“Egy döntő összecsapás készülődik…”

Döbrögi: Ha a magyar emberek biztonságáról van szó, nincs pardon

A migrációt tartja a konfliktusok középpontjának Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: ha a magyar emberek biztonságáról van szó, akkor nincs pardon.

Értékelése szerint ma egy kampányfőpróba zajlik Magyarországon, ez kavarta fel az állóvizet és “töltötte meg ricsajjal a nagyhetet”.
A felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben érthetőnek tartotta, hogy Soros György nemzetközi és hazai hálózata tiltakozik, mivel az “megfizeti az embereit”. Annak megértése azonban még előttük van – folytatta –, miért van az, hogy magyar akadémikusok, tudósok, hazai egyetemeken tanító professzorok nem azért lépnek fel, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amelyeket a CEU élvez, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait.
Orbán Viktor a tiltakozásokat egy nagyobb konfliktus “mellékhadszíntereként” jellemezte, az igazi sorsdöntő konfliktust pedig abban azonosította, hogy milyen népesség lakja Európát a jövőben. A magukat civilnek nevező, de valójában NGO-knak mondott nemzetközi hálózatok hazai fiókintézményei egy olyan Európát képzelnek el, amelyben részleges lakosságcsere történik, idegen népelemeket engednek be a világ más részeiből – fogalmazott.
Megjegyezte, az európai életszínvonalra vágyók akadálytalan befogadásával az érintettek vállalnák a terrorizmus, a közbiztonság romlásának kockázatát és azt, hogy egymás mellett fog élni egy muzulmán és egy keresztény társadalom Európán belül.
“Ők úgy képzelik, azt hiszem, hogy majd jól össze fogunk keveredni egymással, és ebből egy új minőség jön létre” – fejtette ki, jelezve: szerinte Soros György hálózata azért dühös Magyarországra, mert megállította a migránsáradatot, amelyről ők már papíron bebizonyították, hogy úgysem lehet megállítani.
Utalt arra, hogy “a Soros György világához tartozó Kofi Annan” a 2000-es évek közepén a bevándorlás szükségességéről és bátorításáról értekezett az Európai Parlamentben (EP). Meg is történt az áttörés, “amely a balkáni útvonalon átszakította az államhatárokat, és ellenőrizetlen, félkatonai jelleggel megszervezett muszlim tömeget nyomott be, hozott föl Soros György segítségével Európába”.
“Ne felejtsük el azt se, hogy egy pénzügyi spekulánsról beszélünk” – jegyezte meg, kifejtve, az üzletember abból csinálta a milliárdjait, hogy egyes országok bankrendszereit megtámadta, s pénzügyi spekulációkkal nagy vagyont gyűjtött össze.
“Itt a zavarosban halászás klasszikus esetéről is szó van” – vélekedett.
A konfliktus kiélesedésének időpontjáról szólva azt mondta: az EU júniusig le akarja zárni a vitát, el akarja fogadtatni az új, mindenkire kötelező bevándorlási szabályokat. “Néhányan ellenállunk” – mondta, példaként hozva a visegrádi négyeket és Romániát, amely meg akarja őrizni a keresztény kulturális identitást.
Egy döntő összecsapás készülődik – fogalmazott azzal összefüggésben, hogy április végén az EP-ben lesz téma Magyarország, az azt követő két uniós kormányfői csúcson pedig dűlőre akarják vinni a betelepítést.
“Ez a küzdelem a következő két-három hónap fő eseménye, szerintem ezzel függ össze, hogy éppen most forrósodott fel a hangulat Magyarországon” – vetette fel.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy a rendszerváltásnak voltak Soros Györgyhöz köthető hasznos momentumai: sok antikommunista fiatalt, civil szervezetet, kiadványt, szamizdatot támogatott. Ezzel nem is volt semmi baj, s azzal is meglett volna, hogy Soros György a ’90-es évek után megpróbálkozott néhány pénzügyi manipulációval – mondta, példaként említve, hogy “az OTP-t akarta zsebre vágni, aztán később spekulált a magyar forint ellen”.
Még azzal is együtt tudna élni – folytatta –, hogy létezik a Soros-egyetem, amely liberális aktivistákat képez ki a délszláv és a közép-európai térség politikai élete számára.
“A liszt azért dőlt ki, mert a Soros-féle birodalom beleállt a migránsok támogatásába” – magyarázta a miniszterelnök, aki szerint itt most már a magyar emberek biztonságáról, határvédelemről, közbiztonságról, terrorizmusról van szó, és itt nincs pardon.
Szimpla hazugságnak nevezte, hogy a kormány bezárna egy egyetemet, s úgy értékelt, egy demokratikus kultúrához méltó, megértő, megegyezni akaró és biztonságot nyújtó pozíciót vettek fel, és egyáltalán nem ütöttek meg ellenséges hangot.
Kiemelte, hogy az országnak ma nemzeti kormánya van, amely nem a provokátorokat, hanem a becsületes embereket védi. Ezt szembeállította a szocialista-liberális kormány idejével, amikor a rendőri és közhatalmi szervek szavai szerint inkább a bűnelkövetők oldalán álltak, azokat mentegették.
Beszélt a civil szervezetekről is, kifejtve, a kormány támogatja a munkájukat, mert egyes szociális, egészségügyi, környezetvédelmi feladatokat jobban elvégeznek, mint az állam tenné. Ezeknek semmi közük azokhoz a magukat civilnek nevező lobbiszervezetekhez, amelyek az emberek befolyásolására törekednek – szögezte le, utóbbiakkal kapcsolatban azt az igényt megfogalmazva, hogy mindenki tudhassa, hogy aki beszél, az kinek a pénzén, milyen céllal teszi.
Orbán Viktor mulatságosnak nevezte egyúttal, hogy egyes demonstrálók “borzalmas dolgokat skandálnak”, becsületbe vágó, súlyos dolgokat vágnak az ország és vezetőinek fejéhez, miközben azt állítják, hogy nincs demokrácia.
Kiemelte, hogy a magyar rendőrök – szemben a legtöbb nyugat-európai országéval – a végsőkig türelmesek, csak azt szeretnék, ha balhé nélkül érnének véget az utcai megmozdulások, és nem lépnek fel válaszeszközökkel. Ezért tiszteletet érdemelnek – mondta.
Beszámolt arról is, hogy ma erős a gazdaság, az ország a saját lábán áll és ellen tud állni minden nemzetközi pénzügyi zsarolásnak, azonban ha 6-7 éve érte volna a migrációs válság, akkor lehet, hogy maga alá temette volna.
(propeller)
Bal-Rad komm: “…egyes demonstrálók “borzalmas dolgokat skandálnak”, becsületbe vágó, súlyos dolgokat vágnak az ország és vezetőinek fejéhez…ma erős a gazdaság, az ország a saját lábán áll és ellen tud állni minden nemzetközi pénzügyi zsarolásnak…”
-Hát ha ilyen hülyeségeket szajkóz félóránként, még örülhet a vajda, hogy csak verbálisan vagdosnak dolgokat a RABLÓHORDA VEZÉREGYEDEINEK FEJÉHEZ! És csak egyesek!
Becsületbe vágó…! Te irgalmas Isten! Nem tán magára értette? (Jól bepálinkázhatott már kora reggel! Még jó, hogy maga is mulatságosnak tartja.)
Ez viszont érdekes, és figyelemre méltó vajdai hitvallás:
“…voltak Soros Györgyhöz köthető hasznos momentumai: sok antikommunista fiatalt, civil szervezetet, kiadványt, szamizdatot támogatott. Ezzel nem is volt semmi baj, s azzal is meglett volna, hogy Soros György a ’90-es évek után megpróbálkozott néhány pénzügyi manipulációval – mondta, példaként említve, hogy “az OTP-t akarta zsebre vágni, aztán később spekulált a magyar forint ellen”…”
-Értjük ugye? A húsvéti igehirdetés lényegét! “Soros az én bulimba rondított bele! Amíg az országgal cseszett ki, semmi gondom vele! De velem?”

