Minek a vége ez? Minek a kezdete ez?

 

 

 

Kitiltották Budapestről Csányi zaklatóját

Kapcsolódó kép

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a nyomozási bíró egy tököli férfival szemben, aki társaival több esetben otthonánál zaklatta az OTP Bank elnök vezérigazgatóját és családtagjait.

A férfi ellen büntetőeljárás folyik a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Vasárnap őrizetbe vették, a nyomozási bíró az ügyészség indítványára kedden lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. A végzés értelmében mostantól nem léphet Budapest közigazgatási területére.
A Fővárosi Főügyészség közölte: a gyanúsítottal szemben nyomkövető alkalmazását is kérték, ezt azonban a bíróság elutasította. Ez ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett.

Képtalálat a következőre: „Csányi és Orbán-kép”

Úgy tudjuk, a zaklató ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda is eljárást folytat, hasonló bűncselekmények miatt. Annak az ügynek 12 gyanúsítottja van. A bíróság korábban távoltartást rendelt el vele szemben, amit nem tartott be.
Ha a most elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat megszegi, előzetes letartóztatásba kerülhet. Információink szerint a férfi, aki több esetben hitelkárosultként szerepelt nyilvános rendezvényeken.
(MTI)
Bal-Rad komm: A történeti hűség kedvéért jegyezzük meg: PÓKA LÁSZLÓ A UDAPESTRŐL KITILTOTT!
Aki Csányit és sakálkollégáit “zaklatta”!
DÖBRÖGI CSENDET ÉS NYUGALMAT AKAR! JÖVŐRE “VÁLASZTÁSOK” LESZNEK!
ÁLELLENZÉK OTT A DUNA-PARTI NAGY CIRKUSZPALOTÁBAN! SEMMI KIFOGÁS? MI EZ A NAGY CSEND?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

Minek a vége ez? Minek a kezdete ez? bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Cionista szerint:

    Csányi ha forro a talaj gyere izraelbe.
    Itt kapsz uj személyazonoságit.
    Havanában remek a plasztiuka.

    Gyere el testvér a gyöokerektöl csontra loptál már mindent.
    Élvezd köztünk a lopott pénzed.

  2. Cionista szerint:

    Emlékszel Csényi mikor kelett a piac azt a kis hentes üzemek fönökeit a TEkesek begyxüjtöték?

    Milyen jo poén volt.

    Piacszerzés kommandosokkal. Hát te zseni vagy testvér.
    Büszkék vagyunk rád itt .
    Hogy kitudtad lopni a gyökerek szemét.Zseniális tudásu ember vagy Dr Csanyi.

    • Balázs szerint:

      Mostanában elég ellentmondásos Fulford…
      Ha igaz, hogy Trumpot zsarolják egy pedofil felvétellel…akkor nem lesz itt semmiféle változás.
      Sajnos.

  3. Cionista szerint:

    Van egy rossz hirunk számodra.
    Valami sicarios speciális osztag vadaszik interkontinentálisan a magadfajtákra.
    Sok sosrtársad eltunnt 2017 januárjában globálissan.

  4. Szaszi szerint:

    Ez derék , termékeny volt a jogászbál.
    A “Bizottság”.
    A harcművész patkányról nincs hír,aki odébb tette az idős asszonyt a múlt héten?
    Őt most jól eldugják biztos,nehogy baja essen.
    Egyszer úgyis vége lesz ennek.

  5. Fekete István szerint:

    Hol vagy Vona Gábor, Te szarfaszu , hogy nem állsz ezek mellé a szerencsétlen devizahitelesek mellé. Mert ez nem cuki. Volner János Úr csak a földekért harcol a jobbik??? Gecik.

  6. Fekete István szerint:

    Hol vagy Vona Gábor, Te szarfaszu , hogy nem állsz ezek mellé a szerencsétlen devizahitelesek mellé. Mert ez nem cuki. Volner János Úr csak a földekért harcol a jobbik??? Gecik. Mi van Admin ez már nem fér be ide????

  7. Fekete István szerint:

    Bocsánat Admin, türelmetlen voltam.

  8. Kovács szerint:

    És mit vártatok ? Netán azt gondoltátok, szaloncukorral vagy húsvéti csokinyuszival fogják kínálgatni ? Csak megsúgom, nagyon is finom volt hatalom, ugyanis ha Csányi nem egy, az ő szempontjából veszélytelen zümmögő szúnyogot akar elhessenteni, hanem komolyan foglalkozik a témával, akkor meddig tartana egy kis kormos kaput odavarázsolni a portája elé, aztán Póka is kaphatna vagy 12 évet, mint Budaházi.

