Akár a Bal-Rad is írhatta volna…

Chikán: A mai kormány már nem is szégyelli a korrupciót

cat

Az atv.hu-n megjelent Chikán-interjúból:
…Nem tudunk olimpiát rendezni súlyos veszteségek nélkül – mondja Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere az atv.hu-nak adott interjúban. Szerinte Orbán Viktor nem tudja Trumpot másolni. A Putyin vizit kapcsán a Corvinus professzora figyelmeztet: nem vagyunk alkupozícióban, az orosz pillanatnyi érdekek dominálnak.

Olimpiapárti?
Ez most aktuális kérdés. Igen, én olimpiapárti vagyok, mert magam is sportember, majd sportvezető voltam, jártam nézőként olimpián, Londonban. Magyarán szólva érzelmileg az olimpia mellett vagyok…

De?

…de nem tartom reálisnak azt, hogy egy ilyen helyzetben lévő ország, mint mi, súlyos veszteségek nélkül meg tudjunk rendezni egy olimpiát.

3 ezer milliárd a tét. Olvasta a PricewaterhouseCoopers 2024-es olimpia budapesti megvalósíthatósági tanulmányát?
Igen, átnéztem az egészet, mintegy 1300 oldal, s gondosan tanulmányoztam a gazdasági részét. Dicsérni tudom a PwC tanulmányát, ha elfogadjuk, hogy őnekik nem kell politizálni. Ezen belül gondos, minden fontos kérdésre kiterjedő munka. Összességében, gazdasági szempontból viszont egy szélsőségesen optimista álláspont jelenik meg a tanulmányban, miszerint ha azok a dolgok mind pozitívan sülnek el, amik kérdőjelesen vagy feltételes módban vannak náluk megfogalmazva, akkor lehetséges, hogy az olimpia gazdaságos legyen.

Ön szerint?

Én azt gondolom, hogy nem lehetséges. Nem lehetséges, hogy 2024-ben Magyarország, Budapest gazdaságosan rendezzen egy olimpiát, és nemcsak a sokszor emlegetett korrupciós kockázat miatt.

Mik a kockázatok?

Az első számú kockázat az, hogy a költségek az eddigi tapasztalatok alapján mindenhol mérhetetlenül megemelkednek.

Általában 179 százalékosra – a Forbes magazin egy 2012-es oxfordi tanulmányra hivatkozva számolt be arról, hogy az olimpiák büdzséje mindig elszáll.

Külföldi összehasonlításban is, meg a saját nagyberuházásainkat illetően is azt látjuk, hogy van egy ilyen igen erős tendencia. Nem látok okot most arra, hogy ez másképp alakuljon az olimpián. Másrészt legalább ennyire problémás, hogy az 1.043 milliárd elköltése olimpia specifikus fejlesztésekre nem lenne egy szerves fejlődés része.
Tehát hiába mondja azt valaki, hogy azokat a létesítményeket, amiket az olimpiára felépítünk, utána hasznosítjuk, arra az a válaszom: lehet, akár még ezt is elfogadom, bár erre sincs bizonyíték, mert Görögországtól Kanadáig sok más helyen csődbe mentek ezekkel a létesítményekkel. A probléma az, hogy ezek nem az ország tényleges szerves igényei szerint épülnek, hanem az olimpia igényei szerint. Vagyis, nem arra költjük a pénzt, amire szükség lenne, köztük a lehet, hogy untig, de nagyon indokoltan emlegetett oktatásra és az egészségügyre.

Jó ötlet a népszavazás? A Momentum Mozgalom, a „semmiből” felbukkanó fiatalok kezdeményezték.

Ez egy hibátlanul értelmes kezdeményezés. Azért is, hogy ne csak akkor kérdezzük meg az embereket, ne csak akkor lehessen népszavazást rendezni, amikor a kormánynak éppen kedve van hozzá. Nagyon jónak tartom, hogy a mozgalom ezzel mutatkozik be.

Aláírta az íveket?

