A politikusok családját nem a tüntetőktől kell félteni, hanem a politikusoktól

 

 

 

Pénteken, 2017. február 24. kényszerű budapesti véleménynyilvánítás-megvonásom okán ellátogattam Kövér Lászlóhoz.

Nem titkolt célom az volt, hogy hátha összefutok vele, amikor munkába indul. Úgy terveztem, hogy szóban mondom el neki a véleményemet arról az aljas húzásról, hogy távoltartottak, bebörtönöztek, lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak, miközben békésen véleményt nyilvánítottam. Nem bántottam senkit, és nem okoztam kárt.
Volt már hasonló eset korábban, amikor harcos feleségemmel, Anitával egyik reggel összefutottunk a házelnökkel. Akkor is elmondtam neki véleményünket.
A mostani eltiltás, kitiltás, a politikusok régi álmát valósította meg. Az is igaz, hogy ez a megvalósulás a legnagyobb szívást pont az álom kimondójának okozta.
Egy 2015. március 13-án megjelent interjúban Kövér László az alábbiakat mondta: „A gyülekezési törvény nem ad engedélyt az élethosszig tartó sátorozásra, a magánszféra súlyos megsértésére, például politikusok családjának megfélemlítésére, és a mindenféle köztéri vándorcirkusz felállítására.”
Nekünk sem kellett több a cikk megjelenése után hamar tartottunk egy tüntetést a Szigetszentmilós Nyár utca 23 előtt.
Akkor már látszott, hogy ez a fajta véleménynyilvánítás nagyon nem tetszik a kifosztóknak. Több helyen írtam, és mondtam, hogy ez lesz a jövő, ez lesz a szabadulás. Pont azért, mert nem tetszik nekik. Kényelmetlen, hogy így, eléri őket a nép szava. Pedig a közéleti véleménynyilvánításnak, pont ez az értelme. Elérje a vélemény a címzetteket.
Bíztam benne, hogy egyre több embernek megtetszik ez. Így is lett. Egyre népszerűbbek lettek a Sárgapólósok Patkánykereső túrái, majd Patkány GÓ játékai.
Már akkor kinyilatkoztuk, hogy várhatóan egy idő után a hatalom (pénz és politikai) antidemokratikus (diktatórikus) eszközöket is be fog vetni, hogy megakadályozza ezeket a véleménynyilvánításokat.
Igazunk lett.
Előbb megpróbáltak megfélemlíteni a nyomozásokkal. Néhányakat el is tudtak riasztani. Az igazán tökösek maradta. Sőt rákapcsoltak.
Most egy elvtelen, aljas eljárásban, távoltartottak, bebörtönöztek, kitiltottak Budapestről, és 17 megyéből. Partnereik voltak ebben az eljárásban a bankárseggbe ragadt nyelvű rendőrök, ügyészek, bírók.
Most sem jött be nekik. Úgy is mondhatnánk, hogy ez volt a kifosztók fekete hete.
Mióta becsuktak, soha nem látott pörgés van velünk kapcsolatban. De mi magunk is pörgünk.
Előbb még vasárnap a rendőrségen, és a Gyorskocsi utcában nyilvánítottak véleményt a legelszántabbak a bebörtönzésem miatt.
Majd kedden (ekkor még sitten voltam) látogattak el a Sárgapólósok az uzsoráshoz.
Csütörtökön kövér lászlót látogatták meg többen.
Pénteken szintén több csapat különböző időben egymásról sem tudva szintén kövér lászlónál jelent meg.
Szombaton kövér lászló és bóna zoltán is megkapta a véleményt.
Vasárnap a hírek szerint szintén többen, különböző időben. budapesti túrát nyomtak. Természetesen a Laura úti Patkány GO célpontot is többször érintették. De nem maradt ki orbán, áder, trócsányi, és több bankvezér sem. Ismét vélemények simultak bóna zoltán kerítésére is.
Ennyire ijedtek meg a Sárgapólósok.
És ami ennél is fontosabb: Most érett be a gyümölcse annak, amit sokan nem értettek. Hogy a Nem adom a házamat mozgalomban nem egyvalaki osztja az észt. Itt egyéni ötletek, egyéni cselekvések, egyéni vélemények mentén haladunk. Igaz kicsit nagyobb meló, kicsit lassabban megy. De ez nem omlik össze amikor valakit kivesznek. Mert itt mindenki saját meggyőződéséből harcol.
Hatalmas elismerésem azoknak, akik akkor is viszik az ügyeket, amikor én nem vagyok.
Gratulálok a bátorsághoz, elszántsághoz, áldozatkészséghez.
Így folytatjuk.
(Póka László)

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

A politikusok családját nem a tüntetőktől kell félteni, hanem a politikusoktól bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Objektiv hirszerzök.( helyszini megfigyelök ) szerint:

    Nevetséges ország. Europa közepén 2017.
    Ki lehet tiltani egy embert egy városbol mert véleményt nyilvánit?
    Megkérdezi miért lopták el a pénzét?

    Ezzel a döntéssel beismerték a tolvajok,hogy nyomást tudnak gyakorolni az állami igaságszolgáltatásra.

    Spanyolországban a multhéten vettek örizetbe Csányi féléket.

  2. János szerint:

    A bankár elvtársaknak nincs az a haszon ami elegendő lenne! Másképpen fogalmazva, nincs az a gaztett, amit ennyi haszonért el ne követnének!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.