Ez CSAK A TERMÉSZETES fluktuáció

Rengeteg munkahely szűnt meg januárban

Miközben egyre nagyobb gondokat okoz a munkaerőhiány Magyarországon, januárban az ilyenkor megszokottnál jóval több munkahely szűnt meg.

Az év első hónapjában jellemzően 30 ezer körül van a megszűnt munkahelyek száma, most azonban meglepetésre majdnem a korábbi duplájára, 55 506-ra ugrott a megszűnt állások száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. 2016 első hónapjában 28 820, 2015-ben pedig 33 757 munkahely szűnt meg. A friss adat havi szinten is jelentős növekedést mutat, hiszen decemberben 48 877 pozíció vált elérhetetlenné. Az azonban nem derül ki az adatokból, hogy a megszűnt állások közmunkát vagy piaci munkahelyeket jelentenek.

Ám van ennél még rosszabb is, hiszen ha az új és a megszűnt munkahelyek egyenlegét nézzük, akkor januárban majdnem kétszer több állás szűnt meg, mint amennyi új munkaerőigényt bejelentettek. Az 55 506-tal szemben ugyanis mindössze 29 081 pozíciót hoztak létre cégek állami támogatás segítségével vagy nélküle. Hasonlóan rossz arányra legutóbb tavaly áprilisban volt példa, akkor ugyanis a megszűnt állásoknak mindössze 44 százalékát pótolták az újak; most ez 52 százalék volt.
A januárral együtt így már 4 egymást követő hónapja annak, hogy több a megszűnt állások száma a piacon, ami viszonylag ritka jelenség, legutóbb 2014 végén történt hasonló. Most október óta így már összesen 34 421 állással szűkült a munkaerőpiac, vagyis ennyi pozíciót nem tudtak pótolni az új munkahelyek. Igaz, az év ezen szakasza alapvetően sem nevezhető kedvezőnek, hiszen a szezonális építőipari és mezőgazdasági munkák igencsak hiányoznak a statisztikákból. Érvényes ez a KSH munkaerő-felvételére és a Nemzeti Foglalkoztasi Szolgálat statisztikáira is.
Januárban még nem indult be a közmunka
Ami az új munkahelyeket illeti, megközelítőleg azonos arányban jelentkezett munkaerőigény a vállalatok és a közfoglalkoztatás területén is. Míg állami támogatás nélkül 14 097 új munkahely jött létre, addig támogatás segítségével 14 984 álláslehetősé nyílt meg, mely zömében a közfoglalkoztatás valamely elemre vonatkozik.
Az optimális 48,5-51,5 százalékos megoszlás azonban a következő hónapokban borulhat, hiszen várható az idei közmunkaprogramok beindulása.

Kicsit több lett az állástalan
Januárban előző hónaphoz képest közel 15 ezerrel 228,3 ezerre emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma, ami az egy évvel korábbi szintet közel 71 ezer fővel meghaladja. Csoportok szerinti bontásban a tartósan állástalanok száma csökkent kismértékben, mindössze pár száz fővel, így 78,6 ezren voltak. Melletük 137,5 ezren továbbra is bármiféle anyagi ellátás nélkül élnek, szociális segélyt pedig 87,2 ezren kapnak.
(mfor)
Bal-Rad komm: Tegnap az udvari lakájmédia minden szinten a “soha ennyien még nem dolgoztak”!-diadalkórusának ordítozásától volt hangos.
Viszont azt látni kell, hogy a magyar “kicsik” tönkremenetele-a döbrögista horda “béremelési” intézkedéseinek hála-megkezdődött!
Namost ezt hívják természetes fluktuációnak!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Ez CSAK A TERMÉSZETES fluktuáció bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Objektiv hirszerzök.( helyszini megfigyelök ) szerint:

    A kapitalizmus zsákutcába érkezett.
    Kártyavárként omlanak össze a válalkozások,a sok élösködö járulék miatt.

    Csak a szocialista tudatos tervgazdaságé a jövö.

    • vitorla123 szerint:

      Igy van!A Sztálini koncepció,ami jól működött Mao,Kim,Ho apó idején.Amit mi Kádár alatt tovább fejlesztettünk.Amit felszámolni nagy kár volt.Ilyet okos zsidó nem csinál,csak a hülye.Nem bántja a kommunistákat,mert annak Auswitc a vége.Bizony.Ráadásul a keresztény családok és vállalkozók sem boldogúlnak,mert nincs fizetőképes kereslet. Itt függ össze a munkavállaló munkaideje (5 óra),azt alapjövedelem és a gazdaság teljesítménye.Mert kibernetikusan tervezhető mindennek a forrása és a nyelője.Mindenki legyárt mindent és megtermel és mindenki megvásárol mindent amire szüksége van.Persze vannak kivételek.Pia,pina,kábítószer.

    • olvasó szerint:

      Ez most kivételesen a magyar útra vonatkozott, amelyik mint tudjuk sikeresen unortodox.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.