A magyarok nagy többsége úgy gondolja…

Pocsék hír jött Döbröginek – ennek nem fog örülni

rcs

A magyarok nagy többsége úgy gondolja, hogy jönnie kellene egy olyan vezetőnek, aki visszaszerezné az országukat a gazdagoktól és a hatalmasoktól, akik a saját érdekeiknek megfelelően alakították át a gazdasági-politikai viszonyokat.

Egy friss felmérés arról tanúskodik, hogy a világ országaiban határozottan erősödik a populista vezetők iránti igény – írja a Financial Times (FT). Ha valaki azt gondolta, hogy 2016 a brexitről döntő brit népszavazással és Donald Trump amerikai elnökké választásával megrázta a világot, akkor jó ha beköti magát az anyósülésbe, ahogy haladunk előre a következő hónapok évek felé.
Szokásos pesszimizmus
Az Ipsos Mory nemrégiben készült felméréséből az derült ki, hogy a közeljövő a politikai bizonytalanság fokozódását hozhatja. Az emberek jelentős része ugyanis úgy gondolja, hogy országuk lejtőre került és az érvényben lévő gazdasági-politikai berendezkedést kijátsszák vele szemben.
A magyar válaszadók 70 százaléka véli úgy, hogy országa hanyatlik. Kevesen,mindössze 15 százaléknyian gondolják úgy, hogy visszafordíthatatlan ez a folyamat, 60 százalékuk szerint jöhet fordulat.
Ugyanakkor magas, 65 százalék azok aránya, akik arra számítanak, hogy az ő generációjuknak romlani fog a helyzete. Ezzel a magyarok ítélik meg a legpesszimistábban saját korosztályuk helyzetét a felmérésben vizsgált 14 ország összehasonlításában. Valamivel kisebb, 60 százalék azok aránya, akik szerint a mai fiatalokra sem vár jobb világ, mint szüleikre. Ezzel is az élmezőben van Magyarország az országok sorrendjében.
Nem szokásos igény
A felmérésben részt vevő országok átlagában a megkérdezettek 64 százaléka gondolja úgy, hogy a hagyományos pártok és politikusok nem törődnek az olyan átlagemberekkel, mint ők. Magyarország esetén 73 százalék ez az arány.
A felmérésben megszólalók átlagában 69 százalék azok aránya, akik szerint országuk gazdaságát úgy manipulálják, hogy az a gazdagok és az erősek érdekét szolgálja. A magyar válaszadók 83 százaléka szerint országa gazdasági-politikai rendszerét megbundázták a gazdagok és a hatalmasok érdekében. Ezzel ismét első helyre került Magyarország.
A magyarok 72 százaléka úgy véli, hogy szükség van egy olyan vezetőre, aki visszaszerzi országát a gazdagoktól és a hatalmasoktól. Ezzel a mexikóiak (81 százalék) és peruiak (74 százalék) után a harmadik helyen állnak.
Ami a szívén…
A 14 vizsgált ország átlagában 64 százalék azoknak a válaszadóknak az aránya, akik az őszinte politikusokat szeretik. A magyarok 79 százaléka díjazza, ha egy vezető az “ami a szívén az a száján” elvnek megfelelően viselkedik. Ezzel az argentinokkal és az izraeliekkel holtversenyben az első helyre kerültek.
Szintén az élmezőben vannak azzal, hogy úgy vélik, a szakértők félreértik őket. A magyarok 70 százaléka osztja ezt a véleményt – itt a spanyolok állnak az élen nem sokkal magasabb, 73 százalékos aránnyal.