Nem írtam alá, noha mint mondottam, egyetértek vele. Nálam azonban egy negyven éves elhatározás, hogy a politikai tevékenységnek ezt a műfaját, a különböző ívek aláírását nem gyakorlom. Nagyon sok és nagyon különböző dolgot lett volna alkalmam aláírni, de ez valahogy a számomra „elidegenítő formája” a politizálásnak. Nem egy alkalommal fordult elő az elmúlt évtizedek során, hogy valami, amit aláírhattam volna, később olyan „közegbe” került, ahová még az a valaki sem szándékolta juttatni, aki kezdeményezte az aláírásgyűjtést. Szíve joga mindenkinek, hogy az elvi álláspontjának kinyilvánítása után azt miként képviseli. Én a társadalmi aktivitás más útjait választottam.

Ha már más utak, mit gondol, jönnek a balkáni gazdasági „mutyik”, pénzügyi megállapodások? Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián Trump „America first” üzenetét úgy gondolta tovább, hogy a magyar érdek elsőbbségéhez a jövőben vége kell, hogy legyen a multilaterális megállapodásoknak, és bilaterális gazdasági kapcsolatok lesznek helyette. Brüsszelben az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány által szervezett Európa-esten is erről beszélt.
Az egész világon zavar van pillanatnyilag, tekintettel arra, hogy azok a folyamatok, amelyek elvezettek addig a gazdasági fejlődésig, ahol most tartunk – ebbe beleértek a globalizációtól kezdve az informatika fejlődéséig egy sor dolgot – az emberiséget abba a helyzetbe hozták, hogy ma sokkal több jövedelmet és jószágot tud az emberek rendelkezésére bocsátani, mint a korábbi évtizedekben, évszázadokban. Viszont ezeknek a javaknak az elosztása sem a nemzetek között, sem pedig a nemzeteken belül nem felel meg az emberek igazságérzetének. Sőt, kifejezetten elégedetlenek az emberek, még akkor is, ha az elszegényedés többnyire relatív, és nem abszolút értelemben élnek rosszabbul, bár nyilván ilyen is előfordul.
A probléma lényege az, hogy ez az elégedetlenség teret adott a világ sok részén, köztük Magyarországon is, a populista politika térnyerésének. Ezt, ennek a közvetlen hatásait most kezdjük látni. Annál is inkább, mert Trump megválasztása nagy lendületet adhat ezeknek a folyamatoknak. A világ fejlődése, az elmúlt évtizedek politikai és főleg gazdasági integrációja nem feltétlenül teszi majd lehetővé, hogy akár még az amerikai elnök is saját kénye-kedve szerint alakítson nemzetközi kapcsolatokat. Már csak azért sem, mert az említett „helyezzük előtérbe a saját országunkat” elv alkalmazása valójában mindig is fontos feladata volt a kormányzatnak, hiszen a sok konfliktusos érdek özönében elsősorban saját hazáját kellett képviselje…
Magyarország nem szuperhatalom, Orbán Viktor tudja Trumpot másolni?
Orbán nem tudja Trumpot másolni, remélhetőleg nem is akarja. Bizonyára csak egy első lendületből mondott kijelentés az, hogy mekkora lehetőséget nyitott meg nekünk Donald Trump megválasztása.

Azt ön, hogy értelmezi, hogy Orbán Viktor azt mondta Trump beiktatási beszéde után, hogy – idézem – „engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy ajándék”.

Ez egy nagyon furcsa mondat volt.
Putyin vonatkozásában lehet magyar alkupozícióról beszélni? A jövő héten ismét Budapesten lesz az orosz elnök.
Oroszország esetében azok a várakozások, hogy mi majd teljesen függetlenek leszünk – a tovariscsi konyeccel kifejezett attitűd –, nyilvánvalóan túlzás volt. Nem lehet egy mellettünk lévő, akármilyen állapotban is lévő, de szuperhatalommal nem számolni. Sőt, kifejezetten fontosnak tartom az orosz kapcsolatokat. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztereként jártam Moszkvában tárgyalni a későbbi miniszterelnökökkel, Kaszjanov pénzügyminiszterrel, meg másokkal is. Nagyon hosszú idő után először összehívtuk az orosz-magyar vegyes bizottság ülését is, konstruktív tárgyalásokat folytatunk. Amikor rektor voltam, akkor is elmentem Moszkvába oktatási kapcsolatokat teremteni. Én kifejezetten oroszbarátnak tartom magamat, fiatal koromban beszelni is tudtam oroszul, tisztelem és szeretem az orosz kultúrát…
döpu

De?

