Kezdődik!

Génmanipulátor cég Bábolna határában: a kormány sajnálja, de tehetetlen

Földet szerezhet a Monsanto, a Jobbik képviselője szerint indokolatlanul szakították ki a területet. Az LMP feljelentést tett.

A jobbikos Magyar Zoltán és az LMP-s Sallai R. Benedek is kérdőre vonta a kormányzatot hétfőn a GMO-technológiáról is elhíresült amerikai agrárcég, a Monsanto hazai földszerzésével kapcsolatban. A társaság Bábolna határában több mint 10 hektárnyi termőföld tulajdonjogához jutott hozzá.
Magyar Zoltán felszólalásában arról beszélt, hogy állami földekből teljesen indokolatlanul hasítottak ki három darab, háromhektáros földterületet, amelyeket egy vállalkozó szerzett meg ipari területként. Miután a vásárló újraegyesítette a földeket, azokat busás haszonnal eladta a Monsanto Hungária Kft.-nek – hangsúlyozta. A politikus úgy fogalmazott: csak egyetlen ember adott be ajánlatot a földekre, mert csak ő tudott róla, hogy az állam felosztja azokat.
Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt felelte, hogy a képviselő nem ismeri a törvényt, amiről beszél, mert a három hektár alatti termőterületekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint az a fölöttiekre. A vásárló a hatvannapos kifüggesztés után élt az elővásárlási jogával – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy abban az ügyben viszont vizsgálatot rendeltek el, hogyan kerülhetett ez a terület a Monsantóhoz. A képviselő nem fogadta el a választ, a parlament viszont megtette ezt 106 igennel, 36 nem ellenében.
Sallai R. Benedek, az LMP képviselője parlamenti felszólalását megelőzően közleményt adott ki, melyben emlékeztetett arra, hogy a múlt héten feljelentést tett a Monsanto Hungária Kft. „hamarosan bekövetkező” földszerzése miatt.
A kft. 66 milliárd dollár értékű anyacégének a kormány azzal nyújt segítséget, hogy a magyar állam három hektáros darabokra oszt egy olyan földterületet, amit egyébként nem adhatna el – ismertette a részleteket, hozzátéve: ezeket a három hektáros területeket természetes személyek vásárolják meg termőföldként, majd ezután leveszik róla a termőföld minősítést és megjelenik rajta tulajdonosként a Monsanto Hungária Kft.
Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a parlamentben azt mondta, nem termőföldről van szó, így nem érinti a földforgalmi törvény, nincs rá hatásköre. Hozzátette ugyanakkor, hogy ő maga sem örül annak, hogy a génmódosított termékeiről ismert Monsanto kezébe került a terület. – Mindent megteszünk, hogy ne lehessen GMO-fertőzött termékekkel takarmányozni, reagált Bitay Márton.
A Sallai R. Benedek szerint az állam eladóként kezdeményezhetné az adásvétel visszavonását, az államtitkár válaszát nem fogadta el, a parlamenti többségen azonban ez is átment.
(mno)
Bal-Rad komm: Maradjunk annyiban, hogy a puding próbája a megevés. Ez sikerült a Monsantonak. Az első lépések megtörténtek, a döbrögista horda pedig “tehetetlen!”
“…a parlamenti többségen azonban ez is átment…” De amúgy sorry!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kezdődik! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kálmán Lőrinc szerint:

    törvényt hozhatnának a génmódosított élelmiszerek termesztése ellen, ahogyan tudtommal az oroszok már megtették… persze ezzel megint rálépnének Trump tyúkszemére.
    természetesen mindez akkor lehetne igaz, ha lenne valós cselekvési szándék.

  2. olvasó szerint:

    Itt az már semmit sem ér.
    Lehet a szántót vissza sem helyezik mezőgazdasági művelési ágba, hanem marad ipari… és akkor a mezőgazdasági termelésre vonatkozó nem vonatkozik rá, de az ipari sem fog.
    Hű de jó a törvényalkotó jogi banda; fizetésemelést nekik. Karóbahúzással.

    Ha már csak egy zsebkendőnyi területen génmanipuláltat termelnek, de ha akár Romániában, csak idő kérdése, hogy a teljes ország menthetetlenül fertőzött legyen.
    Aztán lehet mindenféle génmanipulált élelmiszer tiltást hozni, de akkor már csak az éhenhalás, vagy génmódosított között lehet választani.

    Ezért is a döbrigista csorda egy rohadt , tetves, nemzetietlen, gyilkos rablóbanda.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.