A csend hangjai

 

 

 

Néha a csend nagyobb erő, mint a hangoskodás.

A Sárgapólósok a tegnapi szigetszentmiklósi szeánsz alatt csendben voltak. Nagy önuralommal megállták, hogy ne kiabáljanak, fütyüljenek, amikor a hazugságok hallatszottak az amúgy gyatra hangosítón.

Simán túlkiabálhattuk és-vagy fütyülhettük volna.
Hiszem, hogy ez csend nagyobbat ütött. Arra voltak felkészülve, hogy csőcselékként minősíthessenek. Ezért volt a provokáció az elején a biztonságiak részéről.
Nem jött be nekik. Kivívtuk, hogy ott lehessünk, és mások is ott lehessenek, ahol a meghívottak. Így egy kicsit belerondított a képbe a rendőrsorfal, de ez nem minket minősít, hanem a nagyurak félelmét mutatja.

 

Nem az épülettel volt bajunk. – Bár kicsit drága volt, kicsit sokat loptak a költségvetéséből, de az egy másik ügy lesz. Ha lesz. Mert ahhoz tökös ellenzékre lenne szükség.
Azt még nem tudjuk, hogy az ott dolgozókkal lesz-e bajunk. Ez attól függ, hogy a führer szempontjából lesznek kiváló munkaerők, és a diktatúra építésén fognak ténykedni, vagy a nép szempontjából végzik jól a munkájukat.
Akikkel bajunk volt azok az állami vezetők, főbírók, főrendőrök, akik segítik a diktatúra építését.
Nekik a véleményünket elmondtuk előtte és utána is.

“…Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…”
Nem volt előállítás, nem volt igazoltatás sem. Lehet ezt jól, és hatékonyan csinálni. Mind a rendőröknek, mind az ellenállóknak.
Továbbra is azt kérjük mindenkitől, hogy ha megtudja, hogy valahol meg fog jelenni valami főmocsok, időben értesítse a Sárgapólósokat:
https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: OTTHONVÉDELEM | A közvetlen link.

A csend hangjai bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hirszerzés szerint:

    Egy nagyon profi irás:

    Sok ilyen csodálatos történetet hallani tündérország kolbászból font kerítésre könyökölve az átlagpolgárok beszélgetéseit hallgatva. Ez egy olyan szeglete a fülkeforradalom vihara által összehordott pornak, ahol a jegybank elnöke simán lehet elmebeteg, a frakció vezető komplett idióta, és a rezsinek is tábornoka van, aki szereti kitakarítani a civileket. Ezen történetek egy normális világban a mese meghatározást kapják, de a Kárpátok medencéjében ilyen a mindennapi élet, ahol a lét szerves részét képezi a folyamatos hazugság, a közpénzt lopó tolvajokat a legfőbbnek mondott ügyész védi, és miniszterelnök a vagyonát képes egy akkora hülyére bízni, akire egy használt óvszert nem merne rábízni a hajléktalan, mert fél hogy megeszi azt.

    Persze az érintett felek a végsőkig tagadnak minden köztük levő üzleti kapcsolatot. Orbán Viktor magát még vagyontalannak is mondja, akit pont a gyerekkori barát húz ki a bajból, ha a családnak szüksége van pár milliárdra. De ez csak egy kis segítség, ha már Lőrincnek olyan jól megy, végül is egy faluban születtek, gyerekkorukban együtt őrizték a teheneket, és lopták el a füvet a legelőről. Szegény az ország miniszterelnöke, nem hivalkodhat a vagyontalansággal. Különösen mióta a volt kollégiumi szobatársnak közgépesített a költségvetésből pár száz milliárdot, és az neki nem adott belőle semmit. De még gecinek is nevezte mikor kérte részét. Gyorsan kellett egy másik haver akire rá lehet bízni a nem létező vagyont, gondolva arra az időre, ha a törvényesített választási csalás ellenére az ország lakossága vasvillával kergetné ki a hatalomból. A feleség nevén levő földek kevesek lennének a megélhetéshez, és a környéket mégsem lehet egyből az asszony nevére írva földbirtokosként élni a nyugdíjas éveket. Merjen nagyot álmodni a miniszterelnök, ha már a hatalom a kezében van.

    És akkor ott volt kéznél Mészáros Lőrinc, aki addig csak szinte aprópénzt keresett az Orbán Viktor vezette országban. Polgármester volt csak addig is, meg fociakadémia elnöke, vitt pár vállalkozást, ami szerény milliárdokhoz juttatta. Aztán hirtelen megtáltosodott a gázszerelő elméje, és beindult a nagy közbeszerzések nyerési szériája. Egy sertéstelep itt, egy útfelújítás ott, messzebb egy csatorna építése, de jól ment a vasúti pályán is a szekér. Keresett is szépen Mészáros Lőrinc az üzleteken, igaz utólag szinte mindig meg lett duplázva az eredeti ár, ne maradjon üres a Lőrinc zsebe. Mert akkor már indult a földszerzés az államtól, és Lőrinc megvett mindent a térségben ami a keze ügyébe került. Meg amire a miniszterelnök felesége szerint pont szükség volt, hogy szomszédok lehessenek. Lőrinc a végén már azt sem tudta mekkora földet vett a környéken, hol, mennyiért, melyik állami banktól kapott ehhez kölcsön, hiába kérdezték erről az újságírók.

