Kedves bal rad!

…Ugye emlékszik még? Volt nemrég egy tiltakozás a zsidók budapesti olimpiája ellen.

Köszönjük, hogy aláírásával támogatta petíciónkat, mellyel szerettük volna elérni, hogy 2019-ben NE Budapest legyen a színhelye a zsidók olimpiájának, a Maccabi Játékoknak.
Szerettük volna megakadályozni legfőképpen azt, hogy a magyar Kormány 2,1 Milliárd forinttal támogassa ezt a rendezvényt.
Úgy gondoltuk, nem ide való ez a származási vagy vallási alapon szervezett, kirekesztő sportverseny, amely ellentétes az olimpiai eszmével és ráadásul nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.

Sokan egyetértettek velünk, köszönjük!
Végül mégis be kellett látnunk, hogy a döntéshozókat nem tudjuk jobb belátásra bírni. Támogatják, mert támogatniuk kell.
Olyan darázsfészekbe nyúltunk, amelyről őszintén beszélni sem lehetett az utóbbi évtizedekben.
Az alábbi honlapon összefoglaljuk, mi történt a tiltakozásunkkal és azóta. Tanulságos olvasmány, szánjon rá néhány percet!
http://www.magyar.xyz/nomaccabi2019
Az alábbi honlapon pedig arról gondolkodunk, hogyan tovább. Tartson velünk Ön is!
http://www.magyar.xyz/esml
Kérjük, segítsen! Fogjunk össze, amíg nem késő!
Csak együtt tudjuk megőrizni, megvédeni azt a Magyarországot, amelyet a lelkünk legmélyén hordozunk.
Nem tartozunk egyik párthoz sem, nem kívánunk választási jelölteket állítani vagy támogatni. Nekünk Magyarország, a magyar kultúra a fontos, azt szeretnénk megvédeni.
Őszinte szívvel: a petíció megfogalmazói,
akik most már az Egymást segítő magyar lelkek szervezői
Kategória: HÍREK | A közvetlen link.

Kedves bal rad! bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

    Magyarországot körbe kell keriteni nem csak Szerbia felöl.
    Majd a keritést kivüröl örizni,hogy ne tudjanak a kazárok kijönni. 🙂

    De jobb helyük lesz Madagszkáron,mint magyaroszkánon.
    Semmi helyük europa közepén,még a kinaiak is falat épitettek a sáskák ellen.

    A kazár mindent ellop még ami levan betonozva azt is.
    Kaptok ti olyan olimpiát nem gyöztök futni. 🙂

  2. stefimrich szerint:

    Ez egy szélhámosság, a zsidó olimpiával egyetemben!
    Ha valami disznóság kerül elő,ami hasonlít a múltra,akkor sosem azt mondják,hogy a horthy-korszak,vagy a hitleráj,hanem a Tanácsköztársaság,a szocializmus volt a megnyomorítója—kinek is?!
    A magyarság problémáját sosem fogják tudni megoldani azok,akik átkozzák a szocializmust,amely a dolgozók jólétét volt hivatva megvalósítani,és amelynek előfutára a TK volt!A mi gondjaink nem oldhatók meg a horthy-szellem,és 56 szellemiségének keretében!
    Az igaz,hogy zsidó olimpia se legyen Mo.-n,de azt ne a szocializmus elutasításával indokolják!Indokolják a cionizmus(és nem a zsidóság!!!!!) elutasításával,aminek a térhódítása,világuralomra törekvése nyomán jött létre a mai Döbrögisztán!
    És nem a kommunisták,hanem a világuralomra törő cionista,egyetlen államnak sem felelősséggel tartozó Deep State,az ellenség,és nem a zsidóság!Mert nem a zsidóság a kiválasztott nép,hanem a nevével visszaélő háttérhatalom!

    • Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

      A cionisták nem zsidok még ebben is hazudnak.

      Askenáziai kazároknak semmi köze a valodi zsido vérvonalhoz.

      Ányátok picsája vagytok ti nem zsidok. Büdös geci lopos portyázos kazár gecik vagytok. 🙂

      A zsido vérvonal a palesztinok,akiket ti mészároltok.

      • Stiglic Hszerzés alosztály szerint:

        Kazár vagyok én is.
        Én nem játszom a picsám,hogy zsido vagyok.

        Tudom,hogy gondolkodik egy kazár,mivel kazár vagyok.

        Sok kazár az ánnyát megsexelné 100 ft-ért olyan kicsinyes.

        Megvan gyözödve a kazár,hogy felsöbbrendü és mindent csak ö tud igazán. Ja és sok kazár munka szinjáre emelte a lopast járulék beszedés néven. Gátlástalan lopos hazug szarrágo népség vagyunk.

