Képzelt riport egy ankarai fesztiválról

Szenzáció! Ott voltunk Merkel és Erdogan találkozóján Ankarában!

merd

Angela Merkel az iszlamista terror kifejezést használta a 2017.02.02. -i ankarai találkozójukat követő sajtótájékoztatón. Ezt Recep Tayyip Erdogan sérelmezte, ennek ellenére Merkel újból kimondta a házigazda által kifogásolt szófordulatot.

Legnagyobb szerencsénkre a www.magaspart.hu képviseletében – egyedüli meghívottként – részt vehettem Merkel (továbbiakban: M) német kancellár és Erdogan (továbbiakban: E) török elnök négyszemközti találkozóján Ankarában. Mivel kérésemre, amit a felek megértéssel fogadtak, az 1500-as évek – bécsi udvar és a törökök közötti – diplomáciai nyelvet használták, azaz magyarul beszéltek, pontosan be tudok számolni Önöknek az ott elhangzottakról:
M: Köszöntöm Önt Erdogan elnök úr, mint Törökország leendő szultánját. Az Európai Unió nevében kezdeményeztem ezt a megbeszélést, igaz erre senki, soha és sehol sem hatalmazott fel. Ám, mint azt Ön jól tudja, saját magamat tekintem e gittegylet vezetőjének, ezért semmiféle megbízásra nincs szükségem, hiszen pontosan tudom, hogy az unióban többnyire minden ország azt teszi amit mondok, még akkor is, ha időnként a látszat csal! Nincs más választásuk, mert Németország akkora gazdasági erőt képvisel, mely alapján nekem csak úgy lehet ellentmondani, ha azt engedélyezem!
E: Üdvözlöm Önt kancellár asszony itt Törökországban! Nekem sem sok ország mer ellentmondani, mert a NATO legerősebb szárazföldi erejével bírunk, ezért szabadon repkedhetünk vadászgépeinkkel a ma még átmenetileg független Görögország-, Szíria-, Irak légterében is! Azonban sajnos ki kell javítanom Önt: én már most szultán vagyok, csak ezt a parlamentünk még nem foglalta törvénybe. Ami késik, az nem múlik. – ahogy ezt egy ősrégi magyar mondás is tartja!
M: Átutaltattam Önöknek a kialkudott 6 milliárd euróból 2,2 milliárdot, hogy a választásokig tartsák fel a Szíria felől érkező menekültáradatot. Ennek ellenére még mindig jönnek a migránsok Törökország felől! Nem mintha ez utóbbi nem lenne ínyemre, de most nem jön jókor!
E: Az említett baksist megkaptuk ugyan, de kár emlegetni, hiszen Önök a volt szocialista országokból több ezer milliárdot síboltak ki az elmúlt 25 évben, melyhez képest az átutalt összeg említésre sem méltó! Meg sem érzi ennek hiányát Németország, mert úgyis behajtja – kerülő utakon – a magyaroktól, lengyelektől, stb. Egyébként a továbbiakban olyan számban fogjuk küldeni az új honfoglalókat, ahogyan azt Ön kéri, vagyis a németországi választások után felturbózzuk a dolgot!
M: Mivel tőlem ezt otthon elvárják, fel kell emlegetnem, hogy az Önök demokráciájával mi elégedetlenek vagyunk! Nincs pl. sajtószabadság, az ellenzéki Gülen mozgalmat teljesen megsemmisíteni kívánják, a közalkalmazottak ezreit bocsátották el, ezért az emberek félnek itt.
E: Igen! Sajnos még nem értük el a németországi szintet a sajtószabadság terén, így Önökkel ellentétben még akadnak olyan médiák, ahol nem tudunk felülről diktálni a főszerkesztőknek mint Önök, arra vonatkozóan, hogy mi jelenhessen meg az újságaikban, és mi nem! Azt is tudom, hogy mi még nem jeleskedünk annyira egyes hírek hamis színben történő feltüntetésében, mint a német sajtó, de igyekszünk! Németország az elmúlt több tízéves gyakorlata miatt, már rengeteg tapasztalattal rendelkezik ez ügyben, mi még csak a folyamat kezdetén vagyunk. De ígérem, be fogjuk hozni hátrányunkat az Ön hazájával szemben ez ügyben! Ami a Gülen mozgalom részünkről történő ellehetetlenítését illeti, talán előrébb járunk mint Németország! Ugyan, a Bundestagban volt olyan képviselőjük, aki az AfD párt betiltását követelte, de mégsem járt sikerrel, így Frauke Petry pártja – az Ön legnagyobb bánatára – tovább működhet. Nálunk ilyen nem történhetne meg, mi itt törvényen kívülivé helyeztük volna azt a pártot! Ami az elbocsátásokat illeti, szintén közel járunk a német példa megvalósításához, hiszen aki az Ön – akár migrációs – politikáját bírálni merészeli, azonnal repülhet a munkahelyéről, bárhol is légyen az! Sajnos mi még ilyen mélységekig nem jutottunk el, de rajta vagyunk a dolgon!
M: Helyes! De Frauke Petry pártjával kapcsolatos eszmefuttatását kiegészítem: csak egyelőre működhetnek! Ám, ha újra megválasztanak kancellárnak, már nem lesz ilyen szerencséjük! Az írmagjukat is eltörlöm! Önök üldözik a kurdokat, örményeket. Ezért parlamentünk elfogadott olyan határozatot, mely a 1915 – 1917 közötti örmények elleni népirtást elítéli! Bocsánatát kérem ezért, de muszáj volt a közvélemény szemébe port hinteni!