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

“Egy döntő összecsapás készülődik…” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

    Viktor ha a magyar emberek biztonságárol van szo
    AKKOR NINCS PARDON

    Tehát ne lopd el a pénzt a nép elöl,mert nincs pardon.
    Ez az ország mindenkié,nem csak a tolvajoké.

    • Kovács szerint:

      Az etika és erkölcs nélküli materialista világra :
      “Akinek pénze van, az azt mind lopta. Akinek sok van, sokat lopott, akinek kevés van, keveset lopott; aki nem maga lopta, annak az apja, a nagyapja lopott. Éppen százharminchárom neme van a lopásnak, s azok közül csak huszonhárom olyan, amiért az ember a gályára kerül.”( Jókai Mór)
      Üresen a semmivel születtél és üresen a semmivel fogsz meghalni. Az egyetlen kincsed a megértés és a jó karma, amit közben a szellemed szerezhet.
      Az egyetlen etikus tett, ha megtalálod szellemed útját és nem térsz le róla.

    • Kovács szerint:

      Az etika és erkölcs nélküli materialista világra :
      “Akinek pénze van, az azt mind lopta. Akinek sok van, sokat lopott, akinek kevés van, keveset lopott; aki nem maga lopta, annak az apja, a nagyapja lopott. Éppen százharminchárom neme van a lopásnak, s azok közül csak huszonhárom olyan, amiért az ember a gályára kerül.”( Jókai Mór)
      Üresen a semmivel születtél és üresen a semmivel fogsz meghalni. Az egyetlen kincsed a megértés és a jó karma, amit közben a szellemed szerezhet.
      Az egyetlen etikus tett, ha megtalálod szellemed útját és nem térsz le róla.

