A helyi Csaszi!

„Császárként” viselkedik a fideszes polgármester

A szerencsének és a sikeres pályázatainak köszönheti Tomajmonostora, hogy a település jól szerepel az uniós és az állami pályázatokon is, legalábbis a település fideszes önkormányzati képviselője szerint. A helyiek ezt másképp látják.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostora a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére három másik településsel együtt összesen 139 millió forintot kapott, de a település jól járt az uniós és az állami pénzek elosztásánál is – derült ki a Hír TV Célpont című műsorának riportjából.
Noha a településvezető állítólag jó viszonyt ápol Fazekas Sándor földművelésügyi, illetve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel is, a helyi kormánypárti önkormányzati képviselő szerint nem a kapcsolatokon múlott a pályázatok sikere. Csécsei Csaba állítja: minden pályázatuk eddig megfelelően előkészített volt.
A helyiek mindezt másképp látják. A Célpont stábjának egyikük azt mondta: „A kis fideszes polgármester azt csinál itt, amit akar, egy császár. A szó szoros értelmében császár.” A falubeliek szerint a településvezető a miniszterrel való jó kapcsolatának köszönheti, hogy Tomajmonostora nyer a pályázatokon.

A riportban elhangzik, hogy Fazekas Szabolcs a térségfejlesztésért felelős Leader pályázatokon családi összefogással nyert, így épülhetett meg a tejüzem. Ugyanakkor az elmúlt években több száz hektár földhöz jutottak hozzá, amelyek után dőlnek a földalapú támogatások. Ráadásul a földet a közmunkásokkal művelteti meg a polgármester – hangzik el a beszámolóban.
Lukács László jobbikos képviselő szerint a polgármester több száz hektár föld után állami támogatást, uniós földalapú támogatást tud igénybe venni. Lukács úgy tudja, hogy Fazekashoz az elmúlt időszakban 100 milliós nagyságrendben érkeztek be ezek a földalapú támogatások.
(mno)
Bal-Rad komm: “…a földet a közmunkásokkal művelteti meg a polgármester…”
-Tegyük gyorsan hozzá: TÖRVÉNYESEN! Mert ha “földmíves vállalkozó” IS!-MEGILLETI A JOG, hogy közmunkásokat foglalkoztasson!
De egyébként nincs irigylésre méltó helyzetben a helyi CSÁSZÁR! Mert ha balhé lesz, kb. rajta verik le első dühüket a népek! Az első düh pedig nagyon veszélyes egy dolog!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

A helyi Csaszi! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

    Fidesz jelentése Feudalizmus.

  2. Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

    Csege te mitcsinálnál azokkal az elvtársakkal akik a TSZ fö9ldjét a közöst ellopták maguknak.

    Jo válasz csege legyen az a sorsuk. Árulo bitangok elárultátok a szocializmust.

    ANÉP ITÁLKEZZEN AZ ÁRULO TOLVAJOK FELETT.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.