról szól hogy ellopnak a politikusok és gengszterek néhány tízezer milliárd forintot. A sok felesleges, semmire sem jó épületet megépítik. Mérnökórák millióit használják el. Szakmunkás munkaórák százmillióit használják fel a semmire! Mi hasznot hoz egy stadion? semmit! Mi hasznot hoz egy sportuszoda, egy vívóterem? Semmit! A felesleges létesítményekbe beépítenénk cementnek, betonnak, acélnak, szerelvényeknek, burkolóanyagoknak, gipszkartonoknak millió tonnáit. Rézkábelek százezer kilométereit, számítógépek ezreit, légkezelő berendezéseket, frekvenciaváltókat tömegével. Mivel Magyarországon már semmit sem gyártanak, ezért ezeken mind a beszállító idegenek, nigger és muszlim imádó németek gazdagodnának meg! Röhögnének rajtunk, örülnének, hogy még náluk is vannak hülyébbek a világon! Hizlalnák a pénzünkön a húszgyerekes, hatfeleséges muszlim újnémet terroristák betelepített sokmilliós tömegét!
    A kínaiak mikor olimpiát tartottak, az egész világon felvásárolták a cementet, vasat, acélt, rezet, színes fémet és mindent beleöltek az olimpiába! Elveszett a sok milliárd munkaóra, elveszett a sok anyag, mintha az óceánba dobták volna! A világ cementjének és minden más építőanyagának 70%-át felvásárolták és belefektették az olimpiába! Emiatt megtört a négy évtizedes töretlen fejlődésük! Megérte? Meg érte, hogy két hétig drogos niggerek futkároztak, diszkoszt vetettek a stadionokban, vagy fuldokoltak az úszó medencében? Aligha! Abból az anyagból, és ráfordított munkából építhettek volna öt millió lakást, vagy 500 óriási űrállomást, vagy ezer atomerőművet. Micsoda perverz gondolkodásmód vezetett az olimpia ötletéhez?

  5. Próféta szerint:

    Végveszélyben a Pilis !!
    Infó, a petíció aláírása itt.
    https://www.peticiok.com/mentsuk_meg_a_pilist#sign

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.