“…egyszer libasültet enni”

„KÖSZÖNÖM BÁCSI, HOGY ENNI ADTAK, FINOM VOLT!“

Vajon hány hat éves kisfiú álmodik hazánkban arról, hogy milyen jó lenne néha hétvégén is jóllakni, egyszer libasültet enni?
„Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendő, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már!”
/József Attila: Hazám/

A fideszes lakájmédiából lépten-nyomon öntik ránk a habonyi propagandát. Halljuk, hogy „Magyarország erősödik”, a plebejus kormányunk milyen nagy sikereket ért el a vezénylő tábornok irányításával, hazánk legújabb kori „ aranykorában” élünk. Valószínűleg a banda kommunikációs emberei sokat forgatták az egykori Szabad Nép lapjait. Talán még ott sem lehetett olyan győzelmi jelentéseket olvasni, mint amikkel ma a közpénzből fenntartott, „nemzeti”-nek mondott portálokban, nyomtatott sajtóban találkozhatunk. Úgy tűnik, mintha hazánkba beköszöntött volna a Kánaán, minden más kismiska a magyar „csodához” képest. Rákosi pajtás gyenge kezdő lehetett csak népünk nagy vezetőjéhez mérten. Ha valamilyen csoda folytán feltámadna, rácsodálkozna arra, hogy a „legjobb tanítvány”, az egykori szakállas Bibó-kollégista milyen tökélyre fejlesztette a hatalmi technikákat, milyen gátlástalan eszközökkel tartja sakkban az ország többségét, hogy uralkodik Magyarországon ismét a fortélyos félelem.

Vasárnap délelőtt az egyik alföldi nagyvárosban, barátaimmal ételt osztottunk nehéz sorban élő embertársainknak. Tudni kell, a szociális ellátórendszer hétvégén és a többnapos ünnepek alatt szünetel. Nincs semmilyen lehetőség arra, hogy azok, akiknek nem telik ételre, legalább naponta egyszer tudjanak enni. Ebben a városban nemrégen „történelmi ” jelentőségűnek mondott költségvetést fogadtak el, nagy csinnadrattával. Viszont arra nem futja, hogy a nyomorban élőknek minden nap biztosítsanak szerény, legalább napi egyszeri ellátást. A szegény hétvégén ne legyen éhes – ez a „pártutasítás”. Talán még a „gránitszilárdságúba” is beteszik egyszer. A „történelmi” költségvetésből ellenben igen bőkezűen juttatnak a több százmilliós veszteséget „termelő” helyi sajtónak, amely gyakorlatilag a Fidesz szócsöve. Közpénzből tartjuk el a fideszes médiát – valószínűleg így van ez az ország többi, kormánypárti vezetésű városában is. Aki azt olvassa vagy nézi, csak a csodálatos orbáni álomvilággal találkozik, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Az ételosztáson– mint sajnos mindig– most is hosszú sor állt. Megfáradt, elgyötört emberek, szomorú szemükben a reménytelenség. Sokan úgy érzik, számukra már nincs esély, hiszen kivert kutyaként élik a maguk sivár, kilátástalan életét. Ott álltak a sorban az egykor szebb napokat látott kisnyugdíjasok, a munkanélküliek, akiknek ugyan még van hol lakniuk, de már a rendszeres ételre nem telik. Szomorú volt látni a gyermekes családokat, akik szégyenkezve álltak a sorban: restellik a nyomorukat, hogy nem tudnak gyermekeiknek hétvégén enni adni. Számosan azok közül, akik várták az ebédet, már évek óta az utcán élnek, jövedelem nélkül próbálnak – amíg lehet – életben maradni. A tzöbbségnek esélye sincs rá, hogy az élet napos oldalára kerüljön. Kiszolgáltatottan tengődnek egyik napról a másikra. Számukra a hétvége, vagy az ünnepnap csak azt jelenti, hogy nem tudnak mit enni.

Szülei mellett állt a sorban egy hat év körüli kisfiú, aki lehajtott fejjel, halkan válaszolgatott a kérdéseimre. Megtudtam, hogy még óvodába jár, ahol kap ellátást, hétvégén azonban gyakran nem lakik jól, mert a szüleinek nem telik ennivalóra. A szülők – akik rendszeres vendégek– elmondták, hogy munkájuk nincs, segélyekből próbálnak megélni. Kevéske pénzüket képtelenek beosztani, hiszen a rezsi szinte mindent elvisz. Szerényen élnek, minden fillér kiadást kétszer is meggondolnak, de hiába, bizony hó végére üres a bugyelláris. Figyelik, hogy éppen hová tudnak menni ennivalóért. Ahogy mondták, szerencséjükre vannak még jó emberek, akikre számíthatnak. Hogy mi lesz holnap, erre ők nemigen mernek gondolni. Minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy kis családjuk együtt maradjon.
A kisfiú, mikor már elfogyasztotta az ebédet elárulta, hogy szereti a focit, kedvenc csapata a Real Madrid. Azóta is sokszor eszembe jutott, hogy vajon milyen jövő vár erre az értelmes tekintetű, szomorú szemű, félszeg fiúcskára? Lesz-e erő benne arra, hogy kitörjön mai helyzetéből, képes lesz-e saját tehetségéből jobb életet élni, mint ma a szülei? A választ nem tudom, de hiszek abban, hogy a jövő Magyarországa nem a kiváltságosok, a született előjogok országa lesz. Akkor talán ennek a gyámoltalan kisfiúnak is megnyílik egy jobb világ reménye.
„Köszönöm bácsi, hogy enni adtak, finom volt!“ – mondta búcsúzóul, amikor szüleit kézen fogva, elindultak, lassan bandukolva a szokott úton, hazafelé. Az úton, ami most – még?– a kilátástalanság útja. Vajon mi lesz ebből a kisgyermekből? Szeretnék egyszer, pár év múlva találkozni vele, megtudni, miként alakult a sorsa.

Miközben azon gondolkodtam, hogyan is tudom visszaadni a kedves olvasóknak a történteket, sikerül-e hitelesen bemutatni napjaink magyar valóságát, előkerültek a napra pontosan egy évvel ezelőtt készült képek, az akkori ételosztásról. A sor az bizony nem lett kisebb, sőt…! A szegénység, a nyomor szép lassan szedi áldozatait. Napról napra növekszik azok száma, akik önerőből képtelenek sorsukon jobbítani. Nem marad számukra más, mint a reménytelenség, a kirekesztettség. Vajon hány hat éves kisfiú álmodik hazánkban arról, hogy milyen jó lenne néha hétvégén is jóllakni, „egyszer libasültet enni”?
(kím.)
Bal-Rad komm: “…Vajon mi lesz ebből a kisgyermekből? Szeretnék egyszer, pár év múlva találkozni vele, megtudni, miként alakult a sorsa…”
-Mivelhogy nincs sok választási lehetősége…-van tippünk!
Elnézve a képeke… Az ételért sorban álló “Kádár-kölkeket”… Vajon mit gondolnak MOST? 27 esztendő demokráciájával a hátuk mögött! Ők, akik többségükben a “diktatúrát is” megtapasztalhatták.
Mit gondolnak most?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“…egyszer libasültet enni” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Jakócs Gábor szerint:

    Sajnos nagyon sokan csak kíváncsiak ,hogy mit hoz a jövő a koldus gyerekei számára,ahelyett hogy tennének valamit a kizsákmányoló társadalom ellen!Nem csak a kérdést kell feltenni,hanem a megoldás lehetőségére is fel kellene egyértelműen hívni a figyelmet:Csak a jövő szocializmusa adhat reményt a felemelkedésre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.