Hol lesz a vége?

A liberális Gulyás Márton hivatásos tüntetésszervező hétfőn éjjel a Csornay Bronzos várbéli rezidenciáj előtt kialakult Soros-féle tüntetésen narancsszínű festékkel teli palackot próbált hozzávágni az államfői rezidencia falához, sikertelenül. Azaz nem teljesen, mert néhány rendő a testével fölfogta a festékbombát, és narancssárga lett itt-ott a gúnyájuk. Ezért Gulyást, és egy másik fiatalt is előállítottak, ugyanezen okból.

Kiszabadításukra szerveződött tegnap késő délutánra-kora estére egy “spontán” tüntetés. Először az ügyészség épülete előtt “érdeklődtek” a sorosisták a kiszabadítandók holléte felől, majd miután megtudták hogy a rabok már a Gyorskocsi utcában senyvednek-hát oda vonultak.
Este negyed nyolc tájban kezdtek hozzá a táncsicsi akcióhoz, ám meglepetésükre nem Gulyás és kollégája jöttek elő, hanem több tucat rendőr rontott ki, akik kifelé kezdték nyomni a tömeget.

A “kiszabadítók”-fölfogva hogy innentől kezdve ők maguk is könnyen ajtón belül találhatják magukat akaratuk ellenére is-belenyugodtak, hogy saját szándékból viszont nem jutnak be az épületbe. Így aztán hátrébb húzódva skandálásba fogtak. A repertoárban szerepelt:
Pintér Sándor sintér Sándor!
János, bábu vagy!
Tarsolyt be, Gulyást ki!
Szolgáljatok, védjetek!
Fantomelnök! Fantomelnök!
Babszem Jankó! Babszem Jankó!
Orbán Viktor börtöntöltelék, börtöntöltelék, börtöntöltelék!
(A versikékkel teljesen egyet lehet érteni, csak éppen lehetnek jogos fenntartásaink a szellemi hátteret illetően.)
Gulyás és kollégája a verselés hatására sem szabadult. Úgyhogy este kilenckor az esélytelenséget fölfogva, oszladozni kezdett az ostromló tömeg. A kiszabadítás nem sikerült. Viszont a romkocsmákban ekkortájt kezdődött a nagy élet.
Úgyhogy…! Ment ki-ki a mga kedvenc helyére. “Holnap este fél hatkor találkozunk ismét!”-felkiáltással búcsúztak egymástól.
Tehát minden emberi számítás szerint a műsor ma késő délutántól folytatódik. Megigérték!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Hol lesz a vége? bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. lacii szerint:


    Ez kell a hülye gyerekeknek.

    Admin:

    Bakker! A vége felé már nyerítettem a röhögéstől.

    • ... szerint:

      Bazdmeg leestem a székről még most is röhögök sokadjára néztem meg! Öregem bárki vagy, jó napot csináltál nekem!..

    • Már Tamás szerint:

      Nnnna végre! Itt egy hiteles tudósítás az Európát elözönlő agysebészekről, orvosokról…

    • Botond szerint:

      Má’ mé’? Tökéletes gyógymód …. 🙂 … Tuti, hogy a végére már nem tudta a páciens, hogy eredetileg mitől fájt a feje …

  2. petymeg szerint:

    Bilkó fötörzs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.