A frontvonalba sodortuk magunkat

Döbrögisztán polgárai túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy egy lassan de biztosan hevülő ideológiai háború frontvonalának egyik legfontosabb csataterévé vált Budapest.

Ki kell(ene) mondjuk és be kell(ene) lássuk: A NEMZETÁLLAM KONTRA NYITOTT TÁRSADALOM HÁBORÚJA ZAJLIK! Szó szerint veendő háború ez, egy háború minden kellékével.Észak-Koreától Szírián és Ukrajnán át Nyugat-Európa nagyvárosaiig! Fenyegetésekkel, rakétákkal, bombákkal, kézi lőfegyverekkel, személy és teherautókkal.
Nevezhetnénk akár Putyin-Soros ideológiai háborúnak is. Mert valójában az. Ez a háború már legalább harminc éve dúl. Csak Putyin nyíltan vállalja, Soros pedig tagadja.
Egykori országunkat-ma Döbrögisztán-is elérte ennek a háborúnak a forróközeli állapota. Csak még sokan nem látják. Azok sem, akik aktívan kiveszik részüket akár egyik, akár a másik oldal melletti szimpátiatüntetésen. Döbrögisztánban a sorosizmus nyerésre áll.
Hosszan lehetne taglalni, hogy hogyan és miként keveredtünk MOST HIRTELEN ebbe a helyzetbe! De az a helyzet, hogy minket mindig váratlanul ér minden! Már harminc éve! Politikai elitünk jóvoltából. Amely mindenféle mozgást a saját önök anyagi érdekeinek rendel/rendelt alá. Persze mindig a nemzetre-népre hivatkozva. Mert ez azért hat! Összezavarodott tudatunkra. Amely a valóságot már rég nem képes megkülönböztetni az elénk vetített látomástól.
Ki kell mondjuk végre: a nyílt társadalmakat hirdető sorosizmus Oroszország határainál zátonyra futott! Pedig majdnem sikerült neki az áthatolás. Jelcin anno megnyitotta előtte az utat. De jött ez a leningrádi csapat a Putyinnal az élen, és azt mondta: na ne! OROSZORSZÁG NEM LESZ NYITOTT TÁRSADALOM!
Oroszország NEMZETÁLLAMI IDEOLÓGIÁJA élet-halál harcot vív a sorosizmus ellen! Ezért-emiatt került Döbrögisztán a frontvonalba. Putyin valamikor rájött, hogy a sorosizmus hirdetőinek keltetőfészke Döbrögisztán fővárosába van letelepítve. A CEU-nak nevezett melegház az.
Az már egy újabb kérdés lehet(ne), hogy MIÉRT ÉPPEN BUDAPESTHEZ RAGASZKODIK A SOROSIZMUS, mint fő kiképzőhelyhez! Lehet ennek a profitorientáltság az oka, hiszen itt olcsón, nagy tömegben, kellemes környezetben állítható elő a jól képzett, bármire kész kivitelezői gárda! Döbrögisztán minden feltételt biztosít a hatékony tenyésztéshez.
Emiatt kerülhettünk a frontvonalba! Az orosz államfő-bár tudja, hogy ha itt megszűnik, máshol újra létrejön és múködni fog a tenyésztőközpont-nagyon szeretné a mostmár kimondottan Oroszország bedöntésére, az orosz nemzetállami elgondolás likvidálására képező fészket széjjeltaposni. Egészséges önvédelmi reflexből.
Nincs jelentősége MOST annak, hogy milyen eszközei voltak/vannak, hogy rá tudta bírni Soros egyik leghűségesebb tanítványát, a fészeknek helyet biztosító Döbrögit, hogy támogassa az elgondolását. Döbrögi LÁTSZÓLAG támogatja Putyin elképzelését. Az már egy más kérdés, hogy meddig!
Döbröginek ez a legújabb pávatánca viszont balul elsülni látszik! Ugyanis az egész balhé most az ő fejére hull vissza! A sorosisták immáron kivétel nélkül a vajdára morognak, és nem kérdés: széjjel fogják tépni! Amennyiben nem kap gyors segítséget-a leggyorsabban Galliából kaphatna, de hát ennek azért kicsi a valószínűsége-a nyílt társadalom vérét fogja venni! Nem mintha kár lenne ezért a bűnözőért! A sorsát megérdemli!
Viszont ha elfogadjuk a fősodratúak sejtetéseit-komoly személyes oka van annak, hogy segít Oroszországnak-egy olyan problémával leszünk/vagyunk kénytelenek szembesülni, amire azért még akár fél évvel ezelőtt sem mertünk volna gondolni! Egy vad és dühödt oroszellenességgel!
Jól látható, hogy a dolgok az utóbbi két hétben ebbe az irányba lettek terelve! Az rendben van, hogy UGYANAZOK skandálnak hétről-hétre, éppen hogy érnek rá-annak megfelelő létszámban. De a közbeszédet ismét sikerrel terelik el a magyarságot valóban sújtó problémákról, és tervekről. Budapesten zajlik a pesti Majdan előkészítése, a russzofóbia gerjesztése!
Hol nagyon komoly formában, hol pedig a humorosság köntösébe putyerkálva. Mint tegnap is, a kutyák kivitelezésében. Jópofának tűnő, ám gyilkos szándékot rejtő demonstráción.