…tehát nem leértékelni akarom, hanem a helyére tenni, milyen is legyen az orosz kapcsolat. Ha a politikai viszonyokból indulunk el, akkor nem vagyunk alkupozícióban. Nyilvánvalóan az orosz pillanatnyi érdekek határozzák meg a kapcsolatokat. Látni kell, hogy ezeket olyan globális politikai és gazdasági folyamatok is alakítják, amelyekre vajmi kevés befolyásunk lehet. Ezek a folyamatok is „összehozhatnak” értelmes és hasznos megállapodásokat, az oroszokkal érdemes kapcsolatban lenni…

„A hasonlóság igen erős a Móricz által a Rokonokban felfestett világgal” – mondta egy évvel ezelőtt egy Népszabadság-interjúban. Fenntartja?
Fenntartom.

A kormány nem hagyja, hogy szétlopják az országot – ezt pedig Lázár János miniszter mondta a múlt heti Kormányinfón, annak kapcsán, hogy mára már a kormányhoz lojális keresztény-konzervatív Professzorok Batthyány Körének is az a véleménye: „A korrupció egyéni bűnből kialakult módszertanra, struktúrára, személyi körre épülő, bevett társadalmi gyakorlattá vált, azaz intézményesült”, és a hatalom nem csak a vazallusait termelte ki, hanem a szerencselovagjait is, és ezzel lejáratja magát.

Egyetértek.

Mint közgazdász professzor, azt hogyan értelmezi, amivel Lázár János cáfolta a jobboldali professzorokat, miszerint, ha Magyarországon intézményesített korrupció lenne, akkor nem lenne tele az államkassza?

Ezt csúsztatásnak mondanám, közgazdaságilag nehezen értelmezhető.

Ön szerint, mi a magyarázat arra, hogy egyre mélyebbre csúszunk a korrupcióba? A Transparency International legfrissebb felmérése szerint Magyarország az 57. a világranglistán, hét helyet estünk, csak Olaszország, Bulgária és Görögország van lejjebb az EU-ban.

Az utóbbi években a korrupció a rendszer működésének mindennapos része lett. A korábbi kormányok idején is erős volt a korrupció, de rejteni igyekeztek és szégyenkeztek miatta. Ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.

A kormányzati retorika szerint azért vállalják a „korrupciós” ügyleteket, hogy a hazai vállalkozói réteg, a középosztály megerősödjön.

A korrupció ideológiai szintre emeltetik azáltal, hogy a nemzeti felső/középosztály megteremtésének az eszközeként a helyzetbe hozást akarja megvalósítani. De jóval túlmegy a helyzetbe hozáson ezeknek a milliárdoknak, a milliárdos vagyonoknak az osztogatása. Másrészről a helyzetbe hozás maga is problémás közgazdaságilag, mert ugye semmi nem indokolja azt, semmi nem mondja azt, hogy pont ezek az emberek tudják leghatékonyabban használni azokat a javakat, közpénzeket, amikhez hozzájutnak, és nem mások, az üzleti világ szereplői közül. Az nyilvánvaló, hogy leginkább szem előtt a felső szintű korrupció van.

Felülről vezérelt a korrupció? Orbán Viktor kézi vezérléssel delegál oligarchákat a nagy gazdasági-, média portfóliókra, az uniós milliárdok olykor zsebpénzek lesznek…

Azért ne mondjuk már, hogy Orbán Viktor minden nagy projekt, pályázat sorsáról egy személyben döntene! Ez az ő tevékenységének túlmisztifikálása a sajtó részéről.

