Programváltozás

Kiderült, hogy újságírók várják, inkább nem tekintett meg Busafej Tállai

bufe

Egy faluház előtti gyors telefon után módosulhatott az államtitkár programja.

Tállai András NAV vezetőt egy borsodi faluban, Sajóhídvégen szerette volna elcsípni a 444.hu, hogy megkérdezzék, miért kap havi fél milliót adótanácsadással foglalkozó cégektől, a főszerkesztés miért nem fér bele a havi 1 milliós fizetésébe.
Tállai a vagyonnyilatkozata alapján a Saldo és a Kompkonzult nevű cégektől kap 270, illetve 250 ezer forintot havonta, szerkesztésért. Tállai ugyanis az Adóvilág és az Adó- és Vámértesítő főszerkesztője is. A NAV szerint ebben semmi sincs, a NAV mindenkori vezetője a főszerkesztő.
A tervezett program
A sajóhídvégi faluház előtt – ahová az államtitkár a fejlesztéseket megtekinteni érkezett volna – a fogadóbizottság egyre gyanakvóbban nézte az újságírókat, majd mikor kiderült, hogy újságírók, és Tállai “eljövetelét várják”, az egyik hivatalnok gyors telefonálásba kezdett, majd mindenki lelépett a helyszínről, az épületet bezárták. Az államtitkár értelemszerűen nem érkezett meg. Az újságírók ezután elmentek a beharangozott államtitkári látogatás következő helyszínére – Tállai az eseményeit reklámozza Facebook oldalán is -, ahol kiderült, az államtitkár a megbeszéltnél korábban érkezett, de már elment.
(HVG)
Bal-Rad komm: A lopásba jeleskedő döbrögista horda egyből nyúlnyájba vált át, ha zsurnalisztaszagot fog. Ha nincs testőrhad, még a látványoskodásról is lemondanak, csak nehogy bárki is kérdést tegyen fel, mert akkor a legjobb esetben is közröhely tárgyává lesznek.
Inkább világgá mennek, minthogy bárki is kérdést tehessen nekik fel!
A lakájmédia az persze más! Az berkeken belüli! Az nem kérdez! Az csak dicsér, udvarol és hozsannázik.

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.