Egységben

Elindult az Élet menete

Elindult a holokauszt áldozataira emlékező menet Budapesten vasárnap délután.

A holokauszt áldozataira emlékező, több ezer emberből álló menet a Cipők a Duna-parton emlékműtől indult, ahol a résztvevők köveket, mécseseket és virágokat helyeztek el. Az emlékséta a pesti alsó (idősebb Antall József) rakparton, majd a Lánchídon keresztül a Clark Ádám térre tart.

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.
(hirado)
Bal-Rad komm: “…menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket…”
-Akik még tegnap Röszkétől Pestig egymás köpdösték, ma a legnagyobb szeretetben, kéz a kézben együtt emlékeznek!
Aztán vajon eszükbe jut-e Soros cselekedete és hitvallása?
Mert ugyebár a Nagy Filantróp és Tanító a jeles eseménykor rendesen lenyúlta-élelmes kis pesti srác lévén-a zsidó vagyonokat! Megalapozandó ÜZLETI VÁLLALKOZÁSÁT ÉS SIKEREIT!
Amikor pedig szóvá tették neki, azt válaszolta: “MIÉRT HAGYTAM VOLNA MÁSNAK? HA NEM ÉN, AKKOR VALAKI MÁS TESZI MEG!”
Ma aztán kéz a kézben, együtt…!-a kifosztó hívei, és a kifosztottak (de már KÁRPÓTOLTAK) nagy szeretetben…!
Jól van ez így!
JÓL VAN EZ ÍGY?

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Egységben bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kolompár úr szerint:

    Csak tudnám, hogy cigány emberek mi a francot keresnek ezen a meneten?! Ma egy tisztességes cigány ember a magyarokkal karöltve küzd a hazájukat kizsákmányoló, a magyarokat és a cigányokat egymásnak uszító, mocskos paraziták ellen.

  2. turulking szerint:

    a zsido mindig hazudik—1944-ben nagyon kemény tél volt igy totál bevolt fagyva a duna-nem beszélve arrol hogy margitsziget már orosz kézzen volt s minden mozdulatra géppuskáztak igy kimondom hazudnak a zsidok mikkor azt állitják hogy zsidokat löttek dunába– az a igazság hogy valoban löttek embereket a dunába ott de nem 1944-ben hanem 1921ben a zsido vörös halálbrigádok lötték magyarokat a dunába..

    • Paul Aradi szerint:

      turulking!
      Két féle ember van!
      Az egyiknek az értelmét az ösztönei irányítják, a másik amelyiknek az értelme irányítja az ösztöneit. Az utóbbitól nagy a távolságod!

    • Kolompár úr szerint:

      1921-ben?! 1919-ben voltak ott kivégzések!

  3. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Húsvétot “széttrollkodni” lehet nekik – ezt viszont “miért is” de tiszteletben tartják

  4. dum dum szerint:

    Egy futó elindult Auswitzbe, ahol már újra azt mondják, hogy több mint egymillió zsidót öltek meg. A bejáratnál egy tábla azt hirdeti, hogy 600 ezert.
    Közben 350 ezer zsidó harcolt a Wermachtban, és 13 tábornok (az egyik SS tábi).
    Biztos a kettő összegéből jön ki az egymillió.

    • vitorla123 szerint:

      A végső megoldás Hitler ötlete nem megoldás a problémára.Bár a probléma a magántulajdon zsidó kézben történő koncentrációja mai napig a polgári társadalom legfőbb gondja.Csak egy megoldás van,államosítani,vagy szövetkezetesíteni.Máskülönben,minden magyar tulajdon zsidó kézbe kerűl. Ez a tőkéstermelési módból következi.Ezen felül, a magántulajdon a technológiai fejlődés legfőbb akadályává nőtte ki magát.A gazdagabb legyőzi a szegényebbet.Megoldás az 5 órás munkaidő,mert magántulajdon nem képes működni.Sztálin ezért javasolta.Ezért vezette 1930-ban a 7 óra munkaidőt.Biztosította,hogy a munkavállalók tudjanak tanulni,hogy a tüzérség,a tankok,a rakétatüzérség számára legyen elegendő képzett ember.Ha 12 óra a munkaidő,lehetetlen tanulni.Ha munkanélküli vagy lehetetlen tanúlni. Ezért van,hogy a kommunizmust csak tanulással lehet megvalósítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.