Döbrögisztánban minden a legnagyobb rendben…

Tegnap éppen a herélés volt a téma a Duna-parti Nagy Cirkuszházban!

Tegnap se maradtunk Fidesz-Jobbik összecsapás nélkül, habár az egész úgy indult, hogy a kormánypárt képviselője kérdezte a kormány képviselőjét a Jobbikról. Konkrétan a fideszes Pócs János arról beszélt, hogy a Jobbik egyik képviselője korábban olyan javaslatot nyújtott be, amelynek alapján minden kutyát kötelezően ivartalanítani kellene, és ez alól csak egy illeték megfizetésével lehetne mentesülni. A képviselő úgy fogalmazott: a javaslatban a régi jobbikos logika sejlik fel, ami alapján minden kutyatartó bűnös, a problémát pedig úgy oldanák meg, hogy “ők újra kasztrálnának”.

A válaszadó Zsigó Róbert, a földművelésügyi tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára sajnálatosnak nevezte, hogy vannak olyan pártok, amelyek az államvédelem ügyét saját céljaikra használják. Hangsúlyozta, az idei költségvetésben 40 millió forinttal nő az államvédelemre fordítható összeg, ebből 30 milliót biztosítanak az ebrendészeti telepek és az állatmenhelyek korszerűsítésére.
Amire Pócs János azt mondta, hogy a Jobbik javaslatában külön költségvetési támogatást adna az állatmenhelyeknek. A múlt héten viszont kiderült, hogy a párt egyik képviselője egy olyan kutyamenhelyet üzemeltet, aminek a működésével kapcsolatban “súlyos hiányosságok és szabálytalanságok híre látott napvilágot”.
Ezt már nem hagyhatta annyiban a Jobbik, Sneider Tamás, a párt és az Országgyűlés alelnöke közleményben reagált a kormánypárti eszmecserére:

Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője a mai napon aggodalmának adott hangot, miszerint a Jobbik kasztrálná a fideszes politikusokat. “…minket is kasztrálnának” – fogalmazott fideszes képviselőtársam. Majdnem ledőltem a pulpitusról, miközben az ülésteremben a kellemes derültség és a megdöbbenés jelei ütötték fel a fejüket. Mégis, először arra gondoltam, hogy rosszul hallottam a képviselőtársam kijelentését, de a mellettem helyet foglaló jegyzők is megerősítették az elhangzottakat.
Pócs Jánost és minden fideszes országgyűlési képviselőt ezúton is megnyugtatok, hogy a Jobbik-kormány működése alatt védett tulajdonsága miatt senkit sem érne hátrány, így természetesen alapesetben elsősorban nem a kasztrálástól, hanem az elszámoltatástól kell tartaniuk. Nem így a visszaeső pedofiloknak, akiket szándékainak szerint valóban kémiai kasztrálásnak vetnénk alá. Ez alól adott esetben még akkor sem mentesülhetne az elkövető, ha történetesen fideszes országgyűlési képviselő, netán egy nyugat-magyarországi város alpolgármestere, mert a törvény előtt mindenki egyenlő – zárul a kétszeres alelnök közleménye.
Valamiért úgy érzem, hogy Magyarország tegnap délután nem erősödött.
(valasz)
Bal-Rad komm: Egy hete is van már annak, hogy kíváncsian várjuk: MIKÉNT REAGÁLNAK POLITIKAI MAFFIÁINK PÓKA LÁSZLÓ ORSZÁGOS KITILTÁSÁRA?
A jelek szerint TETSZIK NEKIK AZ ITÉLET! Mert sehogyan sem reagáltak! A hallgatás pedig-mint tudjuk-beleegyezés!
A kutyaherélés az fontos téma!
Hogy MAGYAR CSALÁDOKAT HÁNYNAK KI AZ UTCÁRA!-az nem lényeges.
“…Pócs Jánost és minden fideszes országgyűlési képviselőt ezúton is megnyugtatok, hogy a Jobbik-kormány működése alatt védett tulajdonsága miatt senkit sem érne hátrány..”
-Értse ezt mindenk úgy, ahogy akarja! Viszont rossz az aki rosszra gondol!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.

Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom

Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

PayPal – The safer, easier way to pay online!

Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Döbrögisztánban minden a legnagyobb rendben… bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Realista szerint:

    “Egy hete is van már annak, hogy kíváncsian várjuk: MIKÉNT REAGÁLNAK POLITIKAI MAFFIÁINK PÓKA LÁSZLÓ ORSZÁGOS KITILTÁSÁRA?”

    Sehogy. És nem is fognak. Ahogy a munkáspárt sem reagált. Hol van a társadalmi támogatás, a szolidaritás? A balrad közzéteszi az akcióikat, felhívásaikat. Innen a balradról a megjelenés és a kommentelés kivételével valaki tevőlegesen tett valamit az ügyben? Nem is fog. Sajna itt tartunk.

  2. pedellus szerint:

    “vannak olyan pártok, amelyek az államvédelem ügyét saját céljaikra használják. Hangsúlyozta, az idei költségvetésben 40 millió forinttal nő az államvédelemre fordítható összeg, ebből 30 milliót biztosítanak az ebrendészeti telepek és az állatmenhelyek korszerűsítésére.”

    Lehet, hogy állatvédelemről akar beszélni a tudósító és nem államvédelemről?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.