Donbassz

“A kelet-ukrajnai orosz műveletek” továbbra is akadályt jelentenek az orosz-amerikai kapcsolatok javításában – biztosította T. Rex amerikai külügyér Valcman Nyalókakirályt tegnapi telefonos értekezésükön. Szinte még el sem ült tegnap az EBESZ-autója fölrobbanásának zaja, amikor T. Rex már csörgette is Valcmant. Nyalókakirály akkor még nem is hallott az esetről. De rögtön rávágta: a’ zoroszok vaútak!

A Szokolnyiki-Prisiv között megtörtént bajról már tegnap este a kijevi lakájtelevízióban áradozott Markijan Lubkivszkij volt SZBU-szóvivő. “Ez egy nagyszerű lehetőség a számunkra, hogy a javunkra fordítsuk a közvélemény szimpátiáját.”
A Kijevbe akkreditált EU-képviselet vezetője-bizonyos Hugues Mingarelli-mai nyilatkozatában kifejtette: az EU nem kíván részt venni az EBESZ-megfigyelő halálának körülményeit vizsgálgató bizottság munkájában.

Ma már Federica Mogherini is Moszkvában tollászkodott. Az EU-nevű bűnszövetség külügyi biztosát Szergej Lavrov fogadta. Mogherini csak annyit közölt előzetesen, hogy “az EU-s szankciók nem tarthatók fenn örök időkig Oroszország ellen.”
Az orosz külügyminiszter kifejtette: NEM RAJTUNK MÚLIK, DE NEM IS RAJTUNK MÚLOTT…
Zajcevo-ez a szerencsétlen sorsú falu-tegnap ismét rengeteg aknavetőtalálatot kapott.
A donbasszi frontokon a helyzet ugyanaz, mint volt az elmúlt napokban. Latortüzérségi ostrom itt-ott, martalóccsörtetés az egész fronton.
Alekszandr Zaharcsenko a tegnap az “Izvesztyija”-ban megjelent interjűban kifejtette: “Nem tartja elképzelhetőnek, hogy Ukrajna és a Donbassz valaha is egy országot alkosson a jövőben. Ez a vonat már elment!”-mondta Zaharcsenko.
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.