Belehalt az életbe

MEGHALT CSORBA JÁNOS, HAJLÉKTALAN EMBER, AKTIVISTA, ROBIN HOOD – ÉLT 49 ÉVET

Meghalt Csorba János, volt hajléktalan ember, aktivista, “Robin Hood”.
Péntek délután, a születésnapján, eltemették Csorba Jánost.

Élt 49 évet. Bár súlyos betegségben halt meg, tbc-ben, de akik közel álltak hozzá, azt gondolják, az életébe halt bele.
Jani több mint egy évtizeden keresztül viselte magán a Servúdnak nevezett Kút-tó erdőben élő hajléktalan emberek kis csapatának sorsát.
Kevés emberséges bánásmódban volt része az életben, mégis erős maradt.
Jani sokszor kiállt a nyilvánosság elé AVM-aktivistaként a saját és mások ügyében. De nem lehet mindent kibírni. Ha valamihez, akkor ahhoz adjon erőt Jani emléke, hogy tovább küzdjünk azért együtt, hogy más embereknek ne kelljen mindazt kibírni, amit neki kellett. Hogy legyen kiút az erdőből, ne csak a temetőbe. Hogy időben halljuk meg az olyan emberek szavát, amilyen Jani – és nagyon nehéz leírni: volt.
Janit a sorstársai és aktivistatársai búcsúztatták.
Jani már végleg megnyugodott! Úgy ment el-hisszük-hogy már jobb neki. Sokaknak fog nagyon hiányozni.
Fontos, hogy ne csak a nagyokra és hatalmasokra emlékezzünk, hanem azokra is, akiket a RENDSZER az útszéli árokba lökött.

NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Belehalt az életbe bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Hirszerzés szerint:

    Mi a közvetett népirtás pontos meghatározása?
    Valakiket nem közvetlen egy ezközzel gyilkolnak meg, pl gázkamra.

    Olyan egzisztenciális szociális körülményeket teremtenek amely tömeges halálhoz vezet.
    Pl munkahely megszünése, havi jövegelem megszünése.

    Ez által az egyén olyan szociális körülmények közé kerül,ahol komoly egéség károsodást szenved. Nem megfelelö étkezés,fütetlen lakás,stressz.Ami rövid vagy közép távon biztos halált okoz.

    Ezt hivják tudatos népeség csökkentö programnak.

    • Hirszerzés szerint:

      Nekünk hang felvételünk van a 90 évek elejéröl,mely összejövetelen Jeszenszky Géza is részt vett . Magyarország lakoságát 6-7 milliora kell redukálni.

      Gratulálunk a szabadkömüves páholyoknak a remek gyakorlati kivitelezéshez.

      Pl az uj munkatörvénnyel.
      A rokkantak járulékának megvonásaival
      A Munkanélkülisegély minimálisá redukálásával
      A havi 22-48 ezer forintos jövedelmekkel.

      Kiválo népeség csökkentö eredményekhez vezetett az elméleti megtervezése,és a gyakorlatba valo kivitelezése.

  2. Nyugodjék Békében! ÉBRESZTŐ VÉGRE ELNYOMOTTAK! CSAPJUNK MÁR ODA!

  3. Hun szerint:

    Nyugodjék békében! És legyenek átkozottak az idők végezetéig azok akik ide jutatták Magyarországot!

  4. Vera szerint:

    Név nélkül lelopni a bejegyzést, majd támogatást kérni… ez igen.

  5. Szaszi szerint:

    Milyen bejegyzés?
    Tavaly novemberben írt róla a Kettős Mérce..
    Rá két,vagy három napra ide tettem én is hsz-be
    http://kettosmerce.blog.hu/2016/11/17/meghalt_jani_nem_tud_mar_orbannal_rizses_lecsot_enni

    • Vera szerint:

      Jani novemberben halt meg, akkor is írtunk róla. A kórházi és temetési adminisztráció miatt csak most, pénteken temethettük. Ekkor írtam róla egy cikket a Mércén, ami most jött ki, tegnap. Ezt ti lemásoltátok, a kommentem után minimálisan átszerkesztettétek. Most pedig úgy tesztek, mintha nem így lenne.

      • Balázs szerint:

        A Jani nyugodjon békében.
        És örüljünk mindannyian, hogy egyre több emberhez eljut az ő szomorú, de hősies története.

  6. Szaszi szerint:

    Különben hogy van ez a Kettős Mércénél,van egy tavalyi vendégposzt,amit most márciusban előszednek,és még háborog is?
    Pofám leszakad.
    De itt van,nem hazudtam – Szaszi 14.44 –

    http://www.balrad.com/2016/11/22/kilakoltatasi-cunami-elott/
    Kovács Vera. Megjegyeztem.

    • Vera szerint:

      Beírhatom újra – Jani tavaly halt meg, pénteken temettük. Munkatársaimmal és más barátaival ott voltunk a családdal. Erről számoltam be a Mércén.

  7. Szaszi szerint:

    Nem volt pontos a megfogalmazás,elkerülte a figyelmemet a lényeg,és látom,más hiba is volt az eredeti oldalon,de inkább nem mondok semmit,nem érdemelné meg,akiről szó van.
    Azzal együtt PONT nem ebbe az oldalba kellett volna belerúgni.

  8. Fergeteg szerint:

    Egy kérés az elmaradt forrásmegjelölés pótlására sokkal szebb lett volna. Így Jani sorsát éppen az a személy halványította el, aki pár sort leírt róla egy másik blogon.

  9. Szaszi szerint:

    Most én érzem magam szarul,hogy beszóltam, – különben nem is akartam – és nem is gondoltam volna hogy valakit 110 nap után temetnek el,mert a cikkből nem derült ki.
    Én ezt a tényt vastagon szedtem volna,hogy mi tart egy hivatalban ennyi ideig ??
    Mea culpa ötven százalékban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.