        • Realista szerint:

          Már kazár is vagy? 😀 Szépen gyűlnek a hazugságaid hitetlen Magyargyűlölő hazátlan bozgor. Voltál Svájci, sőt sväjci ahogy akkoriban szerettél írni, aztán Orosz, meg Német is. Hol rákos beteg, hol hírszerző ami valljuk meg a legszánalmasabb, még csak akasztott ember nem voltál 😀 Jó ilyen betegesen hazudozni? Kielégít? Örömet okoz trollkodni marhaságokkal? Viszket az ujjad ha nem írsz tele minden hírt minden reggel? Nincs jobb dolgod? Vagy reggel beadják a gyógyszert az ápolók és ilyenkor jut időd írni a nagyvizit előtt?

    • dum, dum szerint:

      A háttérhatalom tiszta törzsi tagokból áll.

  3. lacii szerint:

    Ez egy nyugodt értelmes hozzáállás egyfajta kérdéshez.
    Az egész nem szól másról, mint az ott levő egyének egy ilyen formán való magasztalása saját magukkal kapcsolatosan .
    Amíg valaki Nemzetekben gondolkodik. Ott aztán lesz mindenféle konfrontáció.
    A kettősség és a dualitás egy olyan játszótere nyílt, amin mindenki csak “veszíthet”.
    Csak figyelek, hogy milyen korlátok közt élik magukat azok a lelkek akik még embernek hiszik magukat.
    Mondjuk ez egy nagy találmány nekik. Ez egy olyan felfedezés, mint mondjuk a reparon aranyér ellen.
    Egyébként sok sikert mindenkinek akik benne fogják eljátszani azt amik.
    És ha már az igazság amit éreznek már a fenekükön viszket, akkor talán kinyitva egy másfajta tudatosságukat megtalálják azt amit igazán keresnek.
    Ahogy Jézus mondaná. Addig ne igyál sört amíg zabpelyhes kefirt eszel,mert akkor nem tudod végig futni a Zsidó olimpia maratoni futamát.
    További szép napot mindenkinek.

    • vitorla123 szerint:

      Hát igen!Magyarország második Izrael és akkor még nem mondtam el mindent.Mi a saját hazánkban üldözött palesztinok vagyunk.Csak még van hova fejlődnünk!

  4. vitorla123 szerint:

    Még hogy mi vagyunk az antiszemiták!Ők a zsidó fasiszták!Hitler hívei,mint az ukrán zsidók 1942-ben. No meg a Soros!Aki a zsidók szájájából tépte ki az aranyfogat.

  5. Fergeteg szerint:

    Szép gesztus. Ha őszinték a szavak, akkor rokonszenves a kezdeményezés is. Csak azt sajnálom, hogy már megint zsidó-magyar viszonylatban szeretnék meghatározni magukat azok, akik teljesen jogosan fogalmaztak meg kritikát, tiltakozást egy magát identitásában a többiektől határozottan megkülönböztető közösség játékainak támogatásával ill. megrendezésével szemben. Természetesen más identitásokhoz hasonlóan fontos a zsidósággal kapcsolatban felvetett kérdések tisztázása egy szellemi műhely és vitafórum keretében, a megfelelő helyen kezelve, de hol marad annak részletes és minden más felett álló vizsgálata, hogy a magyarok miképp vélekednek önmagukról? Ez a kérdés számomra pl. sokkal fontosabb, mint az, hogy ki tartja magát zsidónak és ki nem. Magyarként van annyi önbizalmam, hogy nem folyamatosan egy konkrét (vagy kevésbé konkrét, de megnevezhető, tőlem meglehetősen idegen) identitáshoz képest határozom meg önmagam, ezzel gyakorlatilag felemelve, kiválasztottként kezelve azt. Mert így csak eszköze lennék annak a másik identitásnak, amelynek képviselői rám húzhatnák a helyzetükből következően nagyon hatékonyan használható, valódi fegyvernek bizonyuló sablonokat, s ezekkel megbélyegezhetnek, ellehetetleníthetnek már a kezdetektől.
    Ha zsidó lennék (nem vagyok), kaján vigyorral szemlélném, hogy már megint önkéntelenül reklámot csinálnak nekünk, mert főképp velünk foglalkoznak ahelyett, hogy magukkal tennék ugyanezt, és így lehetőséget adnak arra, hogy továbbra is összefogjuk, fenntartsuk identitásunkat. Például azzal, hogy elhitetjük a világgal: már megint minket támadnak félelemre és gyűlöletre alapozva, hiszen hálózatainkkal ezt könnyedénn vádként fogalmazhatjuk meg.
    Nagyon fontos, hogy egy közösség tisztában legyen saját helyzetével, érdekérvényesítő képességével. Inkább magát fejlessze ahelyett, hogy rögtön lehetőséget ad – van sapka, nincs sapka alapon – egy sokkal erősebbnek a kötekedésre. Abba nehezen kötnek bele, ha azt fogalmazom meg, mi vagyok, mert az egyrészt az én dolgom, másrészt a tudománynak (pl. genetika) köszönhetően nekem is lehetnek objektív válaszaim a támadásokra. Abba viszont már sokkal könnyebben bele tudnak kapaszkodni, ha őket helyezik a középpontba, ráadásul megjósolhatóan negatív attitűdök mellett. És pillanatok alatt a földre visznek.
    Ez csak egy tanács egy magyartól.