Az uniós euro milliárdokról, kiemelt nemzeti projektekről az előző ciklusban létrehozott szűk körű bizottság dönt, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság, melynek 2012-ben tagja volt a miniszterelnök, Lázár János, a fejlesztési miniszter, sőt Matolcsy György is. És a nagy beruházásokat azóta is ugyanaz a kör nyeri el, vagy a semmiből jött Mészáros Lőrincek…

Én nem szeretem a nevekre kihegyezni a problémát, a neveknek nincs különösebb jelentősége, Mészáros Lőrinc nevének sem, az Adrián horgonyzó jachttal együtt sem, és mások nevének sem. Korábban ezeket a neveket az ország nem ismerte, csak Simicska Lajosét. A mostanra ismertté vált szereplők nem saját teljesítményük útján jutottak ebbe a helyzetbe, hanem társadalmi kapcsolatok révén. Vagy, hogy ismerik Orbán Viktort, és mint ilyenek fontos szereplői pillanatnyilag a gazdaságnak.
De, hogy ez meddig fog tartani, ez azért kérdéses, mert ugyanúgy a hatalomnak a kénye-kedvétől függ az, hogy meddig maradnak ebben a pozícióban, mint ahogyan odakerültek. Ahogy ezt korábban már néhány alkalommal láttuk. De legalább ilyen fontosnak tartom azt is, hogy ez mélyen átitatja az egész társadalmat, hogy ez leszivárog a mélyebb rétegekre, és így is a mindennapi élet részévé válik. Akár az önkormányzati tevékenységben sok helyen, akár a közmunkások foglalkoztatását illetőleg. Nem hiszem azt, hogy egy helyi fideszes potentátnak meg kellene mondani, hogy a helyi gazdasági szereplők közül ki nyerjen, szinte bizonyosan magától is tudja.

Egyetért azokkal az elemzői véleményekkel, hogy „jogszabálytalanság” van Magyarországon, de ez még nem diktatúra? Vagy államkapitalizmus?

Magyarországon piacgazdaság van, de eltorzult piacgazdaság.

Megfelel a valóságnak az a kormányzati szlogen, hogy Magyarország erősödik?

Egy ország helyzetének alakulását sok mutatószámmal lehet leírni. Vannak olyan mutatóink, amelyekben valóban javultunk. Összességében azonban sajnos engem meglehetősen elszomorít a helyzetünk.
(atv)
Bal-Rad komm: “…A probléma lényege az, hogy ez az elégedetlenség teret adott a világ sok részén, köztük Magyarországon is, a populista politika térnyerésének…”
-A legdrasztikusabb ebben a valóságos helyzetben az, hogy országunkban ennek az elégedetlenségnek az élére odaugrott az egyik legfőbb okozó!-Döbrögi! Na ezt hívják pávatáncnak! Csináld meg a bajt, majd tégy úgy, mintha harcolnál ellene. Kelts zűrzavart és megosztást, miközben hirdesd, hogy csakis te tudsz rajta úrrá lenni!
A zűrzavart kihasználva lopj el amit csak tudsz, és reklámozd a tolvaj kezének a levágása szándékát!
BÁRMILYEN ESZKÖZT HASZNÁLJ FEL RÁTERMETTSÉGED BIZONYÍTÁSÁRA, ÉS KÉSZÜLJ A GYORS LELÉPÉSRE!
Hazudj, lopj, csalj! Alkoss jogot, félemlíts meg, hízelegj és fenyegess!
Ezek Döbrögi alapelvei! Aljasabbak minden eddigi maffiaszokásoknál, amelyek ennek a politikai szélkakasnak és gonosztevőnek a karmai közé lökték az országot és annak népét!
“…Oroszország esetében azok a várakozások, hogy mi majd teljesen függetlenek leszünk – a tovariscsi konyeccel kifejezett attitűd…”
-Nos az igazat megvallva EZT AZ OROSZOK nehezen felejtik, és nehezen bocsájtják meg! Még akkor is, ha ezért a fő felelős Gorbacsov volt!-és ezzel ők is tisztában vannak!
Ám az a tisztességtelenség, ami részünkről megnyilvánult irányukba, az mély nyomokat hagyott bennük. A közembertől a legmagasabb szintig.
És Vlagyimir Putyi füleiben is visszhangoznak ám még “az Európában elszaporodtak a Putyin-pincsik”-Döbrögi kiszólás. Pontosan ezek miatt “…Nyilvánvalóan az orosz pillanatnyi érdekek határozzák meg a kapcsolatokat…”
-Bizony-bizony! Erről pedig csak mi tehetünk! Dőreség lenne bárki részéről is azt feltételezni, hogy ne tartanák számon Döbrögi politikai vargabetűit, és aljas jellemét.
Valami mégis azt súgja, hogy Döbrögi “oroszrajongása” már nem tart sokáig! Persze ettől még-vagy éppen ezért-LESZ NEKI ÉS TETTESTÁRSAINAK HELYE OROSZORSZÁGBAN!
Birobidzsanban, Csukotkán, vagy Kamcsatkán.
Onnantól lehet majd arról beszélni, hogy rendeződtek az orosz-magyar viszonyok, és hogy Magyarország ügye, a magyar nép sorsa kedvező fordulatot vett!
Persze addig még néhány olimpiára valót ellopnak tőlünk!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Akár a Bal-Rad is írhatta volna… bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nagy szerint:

    Magyar.országon piac gazdaság van. Ez font.os megállapítás.
    Az oldal mint a mantrát úgy emlegeti Döbrögit, holl.ott az nekünk, kisembereknek teljesen mindegy ki nyer el egy munkát, ma legalább magyar.ok (többnyire a törzs tagjai), elöttük a külföldiek, és szintén törzsbéliek.
    A korrupció mértéke a fidesz alatt kicsit csökkent, mostanság már újra az Mszp-s 16 – 18% szintjére ugr.ott.

  2. öregkun szerint:

    Ez a középosztály, felsőosztály – ha már annyira kell- miért nem a saját erejéből, szaktudása, szorgalma eredményeként épül fel? Tudnak majd ezek az emberek jól, a nép, az ország javára munkálkodni az ölükbe esett rengeteg pénzzel?

    • Gonda István szerint:

      “miért nem a saját erejéből, szaktudása, szorgalma eredményeként épül fel?”
      Azért, mert a multik sokkal tőkeerősebbek, és mellettük nem nagyon lehetett labdába rúgni. Csak pozitív diszkriminációval (pl. tőkejuttatással) lehet a magyar vállalkozókat helyzetbe hozni. Nem véletlenül van annyi uniós pályázat a kisvállalkozásoknak, és egyedi tőkejuttatás a nagyobbaknak.

  3. Tovaris szerint:

    Chikán nem reális alapokon bírálja az Orbán-kormányt, hanem a mellőzött sértődöttségével.
    Nem az “orosz érdekek” diktálják a feltételeket, hanem a megbukott magyar kapitalizmus vergődése a saját maga által is mélyített csapdában.
    Megint nem tudjuk az ok-okozat összefüggéseket megfelelően alkalmazni.
    Oroszországot nem a magyar üzleti kapcsolatok fogják “kihúzni a szarból” – mert Oroszország abban benne sincs – ellenben mi rendesen – s ha akarjuk a túlélést – kénytelenek vagyunk velük kereskedni.
    Másfelől Oroszország elsődleges célja, hogy az ellene irányuló, az USA által levezérelt és kierőszakolt embargót hatástalanná tegyék, s ebben nagyon fontos az EU gyenge pontjainak a felderítése, lazítani az elleni irányuló szövetséget, gyengíteni a NATO-t, stb…
    Az orosz-magyar kapcsolatok megfelelő mivolta elsősorban NEKÜNK elemi érdekünk, amely hosszabb távon biztosíthatja az ország energiaellátását, termékeinek biztos piacot jelenthet Oroszország – persze már korántsem azokkal a feltételekkel, amelyek a KGST-ben megadattak.
    Valaki említette, hogy Magyarországon piac van. Nos, azt én nem nevezném piacnak, hanem szükség-kényszer izének, mert a piachoz áru, kínálat kell (az van) és vásárló,
    vásárlóerő (az már kevésbé) Ennél még a tervgazdaság és az elosztási rendszer is jobb volt – legalább is a nép nagy részének életszínvonala a mostanihoz képest – azt mutatta.
    Sajnos, a cikk több “megállapítása” nem felel meg a marxista közgazdaságtan elveinek. De nem rovom fel bűnéül – mert a szerkesztőknek nem közgazdasági értekezések közzététele volt a célja.