  2. hejho szerint:

    Migráns ügyben, Orbánnak tökéletesen igaza van!!!!!!!!!

  3. stefimrich szerint:

    Csak az a baj,hogy ez a látszat csak!

  4. Hun szerint:

    Szerintem nagyon egyértelmű ennek a hisztériának a fő célja! Érdekes orbánnak megint milyen jókor jön, hogy van ki ellen harcolnia. Szinjáték az egész világ! Ennek az egésznek az egyik legfőbb célja, hogy az országot két részre szakitsák. Egy orbán fanatikus és egy orbán ellenes táborra. Aztán ha majd eljön az idő akkor a két tábort egymásnak ugrasztják miközben a cionista elit meg a markában fog röhögni rajtunk. Hogy milyen ostobák vagyunk amiért nem vesszük észre, hogy mind a két tábort ugyanazok az erők irányítják.

    • V.kutya szerint:

      Egy példa a terrorizmussal való fenyegetésre, épp az USA-tól: évi 500 milliárd dollárt költenek hadi kiadásokra, és ezt mindig megfejelik, azért, hogy a világ számos részén harcolhassanak az őket fenyegető terrorizmus ellen – abszurdum!
      Most épp az iszlám a fő terrorista. De ott van másik fő veszélynek a koszorúér betegség, amiben százezres nagyságrendben halnak meg évente, és erre néhány milliárd dollárt költ az államok…
      Ez nálunk is így van. A cukorbetegségben teljesen konkrétan tömegek halnak meg, vagy veszítik el végtagjaikat a szövődményekben, aztán ezeket a szerencsétleneket az árok partján, az út szélén hagyják, munkaképesnek nyilvánítva – ez nem baj, nem jelent veszélyt rájuk, a vagyonukra. Sőt, ezek az emberek már nemigen fogják megerőszakolni asszonyainkat, lányainkat…
      Mikor fog ez e tetű cigány a cukorbetegség szövődményeivel fenyegetőzni a mi közös, adóforintunkból fenntartott rádiónkban?
      Ostoba magyar, ha egy szót is elhiszel ennek a cigánynak!
      “Róka szava kicsit ér”- még az óvodások is tudják.

  5. János szerint:

    Nem látszat! A migráns ügy egy súlyos fenyegetés Magyarország és népe ellen! Örüljünk, hogy ebben az egy dologban az Orbán kormány helyesen viselkedik! Ez bíztató! Talán azért engedjük át százmillió niggernek a hazánkat, házunkat, feleségeinket, lányainkat mert más dologban nem értünk egyet orbánnal! Talán a muszlim és más szemita ördögök meg fogják oldani a történelem legnagyobb szemita csalásának, a svájci frank ALALPÚ hitelezésnek a következményeit? Aki ezt képzeli, az hülyébb, mint amilyen aljas minden liberális! Amiben helyesen viselkedik a kormány, abban a dologban támogatni kell őket! A Fideszesek igazi politikusok, követni fogják a társadalom elvárásait, azért, hogy megmaradjon nekik a szabad rablás joga! Ideje már, hogy a NÉP is felnőjön a feladatához, a kötelességéhez: „A jót kell erősíteni, a rosszat kell irtani!” Ez a feladat!

  6. János szerint:

    Nem látszat! A migráns ügy egy súlyos fenyegetés Magyarország és népe ellen! Örüljünk, hogy ebben az egy dologban az Orbán kormány helyesen viselkedik! Ez bíztató! Talán azért engedjük át százmillió niggernek a hazánkat, házunkat, feleségeinket, lányainkat mert más dologban nem értünk egyet orbánnal! Talán a muszlim és más szemita ördögök meg fogják oldani a történelem legnagyobb szemita csalásának, a svájci frank ALALPÚ hitelezésnek a következményeit? Aki ezt képzeli, az hülyébb, mint amilyen aljas minden liberális! Amiben helyesen viselkedik a kormány, abban a dologban támogatni kell őket! A Fideszesek igazi politikusok, követni fogják a társadalom elvárásait, azért, hogy megmaradjon nekik a szabad rablás joga! Ideje már, hogy a NÉP is felnőjön a feladatához, a kötelességéhez: „A jót kell erősíteni, a rosszat kell irtani!” Ez a feladat!

  7. dum dum szerint:

    Igen szavakban ? migráns ellenes a politika, de csak látszólag, mert a tartalék állam Izraelnek mi vagyunk. Vajon kinek lesz a sok elárverezett otthon ?, ha nem az idetelepülő izraelitáké ? Ezért ide nem is engednek migránsokat nagy számban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.