  6. SZASZI szerint:

    Hihetetlen ( ma már ) kedves gesztus a szervező köszönete.
    Az a két milliárd nem annyi,nézd meg a videót hogy mi mennyi.A Puskás stadion – egyszer írtam,senki le se szarta szokás szerint – erre az eseményre épül,a dátum is stimmel,volt egy látványterv ,egyszer ideraktam,többet nem fogom – egy hatalmas stadion a megnyitó ünnepség helyszíne.Ugyanígy a Dagály uszoda,stadionok.
    Hogy milyen pénzből ,és kiknek épül MA ITT MINDEN,világos lesz.
    Üdvözlöm a szervezőket,szavazást lebonyolítókat!

    A vedeó

  7. Pedellus szerint:

    Hogy miért jutott eszembe a nemrég olvasottakból éppen az alábbi, talán nem is érdekes. Fogadjátok szeretettel!
    ———–
    Márton Áron püspök szerint:
    A kiválasztás értelme tehát az Istenhez való belső, lelki igazodás volt. Ábrahám ivadékai azonban idővel a kiválasztottság értelmét éppen ellenkezőjére fordították. A zsinagóga magyarázatában a kiválasztottságot nem lelkület, hanem a testi származás jelentette. Úgy vélték és úgy tartották, hogy elég Ábrahámtól származni: elég a kiválasztott néphez testileg tartozni, a külső előírásokat megtartani, számukra az üdvösség így is /…/ biztosítva van.
    ***
    A zsidóság tehát a kiválasztottságnak sajátos, torz értelmezést adott, s ennek eredménye Jézus tragédiája is. Márton Áron zsidókritikájának fontos pontja ez:

    Mert földies beállítottságában Isten gondolatait sem tudta felfogni, sőt nem ismerte fel a közéje leszállott Istent sem, keresztre vitte azt, akit várt, akinek eljövetele volt minden reménye. Ezért, elferdült lelkülete miatt ordította azon a nevezetes gyilkos reggelen, éppen ő, a feszítsd-meget (Jn 19,6), hívta fejére az igaznak vérét (Mt 27, 25). És míg a pogányok készséggel fogadták igéit, a zsidóság megvetette s engesztelhetetlenül üldözte azután is.
    ***
    A zsidóság történetében elkövetkezett tehát a faji bezárkózás, az idegenek népektől való végleges elkülönülés korszaka. Márton Áron ezt a folyamatot így kommentálja:

    Ettől fogva a már kifejlődött sajátos zsidó nacionalizmus, s a vallási és faji előkelőség kihangsúlyozott tudata pedig törvényeknél hatékonyabban visszatartott minden igaz zsidót attól, hogy a lenézett és gyűlölt goj-im-mal keveredjék.
    ***
    Szomorú tény, hogy a zsidóság emancipációja többnyire a befogadó népek elzsidósodását eredményezte. A torz zsidó lelkületet, a mindent elrohasztó zsidó amoralitást átvette a többségi társadalom egy része is, s ez katasztrofális következményekkel járt és jár ma is.
    ***
    Maga Marx mondja – eredeti nevén Karl Mordöcháj, talán éppen a babiloni udvarban Eszterrel szereplő Mardocheusnak az egyenes leszármazottja -, hogy a zsidóság annyira emancipálódott, amennyire a keresztények zsidókká lettek. Tehát a keresztény tömegekhez annyira jutott közel, amennyire a keresztény lelkületet zsidó szellemével meg tudta fertőzni. Tömegében nem tud mást tenni. Súlyos örökségként kapta és vérében hordja a kereszténység tagadását, vallási kötelességet vél teljesíteni, ha tudományban, művészetben, bölcseletben ellene dolgozik; lelkében hordja egy – már ezelőtt 1935 évvel – hazuggá lett kiválasztottság gőgjét s Istennek tetsző dolognak hiszi, ha gazdasági, társadalmi, politikai eszközökkel a népeket a zsidó faj uralma alá igyekszik hajtani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.