A HIT!-csak önmagában még KEVÉS! Kéne még valami…

balradlogo

 

 

 

Hisszük, hogy vezető magyarországi radikális baloldali portálként igenis szükség van a Bal-Rad-ra a liberális és álnemzetieskedő joboldali és szélsőjobboldali internetes szócsövek tengerében. Hisszük, hogy a magyar társadalom politikai elbutítása, a szándékos történelemhamisítás ellen harcolnunk kell. A Bal-Rad ennek a harcnak az egyik eszköze. Kérjük, segítsen ennek a harcnak a folytatásában.
MÁRPEDIG EZ A HARC IS-MINT MINDEN EGYÉB-ANYAGIAK NÉLKÜL NEM FOLYTATHATÓ!
Tekintettel arra, hogy a Bal-Rad SEM FÉNYEVŐ! Létezése kizárólag az olvasói jóindulatán múlik. Szó szerint. Olvasói adományok tartják életben. Ami persze egyre apadó adományozó kedvet jelent. Nincs is ezzel gondunk, hiszen tisztában vagyunk olvasóink anyagi és lelkiállapotával. Éppen ezért esett/esik nehezünkre a folyamatos koldulás, hogy tudjon a Bal-Rad működni. Pontosan ezért találtuk ki a “reklámra kattintós” olvasói támogatási formát, a közvetlen kunyerálás mellé! Hátha…!
Rosszul kalkuláltunk. Hiába vannak a reklámok, ha az olvasók nem kattintanak rájuk, ha nem osztják meg a Bal-Rad cikkeit.
Ugyanis az oldalra felkerülő google-reklámok feltétele, hogy valós kattintások legyenek. Tehát megkérünk mindenkit,hogy csak azért ne kattingasson, hogy támogassa a Bal-Rad-ot, hisz így saját magát zárja ki a szolgáltatásból.
A Google méri a kattintások helyét, IP-címeit, adatait, hogy így szűrje a hamis kattintásokat.
Az lenne a nagy segítség, hogy megosztják a különböző cikkeket, erős oldalak kommentjeibe beszúrják a linkeket és a Facebook, Twitter, Pintertest, V-kontakt, g+ oldalakon megosztják.
esoc
(A reklámra kattintás mellett!) Ezzel nagyon nagy segítséget tudnak nyújtani! Úgy tudnak adakozni, hogy az Önöknek pénzbe nem kerül. (Csak idegeskedésbe!)

wrong-hands-comics-social-network-social-media-1989507

Persze azon olvasóink és szimpatizánsaink, akik külföldről (akár) adakoznának (vagy belföldről) pénzadománnyal, megtehetik a Bal-Rad támogatására létrehozott Pay-Pal rendszeren keresztül. A Bal-Rad nyitóoldalának jobboldali tartalomjegyzéke fölött, a György-szalag szimbolikája alatt van feltüntetve a lehetőség mikéntje.
Az “Így támogasd a Bal-Rad-ot!” felirat alatt:

A “Donate” piktogrammra kattintva megnyílik a tennivalók tárháza.
De sajnos a Google nem egy gáláns partner, mint ahogyan a Pay-Pal sem! A két rendszer produktuma-finoman szólva-ne a várt eredményt hozza.
Ezért aztán felhívnán azon olvasóink figyelmét egy régi-bevált-borítékos-utalványos módszer iránt, akik égnek a vágytól, hogy finanszírozhassák a Bal-Rad-ot.  Ismét csak az adakozó kedvű és “tehetős” olvasóink pumpolása.
Használják a bonyolultabb-de hasznosabb borítékos módszert! 
Tudják: két papírdarabka közé a bankót, bele a borítékba, oszt’ jónapot! Senki ne gondoljon nagy címletű bankókra. Ötszáz, vagy ezer forintos címletből kellene inkább több. És több adományozótól. Az a kettő-három rendszeresen adományozó olvasó SEGÍTI ELŐ A TÖBBIEK “szórakozását”-akik küldenek ketőezer, ötezer forintokat.
Persze a pénzesutalványon érkező adományokat sem fogjuk visszaküldeni! (Már ha úgy gondolják, hogy ezt a büdöskomcsi portált érdemes életben tartani.)
Csak emlékeztetőül a név és a postacím, ahová várnánk a jó szívvel küldött pénzadományokat:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tisztelettel: Bal-Rad admin

balradlogo

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Facebookon: Balrad.com, a Twitteren: @Balradcom
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

vagy paypal utalással:

Kategória: HÍREK | Szóljon hozzá most!

