Vészhelyzet és válságtanácskozás!

Amint tegnap kiderült, hogy az EREDETI FELTÉTELEKNEK megfelelő számú aláírás ÖSSZEJÖHET olimpia-ügyben, az emiatt előállott válsághelyzet megoldása mindennél fontosabb most. Ezért hát Döbrögi azonnal magához rendelte Tarlós budapesti helytartót.

Hosszan tanakodtak a roppant kellemetlen helyzet megoldási módját kitalálandó-adta hírül az MTI-t közös közleményben Szűcs-Somlyó Mária, Tarlós kommunikációs igazgatója és Havasi Berci, a vajda sajtóajtónállója.
A tanakodást a vajda Duna-parti Nagy Cirkuszpalotában berendezett főhadiszállásán ejtették meg.
A látható jelek szerint Döbrögi ukázba adta Tarlósnak, hogy vigye el az egész balhét ő maga! A döbrögista hordát nem szabad belekeverni még véletlenül sem ebbe a buktaközeli ügybe! Nagyon úgy fest a dolog, hogy Tarlós a kapott parancsot végrehajtja.

Képtalálat a következőre: „Orbán és Tarlós-kép”

Az összeröffenet után máris belengette, hogy visszavonatja az olimpiai rendezési pályázatot! Azaz: elviszi a balhét ő maga!
De még a nagyon közeli jövőben lesz nem is egy meghányása-vetése a kialakult pillanatnyi helyzetnek. Most még csak a kárenyhítésről döntöttek.
Még a jövő héten szerda este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán -Döbrögi vajda és Tarlós helytartó a maguk saját területén áttekintik a tennivalók sorát, és újból összedugják a fajüket a további szükséges teendőket illetően-áll a sajtófőnökök tájékoztatásában.
Az agyalás híre fölbőszítette a-mostmár joggal-népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtőket, és segítőiket. A NÉPSZAVAZÁS KIÍRÁSÁT KÖVETELIK!
Az aláírásgyűjtés sikerétől megrészegült ötletgazdák és az őket segítő álellenzéki maffiák egyöntetűen követelik az olimpiai rendezési pályázat napirenden tartását, és a népszavazás kiírását! Gyávasággal és a kihívás előli megfutamodással illetve a láthatóan zavart állapotba került döbrögista hordát. Teszik ezt nemis minden alap nélkül.
Még az aláírásgyűjtésből látványosan kifaroló El Qro banda is föléledt hamvaiból, és diadalt harsognak. A Maszop egyenesen hazugsággal vádolja Tarlóst és Döbrögit. (Talán olimpiailag nem éppen helytálló a vádjuk, de amúgy ÁLTALÁNOSSÁGBAN IGEN! Mindegyik maffiát beleértve természetesen!)
Abban persze biztosan lehetünk, hogy a döbrögista horda sem fog nyugodtan ücsörögni! Biztosak lehetünk abban, hogy a birkamenetes felelős főszervezőkhöz már befutott a riasztás! Melóidő van fijúg! Kell is majd az erőt demonstrálni, mert a Döbrögi fejét akaró Mozgalom vidéki népszavazás-kezdeményezési cunamit helyezett kilátásba. Felfedezték a döbrögizmus testét védő pajzson a rést!
Aligha állunk messze az igazságtól amikor azt mondjuk, hogy a kijevi majdan csak betlehemes játék volt ahhoz képest, ami Döbrögisztán népére vár a közeljövőben!
Úgyhogy nem árt résen lenni!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vészhelyzet és válságtanácskozás! bejegyzéshez 29 hozzászólás

  1. sándor67 szerint:

    admin, a hozzád hasonló szarkeverő balosoknak köszönhető, hogy ott állunk ahol !!!!

    Admin:

    Igazad lehet Sándorom! Bánom már hogy nem forgattam meg a bökőt bennük, amikor a szakadt nadrágjaikban meg cuccaikban ölelgettek.

    • Kovács szerint:

      Ugyan ne túlozz, Admin legfeljebb szellőzteti 🙂
      De szólni mersz-e azoknak, akik a pofánkba szarnak és akkor hány felkiáltójelet teszel a végére ?
      Amúgy meg ez sem balos-jobbos téma hanem kőkemény ésszerűség ( mármint csak addig nyújtózkodni, amíg a takarónk ér)

      • sándor67 szerint:

        hagyja már ezt a takarót, ez kishitűség. ( kishitűség = Tág értelemben készség, mellyel az ember hajlandó minden lehetőséget rosszabbnak, sötétebbnek látni a valóságosnál, mert nem bízik mások jóságában és erejében.)

