Újabb “dicsőséglista” igazolja Döbrögiéket!

A sereghajtók is lehagyják Magyarországot – megjött az újabb lehangoló jelentés

Tavalyhoz képest újabb három hellyel hátrébb került Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában, ami arra volt elég, hogy hazánkat még a sereghajtó Görögország is leelőzze. Eközben a csehek elérték a nyugat-európai országok szintjét. A 35 ország egészségügyi ellátását összevető lista elején Hollandia és Svájc stabilan őrzi vezető helyét.

Folyamatosan javul az európai egészségügyi ellátás színvonala, a szívinfarktus, a stroke és a rák túlélési mutatói egyre jobbak, bár az elhízás, az egészségtelen táplálkozás, vagy az ülő életmód egyre több problémát okoz – állapítja meg a frissen publikált Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (Europe Health Consumer Index – EHCI), amelyet a stockholmi Health Consumer Powerhouse (HCP) elnevezésű szervezet tett közzé.
Az összesített indexből látható, hogy a válság hatására enyhén, de észrevehetően nőtt az egyenlőtlenség az egészségügyi ellátásban Európa szerte – olvasható az elemzésben, mely szerint a fejlődés ellenére még mindig túl sok országban ragaszkodnak az egészségügyi finanszírozás nem hatékony módjához, az egészségügyben jó eredményeket felmutató országok gyakorlatának követése helyett.
Stabil listavezetők
A 2016-os EHCI indexben a 2015-ös nyolc országgal szemben (az egy évvel korábbi felmérésről itt olvashat) 11 ország – mindegyik nyugat-európai – ért el több mint 800 pontot a lehetséges 1000-ből. Az index 2005 óta tartó történetében először két ország is áttörte a 900-as határt, a listavezető Hollandia immár 927 pontot teljesített, (2015-ben 916 pontot ért el) Svájc pedig 904 pontot hozott össze, szemben a 2015-ös 894 ponttal.

dili

A csehek felzárkóztak Nyugat-Európához
Csehország az első kelet-közép-európai ország, amelyik felzárkózott a jól teljesítő nyugat-európai országokhoz, 2016-os 780 pontja mindössze 6 ponttal kevesebb, mint az őt megelőző Svédország összpontszáma. (Csehország 2015-ben 760 pontot kapott.) Szlovénia 740 ponttal a 16., a 729 pontot összegyűjtő Észtország a 17. helyen áll.
A 35 ország egészségügyét górcső alá vevő EHCI hat területet vizsgál részletesen, indikátoronkénti pontozással. A betegjogok érvényesülését 12, az ellátás hozzáférhetőségét 6 indikátorral jellemzik, a gyógyítás eredményességét 9 szempont szerint összegzik, a rendszer finanszírozottságát és a szolgáltatások skáláját 8, a megelőzés területét és a gyógyszerellátást 7-7 szempont alapján minősítik. Területenként pontoznak, a megfelelő szintű indikátort zölddel, a nagyjából megfelelő kategóriájút sárgával, a nem megfelelőt pirossal jelölik.
A volt szocialista országok közül Horvátország a 19. helyre csúszott vissza a 2015-ös 16-ról az akkor 707 helyett gyűjtött 703 ponttal, a 2014-ben rakétaként a 16. helyre kilőtt Macedónia 699 pontja pedig ezúttal a 20. helyre volt elég. Szlovákia 678 pontot ért el, ez 25-tel több mint 2015-ben és a 23. helyre volt elég. Szerbia a 24. 670 ponttal, 116 ponttal többet teljesítve mint 2015-ben. Litvánia a 27. 620 ponttal.
A 600 alattiak klubjában Magyarország
Nyolc ország kapott 600 pontnál kevesebbet. A 2015-ben 567 pontos eredménnyel még két hellyel Magyarország mögött álló Lettország 2016-ban 589 pontot ért el, amellyel megelőzte hazánkat, miként az egy évvel korábban és 2016-ban is a sereghajtók közé tartozó Görögország is.
Magyarország 575 ponttal a 30. a 2016-os EHCI listán, azaz három hellyel került lejjebb a ranglistán hazánk a 2015-ös évhez képest. Ehhez a visszacsúszáshoz azonban elég volt mindössze 3 pontot veszíteni a 2015-öshöz képest az egyébként egyre jobb eredményeket elérő országok között. A magyarnál rosszabb egészségüggyel már csak Lengyelország, Albánia, Bulgária, Montenegró és Románia “büszkélkedhet”.
A szervezet a költséghatékonyság szerint is készített egy rangsort, ebben az indexben kiugró eredménnyel első Macedónia, Magyarország pedig Románia és Bulgária előtt hátulról a 3. helyen áll.
Ez azért nem semmi
Az index általános elemzésében kiemelik Magyarország és Lengyelország gyenge eredményeit, rámutatva, hogy mindezt a színvonalas orvosképzés és a társadalombiztosítás alapú finanszírozás hagyományai dacára sikerült felmutatni. Azt is megjegyzik, hogy ha egy ország vezetése nem figyel az egészségügyi ellátás színvonalára, akkor annak óhatatlanul romlik a minősége.
Az EHCI szerint az elmúlt években a magyar és a lengyel kormány az ország optimális működtetése helyett más dolgokra koncentrált. Magyarországon a menekültek távol tartása állt a középpontban – ami az évi 1200 menekültet figyelembe véve az EHCI szerint szánalmas.
Lengyelországban pedig a sajtószabadság megnyirbálása és az abortusz ellehetetlenítése volt a fő cél. Mint írják, mindkét ország lakossága és egészségügyi dolgozói ennél többet érdemelnének…
(napi.hu)
Bal-Rad komm: “…ország lakossága és egészségügyi dolgozói ennél többet érdemelnének…”
-Lenne is!-HA LENNE MIBŐL!
“…ha egy ország vezetése nem figyel az egészségügyi ellátás színvonalára, akkor annak óhatatlanul romlik a minősége…”
-Sajnos a LOPÁS leköti az ország “vezetőinek” figyelmét. Bár szerencsésebb lenne ország helyett GYARMATot említeni, vezetés helyett pedi HELYTARTÓt!
Ha pedig a GYARMAT HELYTARTÓSÁGÁT mondjuk, máris a helyükre kerülnek a dolgok, és minden probléma érthetővé válik.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Újabb “dicsőséglista” igazolja Döbrögiéket! bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. vitorla123 szerint:

    A munkásosztály megsemmisítésének százezrek nyugdíjba kényszerítésének ára van.Ahogy fogy az ország lakossága úgy fogy a legfontosabb árú a piacról a MUNKAERŐ!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.