Albérletet keresünk Budapesten orosz egyetemista fiúnak

Budapesten tanuló orosz, csendes, nem dohányzó egyetemista fiúnak keresünk albérletet.
Amennyiben olvasóink között akadna valaki, aki tudna max. 40 ezer forintig/hó ilyen lehetőséget, kérjük jelezze a balrad13gmail.com e-mail címre.
Kategória: HÍREK | 4 hozzászólás

Köszönjük !

A galéria tartalmaz 1 fotót.

2014 11. 27 A Bal-Rad megkapta az első pénzadományt. Feladója Bé Bé 373 “kódnevű” adományozónk, aki ÖTEZER forintot küldött postai levélküldeményként, elsőbbségi levélben. Nagyon szépen köszönjük! De a levélbe azért mellékelt mást is. Egy rövidke üzenetet: “Sok sikert a működésükhöz! … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

További galériák | 42 hozzászólás

Pánik a Kremlben

Maradék-Ukrajna ma ünnepli a Függetlenség Napját! Katonai parádéval, szónoklatokkal, miegyebekkel. Ahogy illik. Obamaki tegnap már üdvözölte is Kijevet az alkalomból.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | Szóljon hozzá most!

Jöhetnek a búrok!

Agrárkrízis veszélye fenyeget

Az alacsony termelői hozamok és a magas veszteség mellett tartott állatok jelentik a probléma gyökerét

Krízis fenyegeti a magyar mezőgazdaságot, mivel a hazai gazdák termelékenysége alatta marad a külföldi versenytársakénak – kongatta a vészharangot az elsősorban nagyobb gazdaságokat tömörítő agrár-érdekképviselet. A magyar terméshozamok messze alulmúlják a lehetőségeket, az állattartók pedig az alacsony árak miatt a túltartott állatállományok miatt szenvednek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 2 hozzászólás

2016. szeptember 4.

tűzököl1

 

 

 

A véleménynyilvánítás éjszakája!

Úgy látjuk, többen melegítenek.
Város szerte lehet látni megrongált, átragasztott kék szörnyeket.
Olyan, mintha valami elindult volna. Egyre többen fejezik ki véleményüket tettekkel is.
vny

Szeptember 5-ére virradóra vajon több lesz-e az áttervezett óriásplakát, mint az eredeti?

A képek tanúsága szerint több féle módon mondják el az emberek a véleményüket. Úgy is mondhatjuk, hogy mindenki másképp csinálja.
Van, aki utálja, de elnézi,
Van, aki megfogja és letépi,
Van, aki szereti és rászavaz,
Van, aki kiötli és ráragaszt…

Te melyik vagy?

2016. szeptember 4-én kiderül. A véleménynyilvánítás éjszakáján tedd ki, hogy mit gondolsz!
(Póka László)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: OTTHONVÉDELEM | 1 hozzászólás

Flancoltak?

Bronzkori koponyaműtét – túlélte a páciens

bk

Sebészeti beavatkozások jegyeit viselő, hatezer éves koponyákra bukkantak német és orosz kutatók Dél-Oroszországban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 2 hozzászólás

Romkocsma-sláger születik a homoki himnuszból!

Nem kellett hozzá még egy hét sem, és a Döbrögink megrendelésére előásott-az ’56-os pesti majdant dicsőíteni hivatott-homoki szerzemény könnyen lehet, a romkocsmák slágerévé nemesül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 4 hozzászólás

Londonban mi a helyzet?

…Utánajártunk annak, hogy mi a helyzet Európa trendfővárosában, Londonban. Itt nemcsak, hogy takarítónőt tudunk otthonunkba rendelni, hanem egy cikk szerint új fajta státuszszimbólumnak számít a patyolattiszta lakás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 3 hozzászólás

Kijev szerint még várni kell egy kicsit…

A tavaly tető alá hozott Minszk-2.0 megállapodás Donbassz és Kijev között egyik sarokpontja a donbasszi választások megtartása 2015 őszén!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 2 hozzászólás

Lubickolás a dagonyában

Jobbik: Orbán tárja fel az igazságot a Voldemort-ügyben

vojá

A Jobbik az igazság kiderítését és felelősségre vonást vár Orbán Viktor miniszterelnöktől az úgynevezett Voldemort-ügyben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 2 hozzászólás

Donbassz

Kijev “ezerrel” készülődik a holnapi nagy napra. Holnap lesz ugyanis a Függetlenség Napja Maradék-Ukrajnában. Annak emlékére, hogy 25 esztendeje egy NÉPSZAVAZÁSON az ország úgy döntött, hogy a Szovjetunióból kiválva Ukrajna független állam lesz. (Történt ugyanilyen népszavazás Donbasszban is!-de annak határozatát Kijev valahogy nem tolerálja! Sőt! A ’91-es kárpátaljait sem.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 17 hozzászólás

Szíria

Tegnap délután a szír kormányerők tüzérsége a Golan-fennsíkon véletlen “csapást” mért az Izrael által megszállva tartott területre. Baj a dologból nem lett. Se sérülés, se anyagi kár nem keletkezett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 6 hozzászólás

MA MÉG…-működik a NER!

