Nem akar már konzultálni a nép Döbrögivel

Alig küldik vissza Döbrögi nemzeti konzultációját

Hollik István KDNP-s képviselő ismertette a számot, ami 100 ezer körül van. A konzultáció a hónap elején indult, minden választópolgár kapott levelet.

A konzultáció nyomdai költsége nettó 68,1 millió forintba, a postázás pedig nettó 881,5 millió forintba került.
Az Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultáción hat kérdést tesznek fel a nemzeti függetlenséggel kapcsolatban. A kérdések a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtési támogatás megtartására, a migránsok beengedésére, az adócsökkentésről való szabad rendelkezésre, valamint a nemzetközi szervezetek és fizetett aktivista csoportok átláthatóságára vonatkoznak.
A bevándorláspolitikára vonatkozó kérdés arra irányul, megengedje-e az ország, hogy szabadon mászkálhassanak Magyarországon olyan emberek, akikről nem tudni pontosan kicsodák.
A KDNP szerint Brüsszel megtámadta a rezsicsökkentést. Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meg kell állítani Brüsszelt, meg kell védeni a rezsicsökkentést, meg kell akadályozni a magyar családokra veszélyes energiauniót.
Hollik István arra kérte a magyar embereket, akik meg akarják védeni a rezsicsökkentést, hogy töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét és így támogassák a kormányt abban, hogy ellen tudjon állni a brüsszeli szándéknak.
A kormánypárti képviselő kérdésre azt mondta, hogy információi szerint a visszaküldött kérdőívek száma meghaladta a 100 ezret. Reményének adott hangot, hogy egyre többen felismerik, a kérdőívben szereplő kérdések fontos nemzeti ügyekre vonatkoznak.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Majd kitolják a visszaküldési határidőt, és egy aprócskát megkozmetikázzák a számokat, és…
És vélhetőleg AKKOR IS CSALÓDNI FOG A DÖBRÖGISTA HORDA! A népek már nemigen akarnak a vajdával konzultálni.
Egyrészt mert fölfogták, hogy álságos egy dologról van szó, másrészt pedig egyre többen ismerik fel a visszaküldésben rejlő veszélyeket. NEM NAGYON AKARNAK MÁR A HORDA LISTÁJÁN SZEREPELNI!
Kiváltképpen nem tetszik a’ zembereknek a “Maradjunk Kapcsolatban” melléklet.
A Bal-Rad továbbra is arra ösztönöz mindenkit, hogy NE KÜLDJÉK VISSZA AZ ÍVEKET!

 

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Nem akar már konzultálni a nép Döbrögivel bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. hejho szerint:

    ..ez szimpla baromság!!!..nekem pl. csak most délben hozta ki a postás!!!…a 3/4 országba nem vitték még ki……

  2. Gonda István szerint:

    Mi még itt Szegeden nem kaptuk meg, pedig én szívesen “konzultálnék”.

  3. Stirlic szerint:

    Pedig ez lenne a legegyszerűbb! Vannak kérdések,lehet választani és ebből meg lehet tudni mi a NÉP akarata!

  4. Artur szerint:

    Bipoláris vagy kontradiktórikus ellentétpárokat rákényszeríteni az emberekre olyan helyzetben ahol többszörösen összetett mondatok alkalmasak csak a vélemény kinyilvánítására,erősen degradáló,alombataszító nivelláció.Aki ebbe az igen nem játékba belemegy,az részesévé válik a csordásításnak.

  5. Azorka1861 szerint:

    Hol bujkàl a “Carl Vinson”?
    A Carl Vinson vezette amerikai hajohad, mely több, mit egy hete utban van
    a koreai fèlsziget felè, mèg nem èrkezett meg.
    https://de.sputniknews.com/panorama/20170418315393264-carl-vinson-usa-nordkorea/
    (Ujabb hamis zàszlos müvelet kèszül? Privàt vèlemènyem.)