  9. János szerint:

    Vonának bizonyára megtiltotta az “egyszerhasználatos” de immár el feminácisodott, elmagtalanodott kis felesége, hogy szót emeljen. Ugye az elején a jobbik azt ugatta, hogy a felvételkori árfolyamon kell forintosítani a svájcisapka alapú hiteleket! Romániában ezt meg is tette az OTP rablóbanda! Az oláhok szigorú tekintete előtt a gyáva Picsányi sándorka összefosta magát és minden lopott pnzt visszafizetett! Itthon viszont szabad a vásár, illetve “SZABAD A RABLÁS”! Világ bűnözői gyertek ebbe a cigány és zsidó uralom alatt élő, gúzsbakötött, lerongyolódott országba! Itt nincs olyan gaztett amit az uralkodó cigányvajda és bandája 5-10-20% részesedésért ne engedélyezne nektek! Sőt 20%-ért még titeket és gaztetteiteket is védő törvényeket is hoz, csak nektek! Magyarorzágon szabad a rablás mindörökké! Sőt a sábeszdeklis püspökök még meg is áldják a rablógyilkost ha fizet érte nekik!

  10. János szerint:

    Nincs gond azt az egymillió magyart akit Csányi kirabolt és hamarosan földönfutóvá tesz, azokat is kitiltják Budapestről, Magyarországról, az Európai Unióból! Éljenek a gaz-dögök! Vesszenek a szegények! Mindenki annyit ér amennyije van! Akinek nincs egy milliárdja azt agyon kell lőni! A szegényeket ki kell írtani! – Ez nem az én véleményem, csak szó szerint idéztem a vezető politikusok és a bankszövetség tagainak és 200+ kg-os feleségeiknek, a jogászbáli csevegéséből!

  11. Hun szerint:

    Ez a rezsim többé nem legitim az én szememben. Egy békésen véleményt nyilvánító embert aki kiáll a többiekért igy meghurcolni. Ez már nem is diktatúra hanem terrorizmus.

  12. RANGER48 szerint:

    Békés, szabályos rezsimváltás szavazósdival Magyarországon? Kizárt!!!

  13. V.kutya szerint:

    Nem találok szavakat most.

  14. Kovács szerint:

    Rosszul látjátok a helyzetet, pontosabban sehogyse.
    Először : Póka és az összes devizás maga dugta a fejét a hurokba. És miért ? Hát pusztán a kamatkülönbséget akarták zsebre vágni, tehát nyereségvágyból.
    Másodszor : aki nem a devizahitelt választotta, vagy bármilyen hitelt vett fel életében, az tudomásul vette, hogy verejtékéből élnek meg a bankok, tehát Ő maga a bankrendszer éltetője. Olyan pénzért akarja élvezni valaminek az előnyeit, amiért még nem dolgozott meg. Ezt úgy hívják, hogy jogalap nélküli gazdagodás. Persze a fehérgalléros banki bűnözők elérték, hogy ezt ne büntessék, hanem támogassák, és ez ugye eléggé érthető az ő részükről, de miért is teszik ezt olyan emberek, akik magukat tisztességesnek gondolják ?
    Harmadszor: most már elértünk oda, hogy majd’ minden ember bankszámlára kapja fizetését , nyugdíját, nagyon sokan kártyával fizetnek. Nagyon nagyon aprócska kényelmi szolgáltatásokért az egész bankrendszer működtetését, nyereségét hajlandók biztosítani.
    És lehetne még sorolni tágabb értelemben, hogy emberek mérhetetlen tudatlanságukban hogyan támogatják a multik gazdasági rendszerét vagy ennek alapjául szolgáló politikai rendszereket, hogyan szavazták meg pl. a tőke zavartalan globalizációját EU támogatási morzsákért cserébe …. stb.
    Mindennek a hátterében az a sötét tudatlanság áll, hogy az emberek nem tudják, hogy ők szellemi lények és céljuk a szellemi képességeik kibontakoztatása és fejlesztése ( Jézus megfogalmazásában a legyetek tökéletesek, amint a Teremtőtök tökéletes és a vagyonotokat adjátok a szegényeknek és kövessetek engem) nem pedig a materializmus elkényelmesedett élete, élvezd a mát ideája és eszmeisége, haszonszerzése.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.