Növelik a feszültséget! Akik látják-érzik a veszélyt, tehetetlenül toporognak. Az évtizedek óta becsapott-kifosztott ország többsége pedig mosolyog. És elkönyveli: na már megint a’ zoroszok…! És nem gondol arra, hogy kétezer kilométerre vannak az oroszok!
Nem gondol arra, hogy Amerika sokkal messzebb van,és mégis itt van! És ebből nekünk ezidáig csak bajunk származott! És még nagyobb fog származni.
Kategória: BLOGOK | A közvetlen link.

A frontvonalba sodortuk magunkat bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Realista szerint:

    A többséget megszólítani nem fog menni, lehetetlen. A kisebb, még valamilyen szinten politikailag aktivizálható egy jó esetben másfél millió ember pedig megosztott és tevőlegesen ezeknek is csak egy része mozdítható. Sajnos a pénz hatalma fog győzni. Ezért kellene valahogy a pénzét megfogni, el lehetetleníteni, kicsinálni. Nem az alapítványát, egyetemét mert az bedől ha nincs lé, hanem a pénzét lenullázni.

    • Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

      A pofonos láda kinyilt,a csecsen kommandos megrigatta a ligetvédö liberális csicskát.

      Szemtelenek mint a legyek,utána meg pitiznek.

      Csicskák ezek Eurázsiában.

      Stálinak van igaza vagonok kérdése az egész,és a probléma megoldodott.

  2. Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

    Admin mi szoltunk.

    A Buzdai kazárok nem a segükböl huzzták ki az OROSZ népet.
    A galiciai kazárok nem a segükböl huzzták ki az OROSZ népet.

    Amit föztek most megeszik.

    • vitorla123 szerint:

      Maradjunk annyiban,hogy az oroszok annyian vannak,mint az oroszok.Tankjuk mint a tenger.Lehet,hogy megbánták,hogy átadtak minket Amerikának!Bár úgy lenne!
      A bosszúálló liberális zsidók eltakarodnának az országból!És ez nem vagon kérdése.Hanem az 5 órai munkaidő bevezetése kérdése.Nincs profit,nincs zsidó tőke!12 ra munkaidő,munkanélküliség és jönnek a harácsoló zsidók ezerrel.
      Modja a “geci” is.

  3. Hun szerint:

    Oroszország jelen pillanatban az eu-i civilizáció, emberi értékek utolsó mentsvára, bástyája. Remélem az Orosz vezetés is látja, hogy nem a Magyarok az Orosz ellenesek hanem azok akiknek orbán és rezsimje is állandóan a kegyeit keresik. És hogy kik ők? Hát természetesen a magukat “Isteni kiválasztottaknak” hazudok.

  4. lacii szerint:

    Miről beszélnek?
    Nincs itt semmi baj az Oroszokkal.
    Csak pár buzeráns tépi a nyelvét.
    Az “egyszerű” Ember pedig nem fog konfrontálódni pár hülye gyerek miatt.
    Ha a néplelket nézzük, inkább az Orosz áll közel a Magyar néplélekhez.
    Minden más csak egyfajta vinnyogás azoknak akiknek a saját mocskukat kell megzabálni.
    (liberálisok), és minden olyan náció akiknek nincs semmilyen gyökerük ,hát azok vannak nagy nagy szarban .
    A Föld most dobálja le magáról azokat akiknek a lelke teli van sötétséggel.
    Ezeknek nincs helye az új “világban” ami már itt kopogtat az ajtónkban .
    Még kicsit dünnyögnek. Sírnak , Nyávognak. De mint mondtam ezeket nem kell összemosni az “Egyszerű”Ember látszólagos ,szarok az egészre mentalitásaival.
    Jézus is világosan megmondta. Míg rügyeznek a fák addig ne egyél kakaós csigát, mert különben a maradék fogaid is szuvasokká válnak.
    További szép napot mindenkinek.