    • vitorla123 szerint:

      Egyetértünk!Ez itt egy újabb Don-kanyar!Szemben Putyin(Zsukaov )páncélosai!Hát esélyünk az annyi van mint a nyúlnak vadászaton.
      Apropó vadászat! Náci vadászat!Megásatni a sírját a csendőrrel belefektetni és tarkón lőni.Ennek ez a módszere.A bíróságok kikerülésével. Egyszerű és hatásos.Ezt a módszert terjesztették ki a “vörös fasisztákra” a kommunistákra.Első áldozat maga Sztálin volt.Aki felszabadította az Ausvici haláltábort.Természetesen hálából gyilkolták meg. Természetesen hálából került börtönbe Kádár,Rákosi és Péter Gábor “ajánlására” A Békepárt megszervezéséért.Az eljárás rendkivüli gazdasági eredményekkel jár.Az áldozat teljes vagyonának eltulajdonításával.A kommunista vadászat ma világjelenség. Kadafi,Mubarak,Szadám Husszein , a közel keleti konfliktus gyökere itt van.Mára ez a migrációhoz vezetett.Százezrek életét fenyegeti a kommunisták elleni hajtóvadászat.Nálunk is.Idehaza is.Mára a teljes baloldal van a célkeresztben. A munkavállalók milliói váltak a kommunista vadászat célpontjaivá.Ez látszik antiszemitizmusnak.
      Egyetlen legális hely,ahol nem kollaborálnak a náci és kommunista vadász “Geci”-vel a Magyar Munkáspárt,ahol a munkavállalók érdekében folyik a politikai munka,az ellenállás megszervezése.Tanulság aki fél tőlük hamarabb megölik!Nem érdemes félni!A törvényességet pedig helyre kell állítani!

  4. János szerint:

    Ez a Chikán Attila is olyan nagy szakember, hogy attól koldulunk! Az ilyen MARHÁK mint ez a Chikán tanította meg a közgazdászokat, az ő csodálatos tudományára, hogy “Attúl leszünk versenyképesek ha lebontjuk a gyárat! Sej volclejbnis vonyigó, rombold le a gyárat az a jó!” Darabold föl a gépeket és vidd el a MÉH-be! Na, az ilyen CÍMERES HÜLYÉK” mint ez a Chikán Attila ne ugassanak! Ha jót akar tenni Magyarországnak, akkor akassza fel magát még ma! Kevesebb “közgazdász hülyít meg az ostoba babonáival! Te ökör! Más országokban, mint például az elmebeteg Mürkül vezette Németországban is úgy vigyáznak a gyáraikra, mint a szemük fényére! Ott, aki meg akar chikánatillázni, vagy szélesgáborozni egy gyárat, azt hentesbárddal fejezik le a város főterén! 10.00 nőt meg lehet erőszakolni Köln főterén azt engedik, de próbálnád meg a Ruhr vidék gyárait bezárni! Ott az ilyen hülyéknek mint te hallgass a neve. Vigyáznak a gyáraikra, mint a hímes tojásra. A dolgozók többsége pedig már a megrendelések szerzésével van elfoglalva. Gyáraikra meg fegyverrel vigyáznak, kitakarítva, villanyt leoltva, ha bejött egy megrendelés, akkor behívják a dolgozókat és elindítják a gépeket! Csak te és a te ostoba fajtád ilyen hülye, hogy lerombolja az ország megélhetését! Ostobák vagytok, mint a föld, Chikán Attila, takarodjatok a közéletből!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.