evez

Erős embert!
Sok országban nagy támogatottságra számíthatnak a szabályok átalakítására kész, erős vezetők. Különösen egyértelmű igény mutatkozik az ilyen politikusok irány Franciaországban, ahol a megkérdezett 80 százaléka akar erős embert látni az ország élén. Az országban április-májusban lesz elnökválasztás.
Magyarország 42 százalékos arányával a középmezőnyben szerepel. Az előző kérdésekre adott válaszok alapján azonban érdekes lenne megtudni, hogy kire is gondoltak a magyar válaszadók: az ország jelenlegi első emberére, Orbán Viktorra vagy valaki mást szeretnének, aki éppen hogy szembe száll vele.
Előre a hazaiakat!
Franciaországgal és Olaszországgal együtt Magyarországon a legnagyobb a hagyományos politikával szembeni elégedetlenség azért, mert az emberekben erősek a nativista érzések.
A Wikipedia szócikke szerint a nativizmus olyan bölcseleti irányzat, amely szerint az embereknek vannak velük született eszméi, képességei vagy készségei, amelyekkel tehát születésük után azonnal rendelkeznek, és amelyek segítenek nekik értelmezni a világ jelenségeit. Az FT szerint a nativista érzelmű emberek hajlamosak úgy gondolni, hogy a bevándorlók elveszik a helyben születettek munkáját és szociális juttatásait.
Ez a felfogás mutatkozik meg a törökök körében. Tíz megkérdezett török közül hét gondolja úgy, hogy a vállalatoknak előnyben kellene részesíteniük a helyieket a külföldiekkel szemben, amikor alkalmazottakat vesznek fel.
(Forrás: napi.hu)
Bal-Rad komm: “…hogy kire is gondoltak a magyar válaszadók: az ország jelenlegi első emberére, Orbán Viktorra vagy valaki mást szeretnének, aki éppen hogy szembe száll vele…A magyarok 79 százaléka díjazza, ha egy vezető az “ami a szívén az a száján” elvnek megfelelően viselkedik…”
-Namármost! Aligha Döbrögi vajdára gondolhatnak a magyarok! Hiszen maga Döbrögi jelentette ki az AMCAM-összeröffeneten: “NE AZT NÉZZÉK MINT MONDOK, HANEM AZT AMIT TESZEK!” (AMCAM=Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara)
Másutt: “ez csupán pávatánc!”-jelentette ki vajdánk, jellemezve ezzel az ő lelkületét.
A magyarok tehát ALIGHA EGY ILYEN JELLEMTELEN, BŰNÖZŐ ALAPTERMÉSZETŰ VALAKIRE vágynak!
Tegyük hozzá gyorsan: JELENLEG A POLITIKAI PALETTÁN NINCS AZ ELVÁRÁSOKNAK MEGFELELŐ POLITIKAI ERŐ! SEM KARIZMATIKUS, ŐSZINTE JELLEMŰ VEZETŐ SZEMÉLYISÉG!
Ha lenne, azonnal elbukna. Politikai szervezet és vezető egyaránt! Mert a magyar csak álmodozni szeret. Ám ha valaki őszintén a szemébe vágná, hogy mi is a tennivaló!-azonnal leszavazná. MERT NEM AZT IGÉRI, amit hallani szeretne!
Álomigérőkben viszont dúskálunk! Azokban hiányt nem szenvedünk!
Úgyhogy: FEL A FEJJEL! IRÁNY A SZAKADÉK! FUTÓLÉPÉS ELŐTTEM!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A magyarok nagy többsége úgy gondolja… bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. istván szerint:

    Admin!
    A kommenteddel egyetértek,különös tekintettel az utolsó három bekezdésre!!

  2. Smith szerint:

    “A magyarok 72 százaléka úgy véli, hogy szükség van egy olyan vezetőre, aki visszaszerzi országát a gazdagoktól és a hatalmasoktól.”

    Tehát a magyarok 72 százaléka szocializmusban szeretne élni.

  3. lala szerint:

    Emlékezzünk ezekre a grafikonokra, számokra a választások után! Lesz még ott meglepi, vagyis a fidesznyikek simán kerülnek újra kormányra!

  4. öregkun szerint:

    Legutóbb operett országnak nevezte az egyik vezető Magyarországot…

  5. Havasi Gáspár szerint:

    Lényegtelen, hogy mit gondolnak. Amig nem fogják fel, hogy nem pártokat, hanem rendszert kell váltani, a lényeg nem fog változni. Legfeljebb újabb és mohóbb sakálok kerülnek a hatalomba. A társadalmak rohannak egy új technofeudalizmus, rabszolgaság felé. Az agymosás szinte tökéletesen működik. Az írányítás marad a bankárvilág kezében. Pusztul a Föld, amiért kár, ellentétben az emberiséggel, mely nem érdemli meg a létezését. A legönzőbb, legbrutálisabb állatfajta.
    Persze, hogy nem akarnak többségükben közösségi társdalmat, azt kifogásolják, hogy nem kanalazatnak a nagy bográcsból. Ezért is ment könnyedén a rendszerváltás. De ez alapvetően egy irányú út. Sajnos a tömeg az csak tömeg, fő jellemzője a tehetetlenségi nyomaték. Szól a kolomp, rohan a birka.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.