Döbrögisztán: a Nagyúr óhajára…

 

 

 

Póka Lászlót a Nem adom a házamat mozgalom alapítóját és tagját tegnapelőtt őrizetbe vették.

Póka László Tökölön él és onnan indul naponta megvívni a maga csatáit Budapestre a hiénaklán ellen. Évek óta elkeseredetten harcol hol egyszál magában, hol 10-20-30 fős kis serege élén a banki-politikai-jogi összefonódás torzszüleményével, a kapitalizmussal. Bár ezt talán még ő maga sem ismerte föl a teljes valóságában, de a RENDSZER ELLEN harcol, amely egyre brutálisabban gyűri le a póri kisemberek tömegeit.

Póka László az örök Dávid, Góliáttal szemben.
Az eszköztelen kisember kiáltása az övé, azé a kisemberé, aki valahogy megpróbálja értelmezni az olykor egymásnak is ellentmondó jogszabályokat, és ezeknek fényében igyekszik törvényesen cselekedni.
Póka Lászlónak és csipet csapatának amúgy semmi esélye a hatalommal szemben. Nem lehet esélye egy olyan bankrendszerrel szemben, amelynek vezetői közösen báloznak együtt azokkal az ügyészekkel, bírókkal, akiknek éppen a bankok ellen kellene képviselni a kisembereket.
Póka Lászlónak nem lehet esélye a kis fénymásolt A4-es papírjaival, azok fel celluxozásával, a mindenkori hatalom nagyurainál, mert folyamatosan rendőri zaklatásnak van kitéve és csak ő húzhatja a rövidebbet.
Tegnapelőtt a rendőrök séta közben őrizetbe vették!
Történt, hogy pár napja Póka László ellen távoltartási határozatot hozott a RENDSZER BÍRÓSÁGA Csányi NAGYÚR óhajára. Ez alapján Póka László nem közelítheti meg sem Csányit, sem a lakhelyét. Egy dolog kimaradt viszont a végzésből. A nagy sietve meghozott “bírói” verdikt arról nem rendelkezik, hogy milyen távolságról szól ez a megközelíthetetlenség. Illetve az sem szerepelt a tiltó határozatba, hogy a Laura utcán sétálhat-e Póka László.
Ennek ellenére Póka Lászlót előállították. Több kérdés is felmerül az alábbi videót megnézve.
Nos! A videot elnézve úgy tűnik, hogy a “bírói” távoltartó végzés a megközelíthetetlenség mértékét teljes egészében Csányi Nagyúrra bízza. Nincs ugyanis beleírva a távolság, a hely, az időtartam!
Ergo: ha a Nagyúr kedve úgy tartja jónak, akkor a FELSÉGTERÜLETE EGÉSZÉN, KORLÁTLAN IDEIG! Értsd: Döbrögisztán egész területén, a RENDSZER FENNÁLLÁSÁNAK VÉGÉIG!
A végzés EGYELŐRE CSAK a Csányi kontra Póka “viszályban” hatályos! EGYELŐRE!
Mert a bíróság HOZHAT ÁLTALÁNOSAN KITERJESZTETT HATÁLYÚ végzést is!
Lesz egy lista, amin a nyugalomra és megközelíthetetlenségre vágy NAGYURAK és DÁMÁK becses nevei fognak szerepelni.
A VÉGZÉS pedig tartalmazza majd, hogy a LISTÁN NEM SZEREPLŐK kötelesek a LISTÁN SZEREPLŐK közeledtének hírére a vonulás útvonaláról eltűnni! Aki ennek nem tesz eleget-vagy nem eléggé gyorsan!-a helyszínen fölkoncoltatik!
Kivétel is lesz persze. Kivéve a LISTÁN SZEREPLŐK ÜNNEPLÉSÉRE KIJELÖLTEKET! Az ünneplés és dicsőítés időtartamáig! De az OSZOLJ!-vezényszó után nem távozók…
(sztarklikk nyomán)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

Döbrögisztán: a Nagyúr óhajára… bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. istván szerint:

    Póka László és csapata a fentiek alapján az egész Budapest területéről ki lesz tiltva,illetve ki lehet őket tiltani!Ráadásul ki lehet tiltani őket a vidéki,nemes,és rablólovagi kastélyok,üdülők ,vadászkastélyok,és vadászháznak álcázott magánlakok és egyéb nagybirtokok környékéről,valamint az Adrián,Ibizán,és más exkluziv helyeken található ,a nép pénzén vásárolt csecsebecse házak környékéről,és a tengereken kószáló nagyúri jachtok mindenkori tartózkodási helye környékéről is.Valószinüleg az fog ebből következni,hogy valóban le kell ezeket az embereket csukni,vagy száműzni a bolygóról,nehogy valamikor is Pcsányi,vagy hasonló gnóm közelébe kerüljenek puszta véletlenségből is!
    Nem ötletadás,hanem a lehetetlenség szomorú paródiája ez az egész!
    Nem kellett volna lopni,csalni,offshorozni ,kedves csányik,rogánok,orbánok és nemes gázszerelők,és saját lábunkon álló leszármazottaik!
    Ha normálisan vezették volna ezt az országot,akkor gazdagodhattak volna úgy,hogy áldassék a nevük,és annyira,hogy telett volna bőven luxusra is!
    Az igaz,hogy nem tellett volna világuralomra,,sem arbszolgákra,de lenne becsületük,és nem kellene bujkálni,és a szintén korrupt bíróság,ügyészség,rendőrség talpnyaló hadseregének machinációira,vagy esetlen aljas kegyetlenségére számítva,lopva a fal mellett osonni,tartva a nép jogos haragjától!

  2. Hun szerint:

    Diktatúra a kőbön

  3. joz szerint:

    Azért én sajnálom a kivezényelt rendőröket! Látszott rajtuk, hogy szégyellik magukat. Van olyan pillanat, ahol szinte mindannyian lefelé néznek. Azt kéne felelősségre vonni aki a parancsot kiadta. Az ő szégyene!

    • joz szerint:

      Ja!!! És a miénk!

    • V.kutya szerint:

      A nürnbergi per hírhedt mondata: Parancsra tettem!
      Nehéz elképzelni, de ha én rendőr lennék, képtelen lennék effélékre. De még arra is, hogy segédkezzek kilakoltatásnál, 70 éves néniket kicipelni a lakásából.
      Ráadásul tudniuk kell a rendőröknek, hogy figyelik őket felülről a belső besúgók, akik jelentéseket írnak róluk, és ha nem elég serénykedők a népnyúzásban, kevés a megbüntetett falusi néni is bácsi, akik tilosban mentek át az egyutcás falu temploma előtt, akkor bizony elmarad a rendes előléptetés, és elvezénylik migráncsozni.

  4. Szaszi szerint:

    Bonafarm Security.
    Ma is tanultam valamit.
    Magánhadsereg.

  5. zls-179 szerint:

    Az ilyen rendőrséget a tisztességes becsülete embereknek ott kell hagyni,egyszerűen le kell szerelni.Nem egy ismerősöm megtette már,mert az emberek szemébe akar nézni mindig, mindenkor, és mindenhol.Az intézkedő rendőrök álmaiból nem kérek,a feletteseik életéből még úgysem ,mert ők nem csak magukat hanem a lelküket is eladták!
    Sok sikert kívánok neked Laci!És még annyit hogy: A győztesek soha nem adják fel,mert aki fel adja, az soha nem lesz győztes!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.