    Nehéz elképzelni egy olyan emberről ekkora üzleti tudást, aki képes a szaros gumicsizmán keresztül felhúzni az elegáns öltönyt, majd ebben a ruhában bevonulni az érdeklődés középpontjába. Mert hát nem egy zseni a Lőrinc, az kihallatszik minden megszólalásán. Inkább látszik valószínűnek az a megoldás, hogy maga Orbán Viktor rak mögé egy csapatot, akik tudják mit akar a nemzet tolvaja megszerezni, Lőrinc meg kis segítséggel aláírja a nevét a szerződésre. Volt már ilyen köztársasági elnöke is Orbán Viktornak.

    És akkor még nem beszélt a józan ész a kastélyokról, a szállodákról, ami a saját lábon álló Orbán lány gyengéje. Meg sem lett említve a Népszabadság megvásárlása, amiről Lőrinc nem is tudott, de az Echo-tévénél már odafigyelt a részletekre, és tudta mit vesz meg, legalábbis nem csinált nagyon hülyét magából. Lassan kész birodalma van az ország vagyonából, minden területet érint az érdeklődése. És biztos ügyesen, és jövedelmezően is irányítja azt. Véletlenül minden cége, vásárlása pont akkor kap állami megrendelést, miután Lőrinc meg méltóztatott azt venni. Hát nem óriási a figura? Orbán Viktornak ehhez meg ugye semmi köze. Neki ebben nincs szerepe, ez mind a Lőrincé, neki, meg a családjának az adóóságát rendezi a Lőrinc. Az ország meg hülye, vagy csak annak van nézve, de nagyon. Most meg már részvényt is vesz a Lőrinc, mert ő ehhez is ért. Igaz nehezen értette meg a piac szó ebben az értelemben vett jelentését, ő azt hitte eddig a piacon tojást, meg krumplit lehet csak venni.

    Mindent összevetve, és normálisan gondolkodva kilóg a lóláb Lőrinc üzletinek mondott sikerénél. Orbán Viktor a kezében tartja Lőrinc tökét, Lőrinc meg örül ha azt inkább simogatják, nem szeretné ha helyette szorongatnák. Szorgalmasan adja a nevét minden újabb vagyonhoz, utána rápattanva luxus motorjára meg sem áll a tengerparti villájáig, ahol kipiheni a fáradalmakat, és megpróbálja összerakni hol és mit vett jártában keltében. Úgysem érti meg, de legalább próbálkozik. Orbán Viktor meg már készül arra az időre, mire Lőrinc megjön, mit is vegyen meg a közpénzen szerzett vagyonból, vagy egy újabb állami hitelből. Neki.”
    Megosztás:

    Kattints ide a Twitter-en való megosztáshoz(Új ablakban nyílik meg)2K+Click to share on Facebook(Új ablakban nyílik meg)2K+Megosztás a Google plusszon(Új ablakban nyílik meg)

    mészáros lőrinc
    orbán viktor
    töke

    Kép forrása: atv.huPrevious

    Nem félünk, hogy rosszul leszünk egy rendőrautóban – kimondjuk az igazat!
    parragosNext

    Amit Orbán haverjai üzentek az MTI-vel, az durvább Simicska G-napjánál
    Keresés:
    Közösségi
    Friss!

    Puzsér Róbert olyan nyílt levelet írt Hajdu Péternek, hogy örökre elfelejti a buzizást
    Amit Orbán haverjai üzentek az MTI-vel, az durvább Simicska G-napjánál
    “Orbán Viktor a kezében tartja Lőrinc tökét, ő meg örül, ha azt simogatják” – durván beszóltak Mészárosnak
    Nem félünk, hogy rosszul leszünk egy rendőrautóban – kimondjuk az igazat!
    Kapaszkodj meg: mesefilmet készítettek Habonyról és Fekete Györgyről

  2. Hirszerzés szerint:

    Már az uj usa kormány is koruptnak nevezte Orsos kormányt.

    • Hirszerzés szerint:

      Infoink szerint mint keleten,mint nyugaton kinos Orsos ur lopása.

      Varga Mihály szolt Orsos urnak,hogy tultolta a biciglit.

      Orsos ur lop keletröl,nyugatrol a magyar állampolgároktol.
      Azt szegény Mészáros Lörinc azt sem tudja mit vettek a nevében.

      Volt nektek valaha ilyen lopos vezéretek a töténelmetekben mint orsos viktor?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.