Rogán megúszta, Portik viszont a törvény előtt felelhet a szavaiért

rat

A Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el Portik Tamás tanúként tett nyilatkozata miatt – írja közleményében a hatóság.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 1 hozzászólás

Voldemort inkább koncentrál

Voldemort nem mond le!

A hatóságok látókörébe került Mengyi Roland „a munkájára koncentrál”

vnú

Aki Döbrögivel közösen teker, az…
Ezt most hallom először, nem is foglalkoztam vele, nem tudok mit mondani – így reagált lapunknak Mengyi Roland országgyűlési képviselő a Népszabadság értesülésére, miszerint a nagyobbik kormánypártban felvetődött, hogy kizárnák a Fideszből. Azt állította, hogy senki nem kereste meg őt a kormánypártból, és az sem igaz, hogy arra kérték, önként mondjon le mandátumáról. – Ez a kérdés nem vetődött fel – szögezte le Mengyi. A politikus mentelmi jogának felfüggesztését a múlt héten kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | Szóljon hozzá most!

Mindegyik politikai bűnbandánk fél!

Kormánykritikus szavazók tömegeitől fél a Fidesz?

A kormánypártok ellehetetlenítették az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény levélben szavazás kiterjesztését célzó módosítása. De miért nem akarja a Fidesz, hogy szavazhassanak a külföldön dolgozó magyarok?

im

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | Szóljon hozzá most!

Folytassa Cleo…2016?

A rendőr átkiséri a párt az úttesten! A nő pedig harsányan “szirénázott”! Lehet hogy egy fogyatékkal élő (kerekesszékét otthon felejtő mozgás és látássérült) úttesten való “átsegítésének” új módszerét láthatjuk?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 4 hozzászólás

Döbrögi utasított…

Döbrögi vajda “…utasított még Kötcsén, hogy el kell érnünk a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulnunk, amit ma a fiatalok beszélnek. Ezért azt várja tőlünk, hogy fancy-k, trendik és szexik legyünk…”

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 8 hozzászólás

Ez ám a cukiság!

Közpénzből támogathat neonáci emléktúrát a Jobbik

Neonáci emléktúrákat szervez és nyíltan élteti a Hitler-kultuszt az a szervezet, amelynek alapítványokon keresztül juttat közpénzt a Jobbik – erről írt a 888.hu. A cikk szerint a Jobbik a párttámogatásának egy részét átutalja a Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak, és onnan kaphat pénzt a Hatvannégy Vármegye Alapítvány, amelynek ifjúsági mozgalma szervezte például az Attila Védvonal Emléktúrát, ahol az egyik Jobbik-szimpatizáns Hitler-kosztümben pózolt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 30 hozzászólás

LIBERÁLFASIZMUS A “SZABAD” POLGÁRI SAJTÓBAN

(Avagy: ugye még emlékszünk arra a tavalyi esetre, amikor az egyik német újság budapesti tudósítója a magyar tévében elkottyantotta – pár nap múlva pedig vissza is szívta -, hogy KÖZPONTILAG ELŐÍRJÁK NEKIK, HOGYAN KELL TUDÓSÍTANIUK A MIGRÁNSÁRADATRÓL?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 1 hozzászólás

Pénz a zsebben-elengedhetitek!

Bontják az egymilliárdos szupergagyit, amelyet hatvani kerékpárútnak neveztek

bicút

Rohamtempóban bontják a Hatvantól Boldog irányába tartó kerékpárutat. Az egymilliárdos beruházás szinte egy évet sem bírt ki, a kivitelezők fércmunkát adtak ki a kezükből.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | Szóljon hozzá most!

Aljadékok

Így szedték le a robbanómellényt a 12 éves dzsihadistáról

Videofelvétel jelent meg arról a 12 éves gyerekről, aki robbanómellénnyel készült tömeggyilkosságra az Iszlám Állam utasítására az iraki Kirkukban vasárnap.

önm

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 2 hozzászólás

“Gyünnek a zoroszok!”

“Riadót fúj” a német kormány – támadnak az oroszok?

nékor

Elárasztotta a lengyel sajtót a hír, miszerint a német kormány a háborús készülődésre emlékeztető törvényt terjeszt a parlament elé. Az orosz hadsereg ugyanis Lengyelországon keresztül érheti el Németországot. Állítólag más van a háttérben, de a lengyeleknek erre is van tippjük.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: HÍREK | 21 hozzászólás