Savanyú a szőlő

Bihar Ura Fejenagynak-hordaalvezérnek és a bólogatók Főnökének, régebben csak Mr 20 százaléknak-amúgy van humorérzéke. Erről már többször is megbizonyosodhattunk.

Mindenesetre a pesti olimpiával kapcsolatban már térít-mellébeszél. Mintha a hordának az égvilágon semmi köze az ötlethez nem lenne. Ha lesz a dologról népszavazás az jó, ha nem lesz nekik az is jó. Szóval a döbrögista horda igyekszik ebből a saját maga által ásott veremből kikászálódni, de már nagyon nehézkes a dolog
A Republikon Intézet arra is rákérdezett, hogy állnak a választók az olimpia ügyéhez. (Némi szépséghibája a dolognak, hogy a Republikon gazdája az egykori Szadesz-észosztó Horn gábor. Ennélfogva mintha látszana is az “eredményen” a tulaj keze nyoma. B-R)
Kiderült: országos szinten és Budapesten is többségben vannak, akik elutasítják az Olimpiai játékok megrendezését -, derül ki a friss felmérésekből. A baloldali ellenzéken kívül a Jobbik szavazótábora is inkább elveti az ötkarikás játékok megrendezését.
A népesség közel fele, 44 százaléka gondolja úgy, hogy nem Magyarországnak kellene megrendeznie a 2024-es olimpiát, míg mindössze a válaszadók egynegyede nyilatkozta azt, hogy támogatja a budapesti olimpiát.
A fővárosban viszont – ahol a tényleges szavazás folyhat – kiegyenlítettebb a két tábor: mind a támogatók, mind az ellenzők a teljes lakosság közel egyharmadát teszik ki.
Érdemes ugyanakkor megnézni, hogy milyen arányok alakulnak ki akkor, ha csak azokat a válaszadókat vizsgáljuk, akiknek határozott véleménye van a kérdésben. Ebben a körben az eredmény már egyértelmű: a véleménnyel rendelkezők 53 százaléka nem támogatja, hogy a főváros olimpiát rendezzen, és vélhetően egy népszavazáson is ellene szavazna.

A kutatásból az is kiderül, hogy a kérdésben éles határ húzódik a Fidesz és a baloldali pártok fővárosi szavazói között: míg a kormánypárt támogatóinak mindössze 22 százaléka ellenzi a fővárosi játékok megrendezését, addig ez az arány a baloldali, liberális választók között 82 százalék.
A Jobbik érezhetően nem tud saját álláspontot kialakítani a kérdésben, és ez a szavazóinál is visszaköszön: a párt szavazóinak 40 százaléka nem alakított ki határozott álláspontot az olimpiáról. Ez az arány a baloldali, liberális, valamint a kormánypárti szavazók esetén 10-20 százalék.
(Forrás: HVG/atv)
Bal-Rad komm: Összességében véve nem kis sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az olimpiai pályázat körüli hercehurca a PESTI VILÁGPOLGÁROK EGYMÁS KÖZTI MARAKODÁSA lett!
A kérdés már csak az, hogy NINCS EGYETLEN MAGYAR SZERVEZET SEM, amely ezt bevállalta volna?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.