Van mááásik…

Megtántorodott a horda, 4 százalékot buktak a kvótanépszavazás óta

Az olimpiai népszavazási kampány felrázta a magyar belpolitikát, a szokásoshoz képest egészen sok változást mutat a Publicus Intézet Vasárnapi Hírek megbízásából készült felmérése.

Eszerint a Fidesz támogatottsága az elmúlt három hónapban, a kvótanépszavazási kampány idején mért csúcspontjához képest két lépcsőben, összesen négy százalékpontot csökkent.
Most a hibahatáron túl 23 százalékra csökkent. A Publicus elemzése szerint ez arról árulkodik, hogy a párt támogatottságát nem az általa kezdeményezett új ügyek, pl. a civilek ellen indított támadás mozgatta, hanem a civilek olimpiai népszavazási kezdeményezése.

Ennek okán újra megjelent a választói térképen a kampányban résztvevő Kétfarkú Kutya Párt, és most először a népszavazást kezdeményező Momentum Egyesület is. Bár az utóbbi szervezet egyelőre nem párt, és nem is választható, a megkérdezettek így is említették, mint akire szavaznának. Az ellenzéki vezető szerepért zajló küzdelem Botka László színre lépésével tovább éleződött, és az MSZP által megszerzett szavazók megmaradtak. Míg a volt kormánypárt erősíteni tudta bázisát, addig a Jobbik nem tudta visszaszerezni a korábban elvesztetteket, így a két párt közötti távolság nem változott.

A Fidesz szavazók elbizonytalanodása, mint általában, most is együtt jár a bizonytalanok növekedésével, akik most egy százalékpontnyival többen, 44 százaléknyian vannak.
(444)
Bal-Rad komm: Íme hát egy MÁSIK-a volt szadeszos Horn Gábor működtette közvéleménykutató-eredménye. Eszerint a döbrögista horda éppen komoly bukóba. Ami relatív, mert a narancsos bűnszervezet éppen annyi szavazót tudhatna magáénak, mint a második-harmadi helyezett álellenzéke összesen.
Viszont az országuraló horda és a “bejutó” parlamenti ellenmaffiák EGYÜTTESEN ALIG KAPNÁNAK TÖBB SZAVAZATOT, mint a MINDEGYIKÜKTŐL UNDORODÓK “PÁRTJA”!
Viszont ez az állapot a politikai maffiabandáinknak egyenesen idilli!
HA MINDEN ÍGY MARADNA, a döbrögisták IDŐT-PÉNZT-ÉLETET NYERNÉNEK! Az ellenmaffiák pedig további boldog röfögési lehetőséget a jó langyos-makkal körülszórt-dagonyában!
Ha minden így maradna! De hát a nép az kiszámíthatatlan! Abban nem lehet bízni! Tudják ezt bűnbandáink is.
Meg különben is! “Nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni!”
A döbrögista horda MINDEN HÁTTÉRTÉNYKEDÉSE EZT A CÉLT SZOLGÁLJA!
A “választásokat” KELL MEGSZERVEZNI!
Az meg meg van szervezve, és “finomhangolás alatt van”!
Így lészen a 23 százalékból 69 százalék! Oszt’ jónapot!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

 

 

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Van mááásik… bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. V.kutya szerint:

    Megrogytak, irány a lejtő, nincs visszafelé!

  2. Smith szerint:

    Iránytű Intézet szerint:
    Fidesz-KDNP 29%
    Jobbik 13%
    MSZP 7%
    DK 4%
    LMP 4% (teljes népességen belül)

    Fidesz-KDNP 50%
    Jobbik 21%
    MSZP 11%
    DK 6%
    LMP 6% (a biztos pártválasztók között)

    Egy kérdésem van: Hogyan lehet ekkora különbség két közvélemény-kutató cég mérése között?

  3. Havasi Gáspár szerint:

    A pártok működtetik a mögöttük levő hatalmi háttérrel.
    A nép meg hiszékeny, és buta.

  4. V.kutya szerint:

    Régóta mondogatom, hogy a fidesz választóinak fele butaságból, másik fele számításból szavaz rájuk. Ez utóbbit nem lehet befolyásolni, tehát a változást sürgetők jó ha tudják, hogy a buta, sötét, vidéki, tévékettős lakosságot kell meggyőzni, csakhogy: ők nem olvassák a zinternetet! Náluk ma is az egyetlen információs fegyver a helyi Szuperinfó! Elmondanám továbbá, hogy a fidesz épp ez utóbbi fegyver fajtával nyerte meg a választást, nem fotelből, hanem szórólapozással, szorgalmasan, és azt kell mondjam: megdolgoztak a “sikerért”. Lássuk be, hogy az internet nem csodaszer, itt a két szélső érték vívja a csatákat, a liberálisok és a neonácik. A csendes többség otthon ül a sötétségben, Kossuth rádiót hallgat, vagy valamelyik helyi körzetes rádiót, ami nyomatja ezerrel a “zország jobban tejjesít” mantrát. Legyetek tisztában, hogy kivel álltok szemben!

    • petymeg szerint:

      Annyit tennék hozzá,hogy a helyi Szuperinfo mellet az egyház a másik félre vezető információs fegyver!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.