Megszületett a “megnyugtató” szakértés

Nem baráti tűz végzett Bőnyben a rendőrtiszttel

Elkészült és megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre az az egyesített igazságügyi orvos- és fegyverszakértői vélemény, amelynek megállapításai megerősítik, hogy a rendőrökre leadott lövés végzett Pálvölgyi Péterrel októberben Bőnyben.

A szakvélemény szerint Bőnyben az egyenruhást a gyanúsított által használt gépkarabélyból leadott lövés találta el, és azonosították magát a lövedéket is. Mindez azért fontos, mert korábban több helyen is az jelent meg, hogy a gyilkosságot nem a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet egyik alapítója, Győrkös István követte el, a védelem álláspontját azonban a szakértői jelentés megcáfolta.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai épp azért mentek házkutatásra Győrköshöz, mert információjuk volt arról, hogy az idős férfi fegyvereket rejtegetett lakásán. A végzetes lövések ezek egyikéből, egy gépkarabélyból érkeztek, a gyanúsított azonban azt állítja, hogy az első találat őt érte, és akaratlanul tüzelt, miközben összerogyott.
A nyomozás várhatóan április 26-áig tart, Győrkös addig biztosan előzetes letartóztatásban marad.
(mh)
Bal-Rad komm: Végre! HÁROM HÉTTEL A NYOMOZÁSI HATÁRIDŐ LEJÁRTA ELŐTT-FÉL ÉVVEL AZ ESEMÉNY UTÁN MEGSZÜLETETT a szagértői vélemény. Mint a mesében! A végén minden jóra fordul. Hiszen beigazolódott: a rendőrség és az ügyészség kiváló szagmai munkát végzett!
MINT A MESÉBEN!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Megszületett a “megnyugtató” szakértés bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. stefimrich szerint:

    Innentől kezdve egy kalap szart nem ér a rendőrség,a z ügyészség,a bíróság munkája,az semmi más,mint a rezsim valagának a tisztára mosása!
    Szégyelem a mai rendőrök,nyomozók tevékenységét,szellemiségét,Sárkány I. szégyellheti tanítványait,ha még maradt benne valami a régiből!

    • Már Tamás szerint:

      Bármely “szagértő” bármiről bármikor be tud bizonyítani valamit, sőt az ellenkezőjét is. Hogy mást ne említsek, pl. vörösiszaptároló vagy Rezesová esete. Minden attól függ, hogy mi a pillanatnyi érdek.

    • Gubcsó József szerint:

      Igy igaz…

  2. Fergeteg szerint:

    Még nyitva maradt a kérdés: ki lőtt először?

  3. Makasov szerint:

    Szegény Pista bá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.