  5. Öcsi szerint:

    Magukat értelmiségnek nevező Csőcselék az egész.
    Ahogy elnézem a képen az egyéneket nem a munkától elcsigázott arcokat látom.
    Ezeknek az elemeknek a sza.keverés és az uszitás a lételemük.
    Ez az egész sorsos banda olyan mint a kakukk keltető. Ahová beteszik a lábukat, ott felzabálják a Nemzetet !!!
    Ők is a rabszolgatartás előfutárai ! A provincia helytartóit közülük nevelték, nevelik ki a ,,szabad társadalom ” potentátjai ! Ez egy elmebeteg társaság akik szentűl hiszi k hogy csak az ő ideológiájuk az elfogadható az egész glóbuszon, miközben talán tudják a hülyébje észre sem veszi hogy csak ezköznek használják őket. Olyanok ezek mint az óvszer . ,,Eldobható,felhasználható, lecserélhető”

  6. stefi1969 szerint:

    Magyarázza el valaki nekem, hogy ez milyen tüntetés volt mert nem értem. Az orosz zászlót miért használták, lejáratást akartak?

    • Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

      Usa propaganda volt.
      Van orosz propaganda is.

      Az egész kezd átmenni kabaréba.

      Addig jo amig Budapesten a bohockodás folyik nem a vér.
      Maradjon is igy.

      Az usa propagandának is van humorérzéke,és az orosz propagandának is.

  7. "Szélsőjobb" :D szerint:

    Ne gondoljuk azt, hogy a kétfarkú viccpártocskába sokan vannak (támogatók)
    Ugyanazok mentek ott is (“viccesen”) hőzöngeni, akik a CEU tüntetéseken is ott voltak/vannak.
    Ugyanazok az arcok, más időben, de ugyanazt az ideológiát támogatják.
    Azért tűnnek soknak, mert mindenütt ott vannak.
    De mindig ugyanazok az arcok, a létszám nem változik

    • furnan szerint:

      + 1 ! Kicsit túlhajtottnak vélem Admin által felrajzolt “jövőképet”.
      Ezek nem a NÉP !
      A kormány bebuktatása érdekében a diplomás csőcslék, a nemzet ellenségei, eljutottak az oroszellenes kártya kijátszásához.
      Akiket felhasználnak, a pártocskák, és egyének, nem is tudják, kiknek eszközei…..
      Jól mutatnak a médiában, csámcsoghat a külföld.
      Ők pedig valószínűleg jól érzik magukat a fizetett bulizásban…..

  8. https://www.youtube.com/watch?v=O9RpPtJ2r3I

    „Tehetős úrigyerekek akarnak hatalmat!” – Echo Tv

    A Munkáspártnak sem tetszik a CEU. A soros-egyetemért folytatott tüntetés nem más, mint a tőkésosztály szocliberális részének kísérlete arra, hogy gyarapítsa táborát a választások előtt – jelentette ki Thürmer Gyula pártelnök.

    • vitorla123 szerint:

      Thürmer nem zsidózhat!Ennyi.Diplomata.Lefordítom magyarra.Arról van szó,hogy a bosszúálló zsidók új nemzedéke akarja a hatalmat Pedig.Mi magyarok nem tehetünk arról,hogy annak idején csendőrök és nyilasok,akik magyarok voltak közreműködtek hatszázezer zsidó meggyíkolásában. De tiltakozunk az ellen,hogy most a zsidók mészároljanak le minket viszonzásul. Attól azok a zsidók nem támadnak fel.Ezért nem vagyunk antiszemiták!Ahogy Kádár sem volt az!Amikor elitélte Weiszmanfrédet és Soros Györgyöt.Erről van szó.Orbán ugyan ennek a bosszúálló falkának a része,mint az úri gyerekek.

  9. dum, dum szerint:

    A CEU költségeit – Orbán így egyezett meg Sorossal – megosztva fizeti Sorossal a Magyar állam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.