A beteljesülés igérete!

Fiatal, ambíciózus és sikeres! Mint vállalkozó. Hogy a fogtechnika vagy az ingatlanbiznisz (esetleg más miatt) sikeres és ismert?-az nem derül ki ebből a videoból, amely viszont arról tanúskodik, hogy az ambíció az igenis megvan. Politikai legalábbis.

A célközönség is megvan. Magyar Gazdák és Polgárok. Főként a fiatalok. Az ő “föllendítésük, kiszedésük a számítógépek, telefonok elől, és sporteseményeket, táborokat szervezni.”
Ez kérem komoly politikai program. Jó torgyános. Kisgazdás is meg polgáros is.
“Igazából nem azt képviseljük, a Torgyán József időszakát, de vannak benne azok az emberek, akik képviselik azt a részt. Igazából a programjaink is hasonló, lehet mondani, de nem az. Tehát teljesen más. Eltérő tőle.”
Félelmetes! Döbrögi-aki ma megjelent az ő királycsináló bohócának Torgyán Pubinak az elföldelésén-most aztán törölgetheti homlokáról a hideg verítéket.
Olyan lehengerlő politikai ellenfél jelentkezett be a Nagykunság és Bihar határvidékéről, hogy az egyenesen rettenet. Torgyán Bohóc kisministráns lehetne csak Hajdúszoboszló Üdvöskéjéhez képest.
És ez a PROGRAM! Mert hát az mindennek a sava-borsa! Ez egyszerűen le fogja gyalulni a színről Döbrögisztán polythykay elythjét! Vajdástól-mindenestől.
Mert kétségtelen, hogy Drotár Adrienn a Magyar Gazdák és Polgárok Pártja országos alelnöke olyan dolgokat vázolt fel, ami felér egy tisztítótűzzel.
Fölbukkant a REMÉNY, aki-ami megszabadít bennünket minden Gonosztól, politikai maffiától!
Rettegj Döbrögi! Bizakodjunk magyarok!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A beteljesülés igérete! bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. istván szerint:

    Még egy megváltó celeb?!

  2. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Fájdalom ez a nő. Ráadásul nem is vonzó.
    1 dugásra jó, aztán pálya….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.