Megoldás az mindig van

Maga szervezte le műtétét egy férfi

Mivel két napon belül sem tudták megígérni, hogy ellátják a kifordult bokáját, a 39 éves férfi úgy döntött: egy másik városban maga szervezi le a műtétét.

Négy órát csak arra várt, hogy a mentők kiérjenek hozzá, újabb ötöt a Szent János Kórházban orvosra és röntgenre, negyvennyolcat pedig a szükséges műtétre. Aztán megunta, és leszervezte magának a műtétet. A 39 éves pátyi férfi bokája január elsején fordult ki, a jeges útszakaszok mellett a sürgősségi ellátásban tapasztalt, kritikus orvoshiány is nehezítette az ellátását.
KÉT NAPON BELÜL SEM VÁLLALTÁK A MŰTÉTET
A férfi a lefagyott úttesten csúszott meg, és kifordult a bokája. Először a háziorvosát, majd a mentőket hívta, akik azonban jelezték, hogy a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a megszokottnál lassabban tudnak csak a helyszínre érni. Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint több mentőautót is szolgálatba állítottak, mégis előfordultak olyan esetek, amikor a beteggel kórházba induló mentőegységnek útközben egy másik beteget is fel kellett vennie annak érdekében, hogy mindenki megfelelő ellátást kaphasson. Öt óra telt el, mire kiderült, hogy műteni kell a lábát, de csaknem tizenkét óra múlva fektették csak be az egyik kórterembe.
Az orvosok azonban a leterheltség miatt negyvennyolc órán belül sem tudták garantálni a műtétet. A férfi ezután döntött úgy, hogy inkább saját maga veszi kézbe a kezelését. Egy orvos ismerőse a tatabányai Szent Borbála kórházban elvállalta, hogy megoperálja, amennyiben a Szent János Kórházban kiadják a zárójelentését. Saját költségén Budapestről Tatabányára utazhatott, ahol szombaton délelőtt végül megoperálták.
Az eset sajnos nem tekinthető egyedinek, és rávilágít a sürgősségi ellátásban tapasztalt, egyre égetőbb orvoshiányra. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Éger István szerint az ország sürgősségi osztályain 600 szakképzett orvosra lenne szükség a minimumfeltételek teljesítéséhez, ehhez képest jelenleg csak 140 orvos dolgozik a területen.
(hazipatika)
Bal-Rad komm: Emberünk szerencsés és találékony. Megoldotta a problémát, és így EMIATT megúszta a kacskaságot.
De mi van akkor, ha…?
Ha nincs orvos ismerőse, ha nincs pénze kifordult bokával, vagy betört fejjel utazgatásra? Vagy ÉRVÉNYTELEN A TB.-KÁRTYÁJA? (Jaj de sok van ilyen!)
Persze megodás akkor is van! Végső esetben a földpakolás! Annak díja meg már nem őt terheli. Ha “jó” a Tb-kártya, ha “nem jó”!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Megoldás az mindig van bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. sándor67 szerint:

    most ép kit hibáztatsz? egy tipp, Istent kellene, Ő adta ezt a fránya időt, vagy a zorbán a hibás, mint mindig mindenért ??? 🙂

    Admin:

    Sándorom! A RENDSZERT HIBÁZTATOM! Szerinted nem kéne? Vagy abból KIEMELNI SZENT DÖBRÖGIT!-és a többit szidni csak!

  2. Smith szerint:

    Kiderült, hogy mitől szoktak betegek lenni a határon szolgálatot teljesítő rendőrök. Jogos volt a “faszom, ki van a faszom” felirat:

    https://www.facebook.com/ittvagyunkveletek/photos/a.1633782660238475.1073741828.1633659206917487/1861706697446069/?type=3&theater

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.