    • Hun szerint:

      mi van fidesz agyú sanyikám. Nem tetszik, hogy a Magyar nép véleményt nyilvánitott a gazdáidról? Csak nehogy öngyi légy a hir hallatán. Te kis fideszes troll 🙂

      • sándor67 szerint:

        elgondolkodtató, hogy az admin, hogy tudott ennyi degenerált, elmeroggyant emberutánzatot ide vonzani ?!

        • Szaszi szerint:

          De itt vagy Te is 🙂
          Ezt meg én nem értem.

          • sándor67 szerint:

            +1 , én sem lehetek mindenben tökéletes 🙂

          • Szaszi szerint:

            Kétségtelen.
            Inkább nézd meg a kétfarkú elnök interjúját.
            6.50-től

          • vitorla123 szerint:

            Na de semmiben nem vagy tökéletes!Ha már mondod,akkor tökéletlen vagy!Bocs.Nem tudtam kihagyni! Vagy töketlen?

        • Turul szerint:

          sanyikám akinek nem inge az ne vegye magára. De látom te egyből magadra vetted. Egy igazi vérbeli fideszes bohóc vagy. A mai naptól fibo (fideszes bohóc) lesz a neved jó? :-). A következő cikket neked ajánlom figyelmedbe. Szeretett viktorod bukásra áll: http://alfahir.hu/2017/02/18/orban_viktor_facebook. Gyorsan siess mentsd meg a viktor királyodat!

    • V.kutya szerint:

      Vége van, sertések, mentek vissza az ólba, készüljetek a karácsonyi disznótorra!

    • V.kutya szerint:

      Már nyíltan kurvaanyázzák a fideszt, .hu domainről, ezt is megéltük!
      http://sztarklikk.hu/kozelet/eleg-a-kurva-anyatok/320981

    • Szaszi szerint:

      Admin,elmesélnéd azt a napot?
      …ha van kedved,időd.

  2. lacii szerint:

    Szerintem szeressük egymást.
    És mindenki vegyen a másiknak egy Francia krémest.
    További szép napot mindenkinek.

    • V.kutya szerint:

      Én szeretem a sertést, nincs ezzel semmi baj! 🙂 Sajnos, az én szeretetem a sertések halálával teljesül be, mint ahogy most fordítva van, az ő szeretetük megöl engem, és sok más honfitársamat!

  3. aaa szerint:

    Kedves Vitatkozók!
    KI lehet egy másik “hatalomképes” párt a FIDESZ – szel szemben ?
    Sajnos én nem tudok másikat …..

    • V.kutya szerint:

      majdnem 10 millió magyar emberből csak találunk valakit? Másképp nem megy, meg kell hirdetni!
      Azt mondják: nincs másik olyan erő (sicc!!!!), mint Orbán!
      Megkérdezek mindenkit, akit balsorsa ide vezetett blogolni: tudja valaki, hogy hívják az “erős kezű, karizmatikus” finn, luxemburgi, norvég, svéc, svájci, stb miniszterelnököt? Miért van az, hogy általában az ilyen egzotikus országok vezetőit ismerik név szerint a világon, mint mi vagyunk, és max. néhány közép-afrikai sötét diktatúrák tömeggyilkos “vezetőit”?
      A boldogabb országokban nincs szükség erős kezű vezetőkre, mert ott tudatos polgárok élnek és dolgoznak, a gazdaság működik, nem szól bele az új kormány, amelyik mindegy, milyen “színű”, mert nem írják újra 4 évente a történelmet, mint nálunk!

      • Vak Bottyán szerint:

        Tisztelt V.kutya. Teljes mértékben egyetértek a lényeglátó hozzászólásával.

    • Vak Bottyán szerint:

      Ki mondta, hogy csak választással lehet kormányt váltani?

  4. V.kutya szerint:

    A fidesz Magyarország legnagyobb kisebbsége, de nem egyenlő Magyarországgal!
    Nem mondhatja a rész az egésznek, hogy én vagyok az egész.

  5. Tarna szerint:

    Az olimpia előkészítése eddig 10 milliárd forintba került, ami most megy a szemétbe!
    Ebből a pénzből lehetett volna 700 családnak ingyen lakást adni.
    Sebaj, majd visszaveszik a 4-es metró tolvajaitól a tízszeresét.
    Vagy jön a Momentum, akik borotva eszűek és fiatalok.
    Elitcsere a láthatáron?

  6. Vak Bottyán szerint:

    Egy dolgot kellene már megérteni, figyelmen kívül hagyva a fizetett zavarkeltők és hülyék hozzászólásait. Aki nem szereti a tolvaj fideszt, az nem jelenti azt, hogy gyurcsányt, botkát, zazrivecz-voná-t szereti. Az ilyen ember a Hazáját szereti!
    Érthető volt fibo úr?

  7. Szaszi szerint:

    Hm.
    Mi mindenkit megsértünk.
    Nem jó ez így.
    Persze +1.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.