    • Botond szerint:

      Lassított … bevárja a másik 2 anyahajót és kiséretüket (USS Ronald Reagan és az USS Nimitz poroszkál még arrafelé … nagyon ezek se sietnek). Valószínű, hogy a segg amerókák rájöttek, az eredeti felállás senkinek se fenyegető / így most tripla erőt produkálnak (nem mintha ettől az érintettek bármelyike is megijedne, de így sokkal nagyobb egy komoly bumm kitörésének esélye, mivel Kína kezd morcos lenni / és nem a KNDK-ra fúj, ahogy azt a zsidrák média megpróbálja elhitetni) …

      • dum dum szerint:

        mintha nem az amerikai termékek behozatalát tiltaná, hanem a KNDK szenét nem veszi át, ami ugye a legfontosabb kivitele Koreának.

  6. Smith szerint:

    Én megkaptam, az iratmegsemmisítőben végezte. Majd a kukában, ahová való. Úgy sem kíváncsiak a véleményemre, mert kizártak a nemzetből. Nem vagyok velük, tehát csak ellenük lehetek. Hazaáruló Soros-bérenc lettem. Úgy, hogy nem is kaptam tőle anyagi támogatást. Írni is fog neki egy levelet, hogy küldjön pénzt, mert a tudtomon kívül az ügynöke lettem. Ingyen nem dolgozom senkinek.

  7. hejho szerint:

    Cascót akarok kötni!-Cascót akarok kötni!!…….Konzultálni akarok!…Konzultálni akarok!…..Konzultálni akarok!……Konzultálni akarok!… 🙂 🙂

  8. Azorka1861 szerint:

    A Cascorol jutott eszembe….
    Nyilatkozat!
    Èn, …………………..egyszerü tèvènèzö, szellemi kèpessègem
    teljes tudatàban kijelentem, hogy
    *Utàlom a biztositokat,
    *Macskàm nem lèvèn bolond lennèk Kite-Katot ès Whiskast venni,
    *Nem èrdekel, hogy kinek van hüvelygombàja ès azt mivel kuràlja,
    *Teszek rà, hogy Magyarorszàgon èvente hànyan betegszenek meg
    sziv- ès èrrendszeri problèmàk miatt,
    *Hànyingerem van a sok hazug, pènzt kunyeràlo alapitvànytol,
    *Leköpöm magam, ha valaha is BONUX-ot hasznàlok,
    *Nem fogok Colgate-t venni, mèg akkor sem, ha kihullanak a fogaim,
    *A mennykö csapjon belèm, ha CASCO-t kötök szuper kedvezmènyes àron,
    *Nem utazom Pàrizsba ès Berlinbe csak azèrt, hogy megnèzzem, hajlakkom
    mèg kitart-e az ottani szèlben,
    Egyszerüen csak meg szeretnèm nèzni azt a ku.va filmet, amièrt leültem a
    fotelba!

    • tilla szerint:

      Akkor neked egy olyan kábel TV vagy internet szolgáltatás előfizetésére van szükséged, ahol megválaszthatod a filmeket és azokban nem lesznek reklámok. Kérdezd meg a kábel tv vagy az internet szolgáltatód, hátha van náluk is ilyen lehetőség.

  9. Azorka1861 szerint:

    Vàlasz tillànak
    A “Nyilatkozat!” nem az èn fejemböl pattant ki, egy ismeröstöl kaptam.
    Sajnos a magyar emberek többsègènek, ha van is TV-je, csak a legolcsobb
    un. csomagot tudja elöfizetni. Ès mèg sokkal többen vannak olyanok, akik
    nem rendelkeznek szàmitogèppel.

  10. SZASZI szerint:

    Még hogy nem küldik vissza . Diadal van!
    Há’ nehogymárne.

    http://index.hu/belfold/2017/04/19/a_kormany_keptelen_igazat_mondani_a_nemzeti_konzultaciojarol/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.