Reméljük Moszkva nem hisz a pávatáncnak!

Erősebben együttműködne Moszkvával a döbrögista horda

Képtalálat a következőre: „Pávatánc-kép”

Magyar kezdeményezésre a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter.

Az Inforádió honlapja arról ír: a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyalt telefonon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
A telefonbeszélgetést – mint arról a minisztériumi közleményt ismertetve a TASZSZ hírügynökség beszámolt – a magyar fél kezdeményezte.

A két ország külügyminisztere megvitatta az országaik közötti együttműködés jelenlegi helyzetét, valamint fejlesztésének kilátásait azon megállapodások fényében, amelyek Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2017. február 2-i budapesti találkozóján jöttek létre. Emellett egyeztetést folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről – közölte az orosz külügyminisztérium.
(mandiner)
Bal-Rad komm: Aligha kétséges, hogy Zseléagy miért telefonálgat! Szorítani kezd az uniós cipellő! Futás közben pedig az csak gátol a haladásban!
Ez a hívás a legbiztosabb jele a rettegésüknek! Egy újabb pávatánc!
Oroszország politikai vezetése alighanem észleli ezt! EZÉRT IS az orosz külügy közölte CSAK a hírt.
Bízunk benne, hogy a Kremlben még emlékeznek erre az éppen tíz éves történetre:
“…Az energiapolitika kapcsán fontos megemlíteni, hogy az orosz észjárás különbözik a magyar észjárástól – fogalmazott Orbán Viktor utolsó felszólalóként az unió 50. születésnapjára rendezett fideszes konferencián. Az európai észjárás piaci alapon mozog, politikától független faktorokban gondolkodik, és a szereplők elfogadják a verseny szabályait.
Oroszország észjárása ezzel szemben nem piaci alapú, hanem állami, politikai természetű: a gazdasági életben is meghatározó az állami befolyás – mondta a pártelnök. Itt az átláthatóság nem akkora érték, ráadásul nem a verseny elfogadása jellemző, hanem a monopólium.
Orbán beszéde után Németh Zsolt éppen belekezdett az elköszönő beszédbe, amikor váratlanul Igor Szavolszkij orosz nagykövet lépett fel a pulpitusra és izgatott hangon a Fidesz elnökének címezte szavait. Európában csak piaci alapon lehet energiapolitikáról beszélni – mondta. Orbán elnök úrnak a belpolitika a legfontosabb, de figyelembe kell venni, hogy nem az orosz állam szállítja az olajat és a gázt, hanem vállalatok. Az olajtermelés 26 százalékban külföldi tőkén alapszik – hangsúlyozta.
„Ha abból indulunk ki, hogy más nyelven beszélünk, nem jutunk sehova” – fogalmazott a nagykövet. Hozzátette: az egyetlen megoldás a tárgyalás, de tárgyalás csak akkor van, ha megvan a kölcsönös bizalom…”
Egy Soros-tanítvány Döbrögiben bízni? Egy Soros-tanítvány Döbröginek hinni? 

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Reméljük Moszkva nem hisz a pávatáncnak! bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Smith szerint:

    Orbán kegyvesztett lett Nyugaton és Oroszországgal vigasztalódna. Továbbra is hintapolitikát folytat, és pont ezért érik folyamatosan támadások.

  2. Hun szerint:

    Én nagyon remélem, hogy Putyin elnök és az Orosz vezetés a Magyar nép érdekeit tartja szem előtt és nem őrült orbánét és a hazaáruló Magyar gyilkos rezsimjét.

  3. muzzy mx szerint:

    Ti is döntsetek mar el mi a faszt akartok? Eddig az volt a fö vagy hogy ki az eu-böl es közeledni kelethez, most ugy latszik beindult a folyamat , teljesul a vagyatok ,most meg ez a bajotok.
    Egyebkent mar több evvel ezelött olvastam egy bloggon ,hogy Orban atveszi az orosz megoldast es szembe fog menni a nyugattal.

    • RANGER48 szerint:

      Orbán jellemtelenségeivel, hazugságaival és maffiarendszerével van bajunk.Hogy ráadásul őrült is, az csak hab a tortán.Hogy mit akarunk?Élhető Magyarországot a magyar embereknek, kiszámítható jövőképpel, valódi nemzeti érdekeket képviselő kormányt (visszahívható, mentelmi jog nélküli képviselőkkel) és főleg normális miniszterelnököt.Olyan sok ez?Az EU-ból való távozás az első feltétele annak amit szeretnénk, hogy a többi cél megvalósulhasson.Eleinte piszok nehéz lesz, de hosszú távon meg fogja érni az áldozatot. Jahh…hogy ez békés úton nem megy?Nem rajtam múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.