A Szekta

Volt CEU-s írja: esküt kellett (volna) tenni Soros ideológiájára

Képtalálat a következőre: „Szekta-kép”

„A Politikatudományi Tanszék konyhájában néha nagyobb volt az egy négyzetméterre eső SZDSZ-es parlamenti képviselők száma, mint az Országgyűlés üléstermében.”

Zavarba ejtő, a CEU-ról folytatott eddigi vitákat némileg más megvilágításba helyező publicisztikát közölt a Magyar Hírlapban a Közép-európai Egyetem volt hallgatója, Felföldi Zoltán. A közgazdász írásának mindjárt elején árnyalja a kormányzati propaganda sulykolta felfogást, miszerint a Soros György alapította intézmény csalárd módon, botrányosan törvénytelenül működik:
„Ott, ahol huszonnyolc intézményből huszonhét szabálytalanul működik, komoly baj van a szabályozással. Egyébként is: lehet-e szabályosan működni egy olyan országban, ahol egy hatóság három munkatársa egy konkrét ügy kapcsán ugyanazt a rendeletet háromféleképpen értelmezi? (…) Nem, a ma Magyarországon uralkodó szabályozási káoszban, a mindent elöntő – és a kormányzati propagandával szemben egyáltalán nem csökkenő – bürokrácia szorításában nem lehet szabályosan működni. (…) Valószínűleg tehát nem a szabályos vagy szabálytalan működés a kérdés.”
Mielőtt azonban a Magyar Hírlap olvasói falhoz vágnák az újságot, azt gondolván, hogy itt tévedésből egy, mondjuk a Magyar Narancsba szánt publicisztikát toltak az arcukba, a szerző az egyetemet féltők fellépését veszi célba, és ehhez a saját tapasztalatait eleveníti fel:
„Magam az 1997–98-as tanévben voltam a CEU hallgatója, politikatudományi szakon. Nagyszámú külföldi hallgatótársammal együtt kétségkívül színvonalas oktatásban részesültünk. De a színvonalas oktatás meglehetősen ideológiavezérelt volt. Amint az egész egyetemi hangulat. A nyitottságára oly büszke egyetem könyvtárában a magyar napilapok közül kizárólag azok voltak hozzáférhetők, amelyek az akkori szocialista–szabad demokrata kormányt támogatták. Az angolszász sajtótermékek közül is csak a baloldali-liberális világnézetet képviselőkhöz lehetett hozzájutni. A Politikatudományi Tanszék konyhájában néha nagyobb volt az egy négyzetméterre eső SZDSZ-es parlamenti képviselők száma, mint az Országgyűlés üléstermében. A diplomaosztó ünnepségen pedig esküt kellett volna tennünk a nyílt társadalomra. Ettől csak azután állt el az egyetem, miután néhányan közöltük, hogy nemhogy esküt nem fogunk tenni, de ha ilyen lesz, akkor tüntetőleg ülve fogunk maradni.”
Az írás további részében Felföldi azt részletezi, hogy az egyetem milyen színvonalú oktatást nyújt – magasat –, ezzel együtt a CEU mennyiben eszköze a Soros György képviselte világképnek – nagyon –, és hogy mennyire van elege – elmondhatatlanul – az intézményből áradó ideológiából, beleértve a gendert, az abortusz és a homoszexualitás mint támogatandó életforma propagálását. A publicisztika ezután igen szemléletes érvet ad az egyetemet támadók kezébe, mondván:

„Ez a »szellem«, ez a »karakter«, ez az ideológia terjed, mint a pestis. Elönt, mint az árvíz. És a jobboldali értelmiség vitája annyit ér, mint pestissel szemben a C-vitamin vagy árvízzel szemben a homokozólapát. Csak példaként: az emberi jogi ideológia leszivárog a falusi munkanélküliek szintjére. A jobboldali értelmiség által hirdetett egyéni felelősségvállalás azonban nem. És most azt látjuk, hogy a kormány támadást intézett ezen ideológia, ezen világnézet, ezen »karakter«, ezen »szellem« egyik bástyája ellen. Igen, politikai támadást. Merthogy a CEU nem csupán felsőoktatási intézmény, hanem a George Soros körüli politikai csoportosulás egyik tagja. (…) Aki pedig politikai szereplőként viselkedik, ne csodálkozzon azon, ha az ellenérdekelt politikai szereplők politikai eszközöket vetnek be vele és a holdudvarába tartozó intézményekkel szemben.”
Az írás végkövetkeztetése éppenséggel idegen tőlünk, mert – miként már többszörösen megírtuk – ebben az „eksztatikus kampányban” nem vagyunk képesek a CEU állítólagos versenyelőnye és jogtalan működése elleni kormányzati fellépést jóhiszeműen értelmezni. Ettől még a szerző fenti szempontjai mindkét fél számára megfontolandók.
(valasz)
Bal-Rad komm: A jelek szerint igen sok végzős “hallgató” fölesküdött az ÜGY SZOLGÁLATÁRA! Ahol-még egyszer mondjuk-NEM orvosokat, mérnököket tanítanak a szakmára, hanem politikai hitvallást! Nyugodtan kimondhatjuk ennek a nevét is: SOROSIZMUS!
“…Magam az 1997–98-as tanévben voltam a CEU hallgatója, politikatudományi szakon…”
-Bizony nagyon sok Soros-komisszárt képeztek/képeznek ilyen gyorstalpalókon az ÜGY KIVITELEZŐIVÉ! Rengeteg személyes kapcsolat és barátság szövődik itt a HARMADIK VILÁG-a már leigázottak és a LEIGÁZANDÓ KELET-KÖZÉP-EURÓPA országaiból összetoborzott ügynökaspiránsok között!
Ezek a “barátságok” aztán rákos daganatokként burjánoznak tovább a hazatértek jóvoltából. AZ OTTHON LÉVŐK PUSZTÍTÁSÁRA!
Az egy teljesen más téma, hogy Döbrögink miért került szembe egykori mentorával!
Soros nélkül viszont soha nem lehetett volna vajda, CSAK EGY ÉHENKÓRÁSZ JOGÁSZ!
De a Mester fölfigyelt rá, és beléje helyezte a bizalmát!
DÖBRÖGINEK IS, SOROSNAK IS, A KIKÉPZŐBÁZISNAK IS, MEG AZ ÖSSZES VÉGZETT KOMISSZÁRNAK!-TAKARODNIUK KELL! És lakolniuk, bűnhődniük!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A Szekta bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Big szerint:

    Judaizmus.

  2. Big szerint:

    Áldott húsvéti ünnepet kívánok a Bal-Rad olvasóinak,és az Adminnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.