E: Megértem Önt, de népemnek ez rosszul esik! De mondja csak: miért nem ítélte el a Bundestag még soha a németek elleni népirtást, ami a II. világháború után történt, a német hadifoglyok brutális megsemmisítésével, a kitelepítések során elkövetett tömeggyilkosságokkal, stb.? Úgy tudom, hogy még George Patton amerikai tábornok is tiltakozott a német hadifoglyokkal való gyalázatos bánásmód miatt. Önök utóbb mégsem emlékeztek meg parlamentjükben ezekről a tényekről! Egyes források szerint több mint kétmillió német anyanyelvű pusztult el értelmetlenül a harcok elülte után. Ez háromszor annyi, mint ahány örményt (600- 800 ezer) kiirtottunk mi.
M: Egyrészt ezt nem tehettem meg, mert nem engedélyezték fentről, másfelől az a véleményem: pusztuljon a férgese! Csak és kizárólag a liberálisok maradhatnak, a muszlimok és feketék számára tenyéssz-nősténynek, esetenként tenyészbikának! Akinek nem tetszik az álláspontom, az hagyja el Németországot! Sajnos egyelőre csak alig százezer német keres magának másik hazát évente. De azon vagyok, hogy ez a szám érje el a millió feletti nagyságot! De most beszéljünk az Európát ért iszlám terrorizmusról!
E: Miről beszél? –vág közbe a török elnök. Mindketten tudjuk, hogy a párizsi, brüsszeli, nizzai, berlini mészárlások false flag (hamis zászlós) események voltak! Az unió titkosszolgálatainak engedélyével, felbiztatásával, esetenként a háttér biztosításával hajtották végre azokat a muzulmán szélsőségesek, jó pénzért! Mindezt azért, hogy az unió állampolgárait a fenyegetettség látszatában tartsák, azaz féljenek, hiszen addig sem foglalkoznak mással! Az iszlám a béke vallása! Mit akart ezzel mondani? Ja, értem már! Közeleg a németországi választások napja, és látszólagos irányváltásra van szükség migránsügyben, a kancellári tisztség elnyeréséhez! Na, ez aztán a jó false flag megnyilvánulás! Gratulálok, Ön kiváló stratéga!
M: Kérem, ne fedje fel a nyilvánosság előtt azt, amit most mondott! Amúgy igaza van! Értse meg, tanulnom kell Orbántól, mert ő is így erősítette meg pozícióját Magyarországon. Az AfD elleni jövőbeni fellépésem is Orbán adta mintán alapul majd, hiszen ő arra használt fel egy államilag megszervezett budapesti körúti robbantást, hogy a hazafiak teljes összefogásának lehetősége miatt potenciálisan veszélyes Budaházyt, újra börtönbe küldje, holott a bíróság csak házi őrizetet rendelt el! Még utóbb államfő lenne belőle, és akkor Orbánnak vége! Én mindenkitől tanulok, Öntől is, csak hatalmon maradhassak, és ígéretem szerint a Kalergi terv végrehajtását teljesen be tudjam fejezni!
E: Megértem, és támogatom Európa eliszlámosításában! Csak azok a négerek… Azok minek kellenek Önöknek?
M: Tudja, hogy termesztik ki a hibrid kukoricát? Nagyjából úgy, hogy vesznek egy fajtát, majd újra és újra az abból származó termést vetik el, azaz lerontják. Azután keresztezik egy másik fajtával. Az eredmény kirobbanó! Valami ilyesmit készítünk elő. Elvesszük a fehér ember identitástudatát, vallását, beoltjuk hamis liberális nézetekkel, elfojtjuk egészséges önvédelmi képességét, majd keresztezzük arabbal, négerrel. A hibrid kukoricával ellentétben nem egy géniusz lesz – sőt pontosan az ellenkezője – hanem egy keveset fogyasztó biorobot minimális értelmi szinttel, alázatos szolgánk, de kellőként szapora, hogy az esetleges vízhiány- és éhséglázadások során általunk kiirtottakat, hamar vissza tudja pótolni! Ez a Kalergi terv egyszerűsített lényege, amivel teljes mértékben egyetértek.
E: Bravó! Nincs ellenemre, de mint imámképzőt végzett ember arra kérem, legalább muszlim hitű legyen az a keverék új faj, Allah gyönyörűségére!
M: Úgy lesz! Most egyezzünk meg, mit mondunk a sajtónak. Én továbbra is kancellár akarok lenni, tehát az iszlám terrorról fogok értekezni. Bármennyire is nehezemre esik, kétszer is elmondom, hogy otthon jól megértsék, különben búcsút inthetek a kancelláriának. Gondolom, Önnek – hogy megfeleljen népének – ezt ki kell kérnie magának!
E: Rendben!
M: Végül van egy kérésem. A törökországi puccs kezdete után alig egy órával, több ezer török származású ember vonult fel Németország nagyvárosaiban Önt éltetve, de még soha nem tiltakoztak az un. “terrortámadások” miatt, sőt éltették azokat. Megválasztásom után röviddel újabb színlelt “terrortámadást” rendezünk, a félelem fenntartása, fokozása érdekében. Kérem intézze el, hogy emberei újra tüntessenek, de most a terrorizmus ellen! Vagyis segítsen abban, hogy az alaposan megtévesztett németek teljes mértékben elfogadják a muszlim inváziót!
E: Mennyi a baksis?
M: Cserébe mi nem építünk evangélikus templomokat Törökországban, úgy mint Önök mecsetet nálunk.
E: Most viccel? A jól ismert iszlám tolerancia jegyében már az alapkövét millió darabra törnék szét, az építőmunkásokkal együtt! Szóval mennyi a baksis?
M: Cserébe majd kiadom a Németországba menekült Gülenistákat!
E: Előbb kiadja őket és én majd meglátom mit tehetek!
M: Megegyeztünk! Menjünk a sajtótájékoztatóra.
Lejegyezte: Madarász László
(magaspart.hu)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.