Kilós áron?

Tarlós a BKV-sztrájkról: Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak a dolgozók

A főpolgármester a szokásos pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a belengetett BKV-sztrájkról is.

“Bekértem a három BKV-szakszervezet közül a két meghatározónak a vezetőjét és tegnap a vezérigazgató úr, a menedzsment, illetve a városvezetés elutasíthatatlannak tűnő ajánlatot tett”– mondta Tarlós István főpolgármester, aki azzal indokolta a harmadik vezető kihagyását, hogy “bár mindenhol mindig ő nyilatkozik, csak a szervezeti dolgozók tíz százalékát képviseli”.
A sztrájkfenyegetés letörését célzó ajánlatról annyi derült ki, hogy három évre bontja az emelést, az első évi pedig meghaladja azt, amit az állami cégeknél az első évben adni szoktak.
Tarlós szerint a város érdeke ellenére menne, ha elutasítanák az ajánlatot, amelyről azonban nem a szakszervezeti vezetők, hanem a tagság dönthet.
Az emelés fedezete megvan: úgy izzadták ki, hogy a BKV és a főváros is többszörösen átcsoportosította a forrásait. A főpolgármester szerint hosszú távon nem tartható az, hogy vannak egyes és kettes számú köztisztviselők, közalkalmazottak és cégek.
“Örömmel fogadom Lázár János szavait miszerint igyekeznek segíteni a fővárost, ennél már csak az lesz jobb, ha nem csak hallom ezt, hanem látom is”– tette hozzá.
Tarlós azt is elmondta, Budapest egyedül van, mert Magyarországon összesen egy nagyváros van, és butaság összehasonlítani egy olyan településsel, aminek 6-8 csuklós buszból áll a tömegközlekedése.
Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, a szakszervezetek egy-két napon belül reagálhatnak az ajánlatra.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Őszintén szimpatizálunk Tarlós eddigi “melóspárti” megnyilatkozásaival. Azonban azt látni kell, hogy ő is ugyanannak a rendszernek egy része, amely háborús károkat meghaladó veszteségbe taszították ezt az országot.
Nyilvánvaló, hogy Budapest főpolgármestere igyekszik konfliktuskerülő magatartást tanúsítani. Ami bérmegállapodáshoz vezethet. Amely MOST csillapíthatja a kedélyeket. ÁTMENETILEG!Átmenetileg, hiszen a “választások” éve következik, és a döbrögista horda most a nyugalom érdekében hajlandó egy kicsit a zsebébe nyúlni!
Igen ám, de a kérdés az az, hogy ez mire elég? Tudja-e ellensúlyozni a bécsi hatszázezer forintos buszsofőri fizetést?
Aligha!
Ám ha a szakszervezetek VEZETŐIVEL képes lesz paktumot kötni Tarlós, azzal tehermentesítheti valamennyire a döbrögista tolvajrezsimre nehezedő nyomást.
Ha erre a paktumra hajlandók a BKV-s szakszervezetek VEZETŐI, akkor csak egy látszatmegoldáshoz adják a nevüket!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kilós áron? bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. fatum szerint:

    Admin. Azért nem kéne neked mindig a fürdővízzel a gyereket is. Szerintem nagyon helyes, ha tárgyal a szakszervezettel és megállapodik. Mellesleg a kormány keze az EU rohadt kapitalistái miatt is kötve van. Mert nem emelhet kedvére a kormány, mert akkor a versenyszférában is emelni kell. Nem tudom hallottál e arról, hogy Indiát bepereltek a nyugati kapitalista hiénák, mert bőven megemelték a minimálbért. Ez bizony ránk is érvényes, mert gyarmatként kezelnek minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.