“Itt vagyunk, támadni fogunk”

Dermesztő videót forgatott Belgiumban az Iszlám Állam

Az antwerpeni pályaudvaron és környékén forgatott, fenyegető videofelvételt tett közzé az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető egyik csoport Belgiumban – közölte a La Libre Belgique című napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva pénteken.

A beszámoló szerint az egy percnél rövidebb felvételen az látható, hogy a videó – feltételezhetően török származású – készítője közeledik az antwerpeni központi pályaudvarhoz, majd bemegy az épületbe, ahol azt mondja: “itt vagyunk (.), támadni fogunk”.
Rendőrségi forrás szerint kérdéses, hogy a terroristák által kedvelt Telegram közösségi oldalon megosztott, amatőrnek mondható felvétel közvetlenül az Iszlám Államhoz köthető-e. A kapcsolat azonban valószínűsíthető, mert a filmben felhasznált zeneszám megegyezik a terrorszervezet által újévkor Isztambulban elkövetett merénylet előtt közzétett videóban használttal. Szakértők szerint a törökországi támadásból kiindulva az Antwerpenben forgatott felvétel is fenyegetésként értékelhető, ezért a belga rendőrség megerősítette a flamand város főpályaudvarának védelmét – közölték rendőrségi források.
A belga napilap arról is tájékoztatott pénteken, hogy Brüsszel Molenbeek nevű városrészében számos, a terrorizmushoz köthető nonprofit szervezetet azonosítottak a belga hatóságok.
A vizsgálat során átvilágított mintegy 3300 szervezetből 144-nél állapították meg, hogy tagjai vagy vezetői radikális vagy kifejezetten terrorista csoportokhoz vagy azok szimpatizánsaihoz tartoznak, továbbá fegyver- és kábítószer-kereskedelemben vagy egyéb súlyos bűncselekményekben érintettek.
Jan Jambon belga belügyminiszter nyilatkozata szerint ezekből az eredményekből korai lenne már most következtetéseket levonni, de – mint a La Libre Belgique-nek fogalmazott – “lassanként elválasztjuk a búzát az ocsútól”.
(atv)
Bal-Rad komm: “ITT VAGYUNK!” Tulajdonképpen ez a dolog lényege! Azt pedig tudomásul kell(ene) venni, hogy az ocsú kiválogatása a búza közül csakis akkor sikerülhet, ha az ocsút állandóan a búza közé szóró kezek tulajdonosait is kirostálnák!
Persze azt nem fogják megtenni az uniós szervek!
Ami nekünk is nagy baj! Sőt! Talán nekünk a legnagyobb! Mert van egy déli kerítésszakaszunk közel 250 milliárdért, és más semmi! Ez a kerítés pedig CSAK ARRA JÓ, HOGY ITT TARTSA A TÁVOZNI AKARÓKAT, ill. meggátolja az ide betelepítendőket az elmenetelben.
Szóval MI VISZONT TELJESEN VÉDTELENÜL állunk itt, és lesünk ki a fejünkből!
Biztosak lehetünk abban, hogy nem csak OTT vannak! ITT IS VANNAK!
Országunk csakis körkörös határzárral és vízumkényszerrel védhető meg!
Azt viszont látnunk kell, hogy EZ A RENDSZER EZT NEM AKARJA MEGTENNI!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Itt vagyunk, támadni fogunk” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Hirszerzés szerint:

    Az izraeliek megakarják támadni Belgiumot.
    Mert az ISIS vezérkar mind izraeli hivatásos katona.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.