MINDENKI boldog és elégedett!

Volt ugye ez a pesti majdanféle 2006-ban. Majdanovcikkal, tévészékházostrommal, sérült rendőrökkel, kötelességszegő rendőri vezetőkkel.

Képtalálat a következőre: „2006 őszi zavargások-kép”

Tegnap megkezdődött az ügy lezárása.
A kötelességszegő Gergényi kapott négyszázezres pénzbírságot.
A döbrögista “tyituskik” EGYIK vezetőjét-Budaházyt-váratlanul házi őrizetbe helyezték a börtönből. (A MÁSIK-Toroczkai-pályaívét ismerjük.)
Mindenki boldog és elégedett.
Bárándy Péter-az egyik megvádolt rendőri vezető ügyvédje szerint egy ilyen eljárás végén „visszajön az életkedve”, mert a korrekt tárgyalásokon érezhetően kizártak minden lehetséges külső nyomást, így a bírósági eljárás tökéletesen rendben folyt.
A “tyituskik” vezéralakjának házi őrizetbe helyezése okán Balóné örömködött: “Nagy öröm ért az amszterdami repülőtéren átszállva, Strasbourg és az Európai Parlament plenáris ülése felé: telefonon néhány mondatot beszélhettem Budaházy György barátommal, akit ma hazaengedtek az előzetes letartóztatásból – írta közleményében Morvai Krisztina, az EP független képviselője. Hozzátette, hogy „szívből reméli büntetőjogászként és magyar emberként, 2006-os szemtanúként és túlélőként, hogy Budaházy György soha többé nem lépi át a börtön kapuját, hanem otthon maradhat szeretteivel, s követik őt a Hunnia csoport többi tagjai is.”

-Szóval mindenki LÁTHATÓAN boldog és elégedett.
Az esemény FŐ-FŐ SZEREPLŐI-El Qro és Döbrögi-szócsöveiken keresztül üzengetnek a MAGYAROKNAK!
Azoknak, akik aztán végképp nem értik, hogy mi is történt 2006-ban Pesten. És miért?

Nos nekik üzenjük: MAJDANPRÓBA VOLT!
Bemutató a magyaroknak. Erre számíthattok, ha a morgásnál többre szánnátok magatokat.

Kapcsolódó kép

Tulajdonképpen pedig koncharc volt. Ha VALAMELYIK GYŐZ!-változott volna valami?
Az azóta eltelt több mint tíz év bebizonyította: SEMMI!
A MAGYAR PEDIG TANULT 2006-BÓL! DEHOGY TÜNTET!
NA ERRE VOLT JÓ 2006!

Képtalálat a következőre: „2006 őszi zavargások-kép”

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

MINDENKI boldog és elégedett! bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Admin barátom
    A gond az írásoddal az, hogy erős kettősség jellemezi. Írásod első részében + képillusztráció “majdanovickinek” nevezed az elégedetlenkedő, majd szétvert tüntetőket, a második részben + képillusztráció pedig azt írod, hogy erre számíthatnak akik a morgásnál többre szánnák el magukat.
    Amúgy nem koncharc volt, csupán Orbán orozta el a koncot. Magyarul a háttérből szépen rátelepedett birkái segítségével az egészre és önmaga számára kovácsolt belőle hasznot.
    Toroczkaira és budaházyra sok mindent rá lehet aggatni (fals és iga dolgokat) de azt nem, hogy Orbánért vitték volna a vásárra a bőrüket.
    “Dícséretükre” legyen mondva, hogy ők legalább megpróbáltak – próbálnak (ha a maguk módján is) de harcolni az egész korrupt rabló rezsim/ek ellen.

    • Hun szerint:

      Igy igaz. És azt se feledjük hogy Budaházy és néhány társa “csupán” házi őrizetbe került ahonnét bármikor visszavihetik őket. Ha mondjuk lecseng a rendőrbünözők tegnapi felmentése körüli “népharag”. Illetve a rezsim birósága bármikor bünősnek találhatja őket másodfokon. És akkor mi lesz? A rendörbünözök szabadlábon a hazafiak immár jogerős elitéltként ismét börtönbe kerülnek?

  2. Smith szerint:

    Orbán nyugalmat akar a választások előtt. A rendőröket nem ítélhették el, mert parancsot hajtottak végre. Mivel a politika irányítja a rendőrséget, így a felelősség is őket terheli. De Magyarországon a politikai “elit” soha semmiért nem vállalta még a felelősséget. Budaházy Györgyöt is politikai okokból kerülhetett haza, mert a választások előtt úgy hiányzik Orbánnak a tüntetések meg a zavargások, mint a háta közepére egy púp. Tehát a rendőrök megúszták, Budaházy otthon van, a politikusok felelőssége pedig fel sem merült. Éljen a jogállam!

    • "Szélsőjobb" :D szerint:

      Helyesen látod

    • Hun szerint:

      És vajon a Magyar nép mit akar majd a választások elött? Nyugalmat vagy igazságot? Ha nyugalmat akkor könnyen lehet hogy a Magyarság örökre elveszett. Ha igazságot akkor talán még van remény!

      • "Szélsőjobb" :D szerint:

        Ez jó kérdés. Valamint kérdés az is, hogy szaporodnak e Orbán báránykái, vagy fogyatkoznak. Ez határoz (sajnos) meg mindent

      • V.kutya szerint:

        Kinek az igazsága egy másik ember halála.
        Nem szeretem ezt a szót, a magyar nyelv sokkal árnyaltabb ennél.
        Itt van mindjárt példának ez, hogy: IGAZ.
        A kevesebb mindig több, ugyebár.
        Az “igaz”-ba nehéz belekötni, mert az egy objektív állítás, ami vagy valós, vagy nem.
        Az “igazság” pedig az “igaz” dolgok kisajátítása, és erre kevés jobb példa van épp a 2006-os események kapcsán. Budaházyék igazsága az, hogy felgyújtotta Budapestet – ha leegyszerűsítjük a dolgokat, és az igazságot kicseréljük igazra. Mert hogy igaz az, hogy felgyújtották a tévét, és hogy nem lehetett tudni akkor és ott, hogy ki és hogyan ég benn az épületben, és hogy a rendőrt fel akarják-e koncolni a helyszínen “igazságot” hangoztatva.
        Az igaz dolgokat ezért jobban kedvelem, mert kiküszöbölik a szubjektív megítélést. Mint a fizikában: vagy van 230 volt, vagy nincs, fogd meg, és megtudod!

  3. sándor67 szerint:

    “Szélsőjobb” 😀 . Ne azzal foglalkozz, hogy a normálisak fogynak-e vagy szaporodnak, hanem azzal, hogy a te és a hozzád hasonlóak fogyjanak !!!

    • Mondj nemet a fideszre szerint:

      Mi vagy te sanyikám. Talán csak nem a fidesz által felbérelt hivatalos szarkeverő?

      • vitorla123 szerint:

        Az egész a bosszúállók akciója volt,a német zsidók gyarmati hódítása.Fasiszta alapon ez ellen semmit tenni nem lehet.Nagy a túlerő!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.