Töltik már a telefonakksikat?

Ezzel vége a CEU-nak? Változtatott a kormány a törvényjavaslaton

Tegnap este olyan módosításokat csatoltak a Lex CEU-hoz, ami megkérdőjelezi, hogy az egyetem tudja-e folytatni tevékenységét Magyarországon. A változtatás lényege, hogy egy föderatív állam esetében (USA) nem a szövetségi állammal kell megállapodást kötnie magyar kormánynak, hanem praktikusan Donald Trumppal. Ráadásul a bizottsági módosítás a hatálybalépést szeptember 1-je helyett a kihirdetést követő napra teszi ezen passzus esetében.

A külföldi egyetemek működéséhez szükséges nemzetközi szerződés föderatív államokat érintő pontosítására fogadott el változtatásokat a felsőoktatási törvény módosításához az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége hétfő esti ülésén.
A kivételes eljárásban tárgyalt javaslathoz – amelyről így már várhatóan kedden szavaz a Ház -, a bizottság egy olyan változtatást tett, amely szerint ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek.
Vagyis bár az Egyesült Államokban nem a központi kormányzat, hanem a tagállam jogosult ilyen megállapodások kötésére, a magyar jogszabály előírja, hogy Donald Trump is tegyen így.
Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Hír Tv esti műsorában úgy értelmezte a módosítást, mint az egyetem felszámolásának nyilvánvaló kísérletét.
Enyedi egyébként az élő adásban tudta meg, hogy egy ilyen értelmű törvénymódosítást fogadott el a törvényalkotási bizottság.
Az előzetes megállapodásokat a föderatív állam kormányával a törvény hatályba lépését követő fél éven belül meg kell kötni. A bizottsági módosítás a hatálybalépést is előbbre tolja, szeptember 1-je helyett a kihirdetést követő napra teszi ezen passzus esetében. A feltételeket nem teljesítő intézmények már 2018. január 1-jétől nem vehetnek fel elsős hallgatókat, ez az eredetileg benyújtott javaslatban még 2018 szeptemberében következett volna be.
Vagyis ha a következő napokban a törvénymódosítás hatályba lép, akkor fél éven belüli megállapodás hiányában az egyetem az idén bezár. (Ez keresztféléves képzések esetén ez azt jelenti, hogy öt hónap múlva, szeptemberben már nincs értelme képzést indítani.)
(portfolio)
Bal-Rad komm: Ha ezt a Soros-fészket bezárják, néhányezer libsin kívül nem sokan fogják hullatni a könnyüket miatta.
Persze nem marad Közép-Kelet-Európa fölforgató-képzőhely nélkül. Van már befogadó nyilatkozat a Baltikumból.
Persze ne dőljünk hátra örömünkben a száműzése esetén sem! Komoly erőpróba előtt áll a döbrögista horda. A “hívek” már újabb demonstrációt jelentettek be kiűzésük esetére.
FOGNAK MÉG PESTEN VILÁGÍTANI A MOBILTELEFONOK! Aztán meg…

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Töltik már a telefonakksikat? bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Nagy. szerint:

    A CEU egy idegen test

  2. sándor67 szerint:

    keresek egy jegyzetfüzetet, és lejegyzem magamnak, hogy az itteni díszbrigád, kivételesen egyetért a FIDESZ-el 🙂 mégsem annyira agyhalottak, mint elsőre gondoltam 🙂

  3. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Gyűlölöm Sorost és mindent amit képvisel, de ezzel a húzással Orbánék kinyírták az elszakított részek magyar iskoláit is. Nem véletlen, hogy a bejelentést követően épp a román kormány üdvözölte Orbánék ezen lépését. Az oláhok már be is nyújtották a maguk törvényjavaslatát a Sapienta, a Bolyai, a MOGYE, és a Keresztény pátiumi egyetemek ellen. Az Ukránok is a Beregszászi Rákóczi gimnázium és főiskola ellen.
    Ezzel Orbánék tökönrúgták az elszakított részeken élő magyarnyelvű oktatást.
    Ész nélkül vagdalkozik a felcsúti barom! Óvatosan, megfontoltan kellett volna ezt csinálni, először bebiztosítani a sajátjainkat.

  4. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Vona Gábor: 5 pontban, röviden a CEU ügyéről
    2017. április 04. 20:58

    Hunhír.info
    1. A Jobbik elutasítja Soros György tevékenységét és azzal megalakulása óta szemben áll következetesen. (Nem úgy, mint a Soros-ösztöndíjas Fidesz.) 5.Teljesen felesleges nemzetközi botrányba, küzdelembe viszi bele már megint a miniszterelnök az országot, ahelyett hogy a lényegi kérdésben, a bérkérdésben támogatná a Jobbik béruniós kezdeményezését.

    2. A Jobbik támogatja, hogy a külföldről pénzelt oktatási intézmények a lehető leginkább átláthatóan és jogszerűen működjenek.
    3. De! Ez a mostani javaslat nem Soros Györgyről és a CEU-ról, hanem Orbán bolsevik politikájáról szól. Ma a CEU, holnap más. A Jobbik kormány kulturáltan folytatja le majd az értékrendi vitáit és nem egyetemek betiltásával.
    4. Orbán súlyos helyzetbe sodorja a határon túli magyar oktatást és aduászt ad a magyarellenes törekvések kezébe. Ez óriási felelőtlenség!
    5. Teljesen felesleges nemzetközi botrányba, küzdelembe viszi bele már megint a miniszterelnök az országot, ahelyett hogy a lényegi kérdésben, a bérkérdésben támogatná a Jobbik béruniós kezdeményezését. Kell küzdeni a magyar szabadságért, de nem felesleges mellékhadszíntereken, hanem abban a kérdésben, ami miatt eladósodtak az emberek, és ami miatt elmenekültek az országból, vagyis a bérek gyalázatos színvonala ügyében!

    • vitorla123 szerint:

      Maradjunk annyiban,hogy az egyetem,csak a cionista zsidók problémája,meg Orbáné.Egyék meg egymást.Nekünk az a problémánk munkavállalóknak,hogy 12 óra a munkaidő napi 5 óra helyett és nem 200 ezer forint a minimál bér. Azt hogy a cionista munkaadók ezt hogyan fizetik ki az az ő problémájuk. Zárjank be mint az egyetemük,majd mi a Magyar Munkáspárt megoldjuk és kifizetjük ezeket a tisztességes béreket és megvalósítjuk ismét a teljes foglakoztatottságot: Gazdaggá tesszük Magyarországot újra.És 3 szor annyi húst ezünk ismét mint amire most kényszerítik az árak a magyar lakosságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.